Erősen elbizonytalanodott a lakásbérleti piac – infografika


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az áprilisi zuhanás után egyelőre fel-le ingadoznak a lakásbérleti díjak, vagyis a hosszú éve masszívan felfelé tartó trendet a piaci bizonytalanság váltotta fel. Az árak most valahol a 2018 közepét jellemző szint körül mozognak. Az InfoTandem infografikája.

Egy új együttműködés keretében a Központi Statisztikai Hivatal az ingatlan.com hirdetési adatai alapján is képet alkot a magánlakások bérleti piacának alakulásáról, eredményeit havonta publikálva. A számítások az adott hónap folyamán megszűnő (törölt) hirdetések legutolsó ismert hirdetett lakbérén alapulnak. Az elmúlt évre vonatkozóan több mint 70 ezer hirdetést vettek figyelembe, az idei első nyolc hónapban pedig csaknem 50 ezret. A nagyvárosi koncentráció jelentős, az ez évi számokban Budapest súlya 61 százalékos volt, a megyeszékhelyeké pedig további 27 százalékot tett ki.

lakásbérletA 2020. január–augusztusi időszakban a kiadásra meghirdetett lakások a fővárosban átlagosan 53, a megyeszékhelyeken 57 négyzetméteresek voltak; a kisebb településeken az átlagméret érdemben magasabb, 67 négyzetméteres. A megfigyelt hirdetések döntő többsége, 94 százaléka többlakásos épületben lévő lakásokra vonatkozott, csak a fennmaradó kis hányad érintette a családi házakat. A közvetítőktől származó hirdetések valamivel magasabb, 53 százalékos arányt képviseltek, mint a magánszemélyek által feladottak.

A vizsgálati eredmények alapján a statisztikai hivatal – különböző bontásban – havonta frissülő lakbérindexeket számít, amelyek a 2015-ös szinthez mint 100%-hoz képest mutatja az aktuális pozíciókat. E szerint a KSH–ingatlan.com elnevezésű lakbérindex országos mutatója a márciusi és áprilisi mélyrepülés óta ismét inkább felfelé tart, ám átmeneti visszaesésekkel tarkítva, ami a piaci bizonytalanság biztos jele. Ezzel együtt, az augusztusi országos indikátor az idén először tükröz visszaesést 2016 óta: 2020 nyolcadik hónapjában 134,5 százalékon állt, szemben a tavaly ilyenkor mért 143,7 százalékos szinttel.

A 2016 januárjáig visszamenőleg kiszámított index egyébként az idén januárban érte el „történelmi” csúcspontját, 144,6 százalékkal. Ezen országos mutatótól a budapesti minimálisan maradt csak el: 143,1 százalékos év eleji értéke szintén csúcsnak számít. Mindkét indikátor hatalmasat zuhant áprilisban; a budapesti egészen 124,5 százalékig, aminél alacsonyabbat utoljára 2018 májusában regisztráltak. Összességében elmondható, hogy jelenleg a – hirdetésekből kirajzolódó – magyarországi lakásbérleti díjak valahol a 2018-as nyári szint környékén tanyáznak.

Budapest egyes régióban továbbra is nagyon eltérő a helyzet. A 2015-ös bázishoz viszonyítva a legnagyobb lakbérrobbanás a pesti külső kerületekben történt (ide a IV., XV., XVI., XVII., XVIII., XXI. és XXIII. kerületeket sorolják); itt januárban 166 százalékon tetőzött a relatív árszint, s nyár végére is csak épphogy becsúszott 150 százalék alá. Ugyanilyen megközelítésben a pesti belső kerületek vannak a másik póluson (az V., VI., VII., VIII. és IX. tartozik ide), e körben áprilisban 115 százalék alá is benézett az index, s azóta is csak 120 százalékig tudott visszakapaszkodni.

A magánhirdetések alapján mért lakbérek havi átlaga az idén júliusban 126 ezer, a közvetítőirodaiaké pedig 142 ezer forint volt.


Kapcsolódó cikkek

2020. augusztus 29.

Infografika: Lakásfelújítási láz van kibontakozóban

Félmillió lakáson végezhetnek el kisebb-nagyobb munkálatokat a következő tizenkét hónap során. A legerőteljesebb felújítási szándék a családi házak lakóinál mutatkozik. Az InfoTandem infografikája.
2020. július 17.

Az élelmiszerek drágultak leginkább – infografika

Júniusban átlagosan 2,9 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak, mint egy évvel korábban, az élelmiszerekért viszont csaknem 8 százalékkal kellett többet fizetni. Az InfoTandem infografikája.
2020. június 5.

Gazdasági bűnözés: élen az ügyfélcsalások – infografika

A gazdasági bűnözésről készített friss globális felmérés alapján a vállalatok 35 százaléka tapasztalt ügyfelek által elkövetett csalást az elmúlt 24 hónapban. A PwC megelőző, 2018-as kutatása során még csak 29 százalékos volt ez az arány, ám a legnagyobb mértékben épp az ügyfélcsalások szaporodtak meg azóta, így mostanra átvették a vezetést. Közvetlenül utánuk a kiberbűnözés következik, […]