A Mercedes-Benz negyedéves profitja 16 százalékkal csökkent
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) év végi kampányában tapasztalt 11 700 helyett átlagosan 19 800 forintért kötöttek kötelező biztosítást az autósok az idei első negyedévben – közölte a netrisk.hu.
A 69 százalékkal magasabb átlagos díjszint ellenére az erre jogosult autósoknak 12 százaléka élt a biztosításváltás lehetőségével az első negyedévben. Ugyanez az arány a legutóbbi kampány időszakában, a múlt év november-decemberében 28 százalék volt.
A netrisk.hu saját adataiból azt a következtetést vonta le, hogy az évközi, magasabb díjak nem a biztosítók időközben végrehajtott tarifaemelésének a következményei. Az egyik ok az, hogy évközben jóval nagyobb azok aránya, akik új belépőként, vagy egy további autó megvásárlásakor A0 kategóriában kötnek kötelező biztosítást, a másik ok pedig az, hogy a kgfb kampányon kívül látványosan csökken az autósok figyelme a váltás, és az azzal járó megtakarítás lehetősége iránt.
A kgfb törvény módosítása tette lehetővé azt, hogy ez év elejétől a biztosítók ne csak évente egyszer – január 1-jétől – változtathassák tarifáikat, hanem év közben is. Év közben csak azok az autósok válthatnak biztosítót, akiknek akkorra esik a biztosítási évfordulójuk.
Mérlegképes Kreditkártya |
---|
Szerezze meg Ön is kötelező kreditpontjait Kiadónk minőségi képzésein! További részletekért kattintson ide! Rodin rendezvények – Transzferár szabályozás – 2013.04.18. További részletek itt. |
(Forrás: MTI)
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
A benzin 6, a dízel 1 forinttal olcsóbb, mint a szomszédos országokban – közölte a KSH.
A várt 2 helyett 2,8 százalékkal nőtt a GDP a második negyedévben.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!