Eva: szigorítások februártól


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ez év február 1-jétől ugyanis az új jogszabályok számlatartási kötelezettséget írnak elő az evások részére. Rossz hír az is, hogy az eva – szintén február 1-jétől – nem váltja ki a korábban a személyi jövedelemadó részét képező cégautóadót.

Miközben az éves adóbevallások benyújtásának határideje 2009-ben február 25-ére módosult, ez a könnyítés nem érinti az egyszerűsített vállalkozói adót fizetőket, valamint az egyéni vállalkozási tevékenységet nem folytató magánszemélyeket. Érdemes tehát odafigyelni, hogy az utóbbi kör és az evások számára az éves elszámolások elkészítésének és benyújtásának határideje az idén is február 15-e. A jogalkotók a rossz értelemben vett kivételezést azzal indokolták, hogy míg a többi adózó esetében van egy február 20-i áfabevallási és -befizetési határidő is, ez az evásokat nem érinti. Náluk tehát semmi nem tette szükségessé a február 15-i dátum későbbre tolását.

Az adókötelezettségüket egyszerűsített formában teljesítő adózók ugyanakkor kénytelenek egy másik, számukra kedvezőtlen változással is szembenézni. Ez év február 1-jétől ugyanis az új jogszabályok számlatartási kötelezettséget írnak elő az evások részére. Az evaalanyok kötelesek valamennyi beszerzésükről és az igénybe vett szolgáltatásokról szóló számlák megőrzésére, mégpedig az ötéves elévülési idő erejéig. Érdemes tehát odafigyelni arra, hogy a 2009-es számlákat legalább 2014-ig nehogy kileltározzuk a céges iratok közül. Annál is inkább, mert e kötelezettség megsértése után a revizorok a termék vagy a szolgáltatás értékének 20 százalékáig terjedő mulasztási bírságot róhatnak ki az evásokra.

Az, hogy a számla értéke miből derül ki, amikor az adózó nem is képes azt bemutatni, jogos kérdés. Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnál ugyanakkor világossá tették: a számlatartási kötelezettség ellenőrzésére kapcsolódó vizsgálatok keretében kerül sor a jövőben. Vagyis ha egy nem evás társaságnál találnak olyan iratot, amely alapján egy evás vállalkozás terméket vásárolt vagy szolgáltatást vett igénybe e cégtől, a revizorok felkereshetik az evás vállalkozót is. Fontos még megemlíteni, hogy ha az adózó nem tesz eleget számla- vagy nyugtaadási kötelezettségének, erre fény derül, és az APEH bírságot is kiró a cégre, akkor a vállalkozás evás státusa megszűnik.

Rossz hír az is, hogy az eva – szintén február 1-jétől – nem váltja ki a korábban a személyi jövedelemadó részét képező cégautóadót. Az új, vagyoni típusú adónemet valamennyi evás társas vállalkozás köteles lesz befizetni. A havi 7 ezer vagy 15 ezer forintos új közteher az egyéni vállalkozókat ugyanakkor csak abban az esetben érinti, ha a céges személygépkocsi után költséget számolnak el. A normatív üzemanyag-térítés pedig nem számít költségelszámolásnak.

Azok, akik mindezek ellenére az evát választották, bizonyára tudják: az evás vállalkozók negyedéves bevallók, és a három negyedévet követő hónap 12-éig befizetett adóelőleget december 20-ig ugyanúgy kötelesek kiegészíteni az éves várható adó 90 százalékára, mint a társaságok.

Forrás: Világgazdaság


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A szükséges engedélyek megszerzése után lezárult a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. 76,35 százalékos tulajdonrészének megvásárlására vonatkozó részvényadásvételi folyamat, amelynek értelmében az MBH Bank vált a társaság többségi tulajdonosává – közölte a pénzintézet szerdán.

2024. március 28.

Optimistábbak a magyar vállalkozások, mint tavaly

A Niveus Consulting Group immár sorozatban harmadik évben elkészített közel 600 fős mintán végzett felmérése a vállalkozások gazdasági várakozásait vizsgálta. A kérdések kiterjedtek egy esetleges válság idején szükségesnek tartott kormányzati beavatkozásokra, az elmúlt években igénybe vett adókedvezményekre, illetőleg arra, hogy az infláció, munkabér adóterhek, gazdasági környezet milyen hatással van a cég működésére. A megkérdezettek 57%-a 50 fő alatti, 32 százaléka 50-250 közötti-, 6%- 250-1000 közötti, a maradék 5% pedig 1000 főnél több alkalmazottal rendelkező vállalkozás volt.

2024. március 28.

A felülvizsgálati eljárás lehetősége kényszertörlési eljárásban

A kényszertörlési eljárásban, mint vagyonjogi tárgyú nemperes eljárásban, ha az elsőfokú bíróság végzését a másodfokú bíróság azonos jogszabályi rendelkezésre és jogi indokolásra utalással hagyta helyben, csak abban az esetben kerülhet sor a felülvizsgálati kérelem érdemi elbírálására, ha a Kúria a felülvizsgálati kérelemmel együtt előterjesztett kérelem alapján a felülvizsgálatot engedélyezi – a Kúria eseti döntése.