EY: új törvény ösztönözheti a fenntartható vállalati működést


Benyújtotta a kormány a fenntartható vállalati működést ösztönző törvénymódosítási javaslatot az Országgyűlésnek – hívja fel a figyelmet az EY. Az érintett hazai cégeknek környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) szempontból is át kell világítaniuk működésüket, és büntetésekre is számíthatnak, ha nem teljesítik az adatszolgáltatási kötelezettségeket.

A törvényjavaslat célja, hogy átláthatóbbá és ezáltal objektíven vizsgálhatóvá tegye a hatálya alá kerülő társaságok tevékenységét a fenntartható finanszírozás, valamint az ESG szempontok alapján, amivel támogatja az európai klímavédelmi erőfeszítések megvalósulását.

A várhatóan 2024. január 1-jén életbe lépő jogszabály olyan nagyvállalatokra vonatkozik, ahol a megelőző üzleti évben a három meghatározott mutatóérték közül bármelyik kettő meghaladta a megjelölt határértéket, vagyis a mérlegfőösszeg a 10 milliárd forintot, az éves nettó árbevétel a 20 milliárd forintot, az átlagosan foglalkoztatottak száma pedig az 500 főt. A javaslat emellett külön vonatkoztatja a feltételeket a közérdeklődésre számot tartó, gazdálkodónak minősülő nagy-, illetve kis- és középvállalkozásokra, valamint a többi nagyvállalatra.

„Kritikusan fontosnak tartom, hogy a hazai vállalatok lássak, milyen lehetőségeket jelent számukra, ha fenntarthatóvá teszik a működésüket. Ezáltal nem csak a törvénynek felelnek majd meg, hanem képessé válnak arra, hogy zöld finanszírozást vegyenek igénybe, stabilabb beszállítói láncokat építsenek fel, alacsonyabb kockázattal működjenek és biztosítsák a hosszú távú üzleti növekedésüket” – hangsúlyozta Lukács Ákos, az EY Klímavédelemmel és Fenntarthatósági szolgáltatásokkal foglalkozó területének vezetője.

Az érintett társaságoknak kötelező átesniük egy fenntarthatósági célú átvilágításon típusuk, méretük és befolyásolási képességük szerint. Ennek része, hogy létrehoznak egy kockázatkezelési rendszert, valamint a rendszeres vizsgálatok mellett, belső felelősségvállalási stratégia kialakítására is szükségük lesz. A törvénytervezet azt is előírja, hogy a szóban forgó cégek évente ESG beszámolót készítsenek az átvilágítási kötelezettségek teljesüléséről, és azt hat hónapon belül ingyenesen elérhetővé kell tenniük a vállalati honlapon.

„Minden vállalatnak el kell fogadnia, hogy a fenntarthatóság már versenyképességi kérdés is. Előbb vagy utóbb, de elpártolnak a cégektől a vevőik, hátat fordítanak nekik a munkavállalóik tehát ellehetetlenül a működésük, ha nem lépnek” – tette hozzá Lukács Ákos.


Kapcsolódó cikkek

2022. július 4.

A cég jó hírnevébe kerülhet a fenntarthatósági szempontok elhanyagolása

A szervezet jó hírnevébe kerülhet, ha egy vállalat nem kezeli megfelelően az egyre szigorúbb környezetvédelmi és társadalmi elvárásokat, a cégvezetők többsége mégsem egyeztet ezekről a területekről a jogi igazgatóval – állapítja meg az EY és a Harvard Law School Center 1000 jogtanácsos és jogi vezető bevonásával készült nemzetközi közös kutatása.
2023. március 17.

A fenntarthatóságra fókuszálnak az induló cégek

6,5 év múlva – egyes számítások szerint – a Föld elérheti az átlaghőmérséklet 1,5 Celsius-fokos emelkedését, ami visszafordíthatatlanul megváltoztatná a bolygó klímáját. Ennyi idő ezen vélemények szerint van arra, hogy az emberiség – beleértve a vállalkozásokat is – tegyen azért, hogy fenntarthatóvá váljon a jövő. A K&H Cápák között üzleti showműsor jelentkezőinek körében végzett felmérése szerint az induló vállalkozások is egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a fenntarthatóságra, jelentős részüknél ez már a termékfejlesztéskor döntő szempontnak számít.