Feketelistát vezet a taxikról a BKK?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

 A Magyar Taxisok Szakszervezete szerint egyes  vállalkozók autóit nem bocsátják szemlére.


 A Magyar Taxisok Szakszervezete (MTSZ) azt állítja, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) megtiltja az ügyintézőknek, hogy egyes, pontosan megnevezett vállalkozók autóit szemlére bocsássák, így tartva őket távol a megélhetési lehetőségüktől. A BKK és a szakszervezet egy jövő heti egyeztetésben állapodott meg a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén.

Karsai Katalin, az MTSZ kommunikációs vezetője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a BKK „illegális feketelistája” huszonhét céget, körülbelül ezer munkavállalót érint hátrányosan, és másfél-két hónapja létezik. Erre akkor derült fény, amikor pénteken elkísérték a BKK-hoz egy kollégájukat, akinek már öt autója szemlézését tagadták meg – tette hozzá.

Közbeszerzési szemle

Közbeszerzési aktualitások és jogalkalmazás, tanulmányok, szakcikkek ajánlatkérők, ajánlattevők, hivatalos közbeszerzési tanácsadók, továbbképzés-szervezők, ellenőrző szervek számára

Megrendelés >>

Azt állította, hogy az ügyintézés során a BKK egy munkatársa említette meg a feketelistát, amit a taxisok – akik jogi képviselőjükkel érkeztek – jegyzőkönyvbe vettek. Ezt a jegyzőkönyvet Karsai Katalin a sajtótájékoztatón bemutatta.

Miután az ügyintéző jelezte a BKK taxizásért felelős divíziója vezetőjének, hogy mi történt, alig egy óra elteltével visszahívták a korábban többször visszautasított taxist, és valamennyi autója gond nélkül vette „az egyébként feleslegesen szigorú akadályt” – fűzte hozzá.

A Magyar Taxisok Szakszervezete azt állítja, hogy ilyen, „több mint mutyigyanús” esetekre nem kerülhetne sor, ha volna egy jól megalkotott és főleg becsületesen működtetett szabályrendszer.

A szemle azt jelenti, hogy az autókat évente egyszer át kell vizsgálnia a BKK-nak, hogy teljesítik-e a taxirendeletben foglalt feltételeket. Hangsúlyozta, hogy a szemlét a BKK nem tagadhatná meg. Súlyos problémaként értékelte, hogy erre nincs jogszabályban előírt határidő, azt a BKK „lazán kezeli”, így van olyan taxis is, aki két és fél hónapja nem tud dolgozni, mert az autóját nem bocsátották szemlére.

A kommunikációs vezető azt is mondta, hogy a BKK nem hajlandó tárgyalni velük. Dabóczi Kálmán, a Budapesti Közlekedési Központ vezetője elmondta, megpróbálták felvenni a kapcsolatot a szakszervezettel, de ez nem volt sikeres, majd eljutottak egy képviselőjükhöz, aki azt közölte, hogy nem tud részt venni a megbeszélésen.

Dabóczi Kálmán ezt követően – Tarlós István főpolgármester felkérésére – egy jövő csütörtöki időpontot javasolt az egyeztetésre a taxis szakszervezetnek, amely azt elfogadta.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. július 5.

A BYD és az Ayvens együttműködik az európai elektromos átállás folyamatában

Szándéknyilatkozatot írt alá a BYD kínai elektromosjármű-gyártó és az Ayvens nemzetközi flottakezelő szolgáltató arról, hogy együttműködnek az új energiákkal hajtott személyautók és könnyű haszonjárművek terjesztésének érdekében az európai piacon – tájékoztatta a BYD PR Hungary szerdán közleményben.

2024. július 5.

KSH: 5,2 százalékkal csökkent az ipari termelés

Májusban az ipari termelés volumene 5,2, munkanaphatástól megtisztítva 4,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. 2024. májusban az export euróban számított értéke 8,8, míg az importé 9,0 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakitól.