Felesleges már árzuhanásra várni: a hitelkamatok csökkenése zárhatja le az ingatlanpiac esését


Pontosan egy évvel ezelőtt, tavaly májusban kezdődött a lejtmenet az ingatlanpiacon. Az adásvételek száma pedig azóta rég nem látott mélypontra süllyedt. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa szerint a vevők arra várnak, hogy majd visszaesnek az árak. Mint mondta, reálértéken az árcsökkenés ugyan az ország egyes területein megtörtént, de a hitelkamatok normalizálódásával várhatóan feléled majd a kereslet, ami az árakat is növelheti – olvasható az Adó Online-hoz eljuttatott közleményben.

A napokban megjelent 2022-es lakáspiaci folyamatokról szóló KSH-összeállításból derül ki, hogy nyolc éve, 2014 óta nem látott mélységbe esett az értékesített lakások száma. Vagyis még a koronavírus-járványnál is nagyobb károkat okozott az áremelkedés az eladóknak. A lakáspiaci forgalom 25 százalékkal esett vissza, ezen belül az eladott új lakások száma több mint egyharmadával csökkent: 12 ezerről 7800-ra.Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa szerint a háttérben húzódó okok összetettek, de egy hasonlattal szemléltetve a helyzetet úgy értékelte: hiába árulsz hamburgert, ha senki nem éhes.„Az orosz-ukrán háború kirobbanása, az ingadozó forintárfolyam, az infláció és a bizonytalan gazdasági körülmények együttesen vezettek oda, hogy a kereslet hónapról hónapra gyengült és egy év után sem talált igazán magára. A magas hitelkamatok sokakat eltántorítottak a vásárlástól, ahogyan azok a jóslatok is, hogy árzuhanás is lehet bizonyos szegmensekben” – fogalmazott.Ezt támasztják alá a KSH adatai is: a használt lakásokra felvett lakáshitelek száma az első félévben 26 százalékkal csökkent, a második félévben már nagyjából a felére esett. Az új lakások vásárlására folyósított hitelek száma pedig enyhén, közel 2 százalékkal mérséklődött.Egészséges szintre mérséklődtek a hitelkamatokA szakértő közölte, a keresletet visszafogta az elmúlt egy évben, hogy a sajtóban rengeteget cikkeztek az ingatlanpiac kiszámíthatatlanságáról. Csakhogy időközben a befolyásoló tényezők, a gazdasági környezet már megváltozott.„A hitelkamatok mostanra jócskán benéztek 10 százalék alá, és bár messze járunk még a sokak által áhított 5 százalékos szinttől, most egy egészséges állapotról beszélhetünk a hitelezés tekintetében. Ahogy ezt a lakosság körében egyre többen felismerik majd, az árak is úgy kezdhetnek el ismét minimálisan felfelé kúszni, hiszen az eladók a trendeket gyorsan lereagálják, senki nem akarja áron alul eladni az ingatlanát” – mutatott rá a szakember.A GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa megosztott egy érdekes tapasztalatot is. Mint mondta, a keresletcsökkenésnek egy különös következménye is lett, mégpedig az, hogy a közvetítőknél két-három körös ingatlan megbízási felvételek vannak. Ez azt jelenti, hogy az eladók csak többszöri nekifutásra tudják eldönteni, hogy nekik mi a jó.Gadanecz Zoltán közölte, a potenciális ügyfeleiknek fontos, hogy kivel dolgoznak együtt, milyen minőségű az igénybe vett szolgáltatáscsomag, és hogy az ingatlanértékesítésből származó összeg, amihez hozzájutnak, mire lehet majd elég a piacon. Végső soron hosszabb ideig tanakodnak egyáltalán azon is, hogy eladják-e a lakásukat, de sok esetben csak halogatásról van szó. Ennek vethet véget, ha a kínálati piac keresletire fordul majd, zárta a gondolatait.


Kapcsolódó cikkek

2022. november 18.

Az ingatlanbefektetési volumen a koronavírus-járvány alatti szintre esett vissza

Megtorpant a hazai ingatlanbefektetési piac; a koronavírus-járvány után megindult látványos bővülési trendet megakasztotta az ukrajnai háború, az energiakrízis, a világszerte megugró infláció, a gazdasági teljesítmények visszaesése, a recessziós félelmek erősödése, továbbá a monetáris szigorítások.
2023. március 17.

OC: Magyarország a második az EU ingatlanpiacán árnövekedésben

2022 harmadik negyedévében 21 százalékkal emelkedtek az ingatlanárak Magyarországon. Budapesten egy téglalakás átlagos négyzetméterára már eléri az egymillió forintot, mellyel a második helyet foglaljuk el az Európai Unióban az ingatlanárak növekedését tekintve. A kontinens országai közül egyedül Észtország előzi meg hazánkat, derült ki az Otthon Centrum elemzéséből.