Figyelni kell a szolgáltató szerződésmódosításra vonatkozó értesítésére


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) azt javasolja az előfizetőknek, hogy kísérjék figyelemmel a szolgáltatók szerződésmódosításra vonatkozó értesítéseit, és ha a megváltozott feltételeket nem fogadják el, a jogszabály szerinti határidőn belül élhetnek a felmondási joggal.

Az NMHH az MTI-nek küldött hétfői közleményében kiemelte, erre azért van szükség, mert az új évben egyre több távközlési szolgáltató emeli meg a díjait, illetve egyre gyakoribbá válnak az olyan szerződési feltételek is, amelyek alapján a díjemelés automatikusan az inflációhoz igazodik.

A hatóság ismerteti, hogy a díjkorrekciós mechanizmust bevezető Általános Szerződési Feltélek (ÁSZF) módosításakor az előfizetőnek felmondási joga van, de ha az inflációkövető díjmódosítást a szerződés eleve tartalmazza, illetve ha az automatikus díjmódosítást bevezető szerződésmódosítást követően az előfizető nem élt a felmondási jogával, akkor az automatikus inflációkövetés és az ezzel járó díjemelés tényleges alkalmazásakor erre hivatkozva már nem mondhat fel.

A telekommunikációs szolgáltatók az áraikat szabadon határozhatják meg, továbbá az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi törvény arra is lehetőséget biztosít számukra, hogy előfizetői szerződéseiket egyoldalúan módosítsák. Ez vonatkozik a díjakra is, tehát a már megkötött szerződések esetében is bármikor, szabadon emelhetnek a díjakon. Így van ez a határozott idejű szerződéseknél is, tehát a „hűségidő” vállalásával az előfizetők nem tudják a szerződéskötéskor érvényes díjakat „rögzíteni” a szerződés időtartamára, az ilyen szerződések előnye abban állhat, hogy a szolgáltató a határozatlan idejű szerződésekhez képest valamilyen kedvezményt nyújt – mutattak rá a közleményben.

A hatóság felhívta a figyelmet arra is: a szerződésmódosítást meg kell különböztetni attól az esettől, amikor a szerződés eleve úgy szól, hogy a díjak egy bizonyos időponttól változnak majd. A közleményben felidézik, hogy tavaly több nagy elektronikus hírközlési szolgáltató olyan szerződési feltételt épített be az Általános Szerződési Feltételeibe (ÁSZF), vagy frissítette korábbi hasonló feltételeit, amely alapján a díjak a jövőben az infláció alakulását követve fognak változni, tehát az infláció mértéke határozza majd meg a díjak emelkedését, vagy adott esetben csökkenését.

A leggyakoribb megoldás, hogy a szolgáltatók a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett éves átlagos fogyasztói árindex mértékével korrigálják automatikusan, évente egyszer az előfizetési díjakat – ismerteti az NMHH. Kitértek arra is, hogy a szolgáltató által alkalmazott díjkorrekció akkor jogszerűtlen, ha az nem kellően objektív, mértéke és időpontja nem látható előre, vagyis a szolgáltató saját belátására, üzleti döntésére bízza, hogy korrigál-e díjakat. Ebben az esetben minden ténylegesen végrehajtott díjmódosítás külön-külön egyoldalú szerződésmódosításnak minősül, és az előfizetők számára a felmondási jogot biztosítani kell.

A közleményben emlékeztetnek arra, hogy már a 2000-es évek elején is alkalmaztak a szolgáltatók inflációkövetést célzó rendelkezéseket ÁSZF-jeikben. A korábbi évek alacsony inflációs értékei miatt ezek a rendelkezések kikerültek az ÁSZF-ekből, vagy alkalmazásuk háttérbe szorult.

Egyoldalú szerződésmódosításkor főszabály szerint a szolgáltatóknak biztosítaniuk kell az érintett előfizetőknek a lehetőséget, hogy a szerződés módosításáról szóló értesítés kézhezvételétől számított 45 napon belül hátrányos jogkövetkezmények nélkül szabadulhassanak előfizetői jogviszonyukból – azonnali hatállyal felmondhassák előfizetői szerződéseiket akkor is, ha a szerződés határozott időre szól, és ez az idő még nem telt el – olvasható a hatóság közleményében.

Érdemes figyelni csoportos díjbeszedésnél a banknál beállított limitre, ha nem mondják fel a szerződést, hogy a megemelt díjat is a szolgáltató le tudja vonni. Ha ezt elmulasztják, és a levonás sikertelen lesz, akkor a szolgáltató ugyanúgy fog eljárni, mintha a számlát az előfizető egyáltalán nem fizette volna be – tájékoztatott a NMHH.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Ez pörgeti fel a használtautó-piacot a következő hónapokban

A Datahouse adatai alapján az idei első negyedévben jelentősen növekedett a hazai használtautó-piac. A Használtautó.hu és money.hu szakértői szerint a következő hónapokban további ugrás várható, aminek egyrészt a magánvásárlók rég látott aktivitása, másrészt a kedvezőbb hitelkörnyezet és a tavalyinál alacsonyabb kamatszint is megágyazhat.

2024. május 9.

Mostantól a kisvállalkozók is pár perc alatt megmérhetik a karbonlábnyomukat

Új fejezet kezdődik a kis- és egyéni vállalkozások számára: egyre többen követelhetik meg a beszállítóiktól, hogy elkötelezettséget mutassanak a fenntarthatóság terén. A társadalom részéről is egyre nagyobb az igény, hogy a vállalkozások környezetvédelmi törekvései átláthatóak legyenek. Kevés cég tudja azonban, hogy mekkora a karbonlábnyoma és hogyan tudná csökkenteni azt. Íme pár hasznos tipp a kibocsátás minimalizálására.

2024. május 9.

Az adományozásban rejlő lehetőség

„Nem kell szentnek lenni ahhoz, hogy segíteni tudjunk. Ha keresünk, ha nyitott szemmel járunk, akkor rájövünk, hogy rengeteg lehetőség van, és rengeteg jó ügy, ami mellé be lehet állni” – fogalmaz Forgács-Fábián Sára, az Amigos a gyerekekért mozgalom alapítója a FoxPost videóriportjában. Szavai tökéletesen kifejezik a vállalat társadalmi felelősségvállalásának lényegét.