Fogyasztóvédelmi eljárás indult a Wizz Air ellen


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Sok volt a fogyasztóvédelmi hatósághoz benyújtott panasz, így az Igazságügyi Minisztérium fogyasztóvédelmi eljárást indított.

A tárca közleménye szerint az elmúlt időszakban megnövekedett a Wizz Air Hungary Zrt. légitársasággal szemben a fogyasztóvédelmi hatósághoz benyújtott fogyasztói panaszok száma, amelyek közül több eset a médiában is nagy visszhangot kapott.

A panaszok szerint a légitársaság nem nyújtott tájékoztatást és segítséget járatkésések és járattörlések esetén; nem biztosított szállást és átfoglalást, többletköltséget okozva ezzel az utasoknak; nem válaszolta meg 30 napon belül a fogyasztói beadványokat; valamint emelt díjas telefonos ügyfélszolgálatot működtet, ezzel is megsértve a jogszabályokat és a magyar fogyasztók jogait – sorolták a közleményben.

Emiatt a szakmai irányító IM kezdeményezésére fogyasztóvédelmi hatósági vizsgálat indult a Budapest Főváros Kormányhivatalánál a magyar fogyasztók és magyar családok jogainak védelme érdekében. Az eljárás célja az esetleges jogsértő magatartás feltárása, megszüntetése és szankcionálása, hiszen a jogszabályokat valamennyi vállalkozásnak be kell tartani – írták.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 28.

Nemcsak IT-feladat a közelgő, nagy SAP-átállás

A következő időszakban azoknak az SAP-rendszert használó nagyvállalatoknak is át kell állniuk a megoldás új, S/4HANA változatára, akik maguktól ezt egyébként nem feltétlenül tennék meg, mert a gyártó 2027-től nem támogatja tovább a korábbi kiadásokat. Az új változat sok esetben azonban egy teljesen más architektúra, az átállás sok tekintetben csaknem olyan, mintha egy teljesen új ERP-rendszert kellene bevezetni. Ez komoly kihívásokat támaszthat a felhasználók felé, egy nem megfelelően vezényelt átállás pedig akár jelentősen visszavetheti a cég eredményességét ‒ figyelmeztet a Helix Consulting vezetője.