Gyorsított ágazati vizsgálatot indított a GVH a tejpiacon


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Gyorsított ágazati vizsgálatot indított a tej és tejtermék piacán a Gazdasági Versenyhivatal, a szervezet gyanúja szerint a verseny korlátozása vagy torzulása is hozzájárulhatott az árak emelkedéséhez – közölte a GVH a Facebook-oldalán pénteken.

A közlemény szerint nagymértékben emelkedett a tej- és tejtermékek fogyasztói ára a közelmúltban, és ez a folyamat a mai napig is tart, miközben olyan jelzések érkeztek a versenyhivatalhoz, hogy a hazai termelő- és feldolgozó cégek beszállítói pozíciói gyengültek.
Megállapították: több tényező is közvetlen hatással volt a tejipari ágazat szereplőire és a fogyasztókra az elmúlt években, mint a világjárvány, az orosz-ukrán háború gazdasági hatásai, a termelési költségek növekedése, valamint a jogszabályi változások is.

A GHV szerint azonban indokolt vizsgálni, hogy az értéklánc különböző szintjein ezek a tényezők milyen mértékben fejtették ki hatásukat és mennyiben járulhattak hozzá a piaci szereplők közötti viszony átrendeződéséhez, vagy a termékkategóriákon belüli koncentráció átalakulásához, mint a sajátmárkás termékek arányának növekedése.

A GVH a napokban jelentette be, hogy vizsgálják az élelmiszer-kiskereskedelmi piac szereplőit, az árazási gyakorlatukat, külön figyelmet fordítva a hatósági ársapkás termékek helyettesítőire, így a tejtermékekre.

A KSH legfrissebb adatai szerint decemberben a tej fogyasztói ára 52 százalékkal, a tejterméké 79,2 százalékkal emelkedett az előző év decemberéhez képest. Az év utolsó hónapjában az élelmiszerárak éves viszonylatban 44,8 százalékkal nőttek.
A jelentés tervezetének elkészítésére a GVH-nak egy hónapja van, de indokolt esetben két alkalommal, legfeljebb egy-egy hónappal meghosszabbítható. A vizsgálat eredményeit jelentésben összegzik majd – írták.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2007. június 29.

Drágább lesz a tej

Emelkedik a nyerstej ára a jövő héten – az év eleji 5 százalékos mérték után – újabb 2-5 százalékkal – tájékoztatta Istvánfalvi Miklós, a Tej Terméktanács elnöke pénteken az MTI-t.
2020. április 28.

2,5 milliárd forintos GVH-bírságot kapott a Booking.com

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2,5 milliárd forintos bírságot szabott ki a Booking.com online szállásfoglaló portál üzemeltetőjére, egyúttal megtiltotta a holland vállalatnak agresszív értékesítési módszereinek folytatását – közölte a versenyhivatal kedden.