Hazánk a cégtulajdonosok országa


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Magyarországon mintegy 888 ezer ember tulajdonos valamilyen vállalkozásban, ami különlegesen magas szám, miután 565 ezer cég működik hazánkban; egy magánszemély átlagosan 1,32 céghez kapcsolódik tulajdonosként vagy vezetőként – derül ki a kockázatkezeléssel és üzleti információs szolgáltatássokkal foglalkozó Bisnode csoporthoz tartozó PartnerControl céginformációs szolgáltató elemzéséből.


A legtöbb cégérdekeltsége a tatabányai Erdélyi Józsefnek van, aki jelenleg több mint 350 céghez kapcsolható – írja a Bisnode.

A felmérés szerint jelenleg közel 140 ezren érdekeltek tulajdonosként vagy vezetőként olyan cégben, amely ellen eljárás folyik, és 2413 olyan személy van, akinek 10 vagy annál több megszűnt céggle volt kapcsolata.

A magánszemélyek céges kapcsolódásai miatt fontos, hogy egy-egy szerződéskötés előtt a cégek ne csak a vevőik pénzügyi helyzetét vizsgálják meg, hanem azt is, hogy milyen más cégekhez, személyekhez kapcsolódnak – hívja fel a figyelmet a Bisnode.

A most megjelent legnagyobb adótartozók listáját vizsgálva szintén sok olyan kapcsolódó vállalkozást lehet találni, amely ellen már van adóhivatali vagy bírósági végrehajtás. A lista második helyezettje az 1,3 milliárd forintos adótartozást felhalmozó, Csibe Trans Kft. három olyan céghez kapcsolódott, amely felszámolással szűnt meg, valamit a tulajdonoshoz kapcsolódó jelenleg is működő vállalkozás ellen is van NAV-végrehajtás. A 3. helyezett Trend-Web Kiadó Kft.-hez jelenleg 7 cég kapcsolódik, amiből egy ellen NAV-végrehajtás, egy másik ellen bírósági eljárás és egy harmadik ellen pedig NAV- és bírósági eljárás is folyamatban van – írja az adó online-hoz eljuttatott közleményében a Bisnode.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 9.

GVH-elnök: A fogyasztók mindig az elsők!

Kiállt a magyar fogyasztók érdekei mellett Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke Párizsban az OECD fogyasztóvédelmi bizottsága által rendezett, két napos szakmai konferencián, ahol a résztvevők a digitális és zöld átállást vitatták meg a fogyasztóvédelem oldaláról – közölte a GVH.

2024. október 9.

AM: a sikeres mezőgazdaság alapja a fenntartható élelmiszeripar

Magyarországon a mezőgazdaságnak mindig is erős kultúrája volt, mára pedig azok tudnak sikeres mezőgazdasági országok lenni, ahol sikeres az élelmiszeripar is – mondta Nobilis Márton a Clever Food kiállítás megnyitóján szerdán, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint.

2024. október 7.

Elutasítják a rövid távú lakáskiadás teljes betiltását Budapesten szakmai szervezetek

A rövid távú lakáskiadás esetében a teljes tiltás és a jelenlegi szabályozás közötti kompromisszumot javasolják a hazai turisztikai szakmai szövetségek a kormány számára. Huszonhat szakmai szervezet közös szakmai álláspontot alakított ki az ügyben, amelyet az új Fővárosi Közgyűlés megalakulásának apropóján tettek közzé a Turizmus.com-on.