ITM: péntektől lehet pályázni az új kkv-konstrukcióra Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Péntektől lehet beadni a pályázatokat a gazdaságvédelmi akcióterv keretében a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) támogatására indított 50 milliárd forint keretösszegű konstrukcióra, az első kifizetésekre már június első felében sor kerülhet – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára.

György László kifejtette: arra számítanak, hogy a program révén 60 ezer magyar munkahelyét tudják megerősíteni és megőrizni.

A konstrukció egyebek mellett abban tér el a többitől, hogy az egész országban elérhető, mindenhol 70 százalékos támogatás-intenzitással – 100 forintnyi beruházásból 70 forintot magára vállal az állam -, és nagyon széles körben felhasználható. Lényegében az az egyetlen kritérium, hogy meg kell tartani az áprilisi foglalkoztatotti létszám 90 százalékát – emelte ki az államtitkár.

A konstrukció sajátossága, hogy visszatérítendő forrásként jelenik meg a vállalkozásoknál, és ha teljesítik a foglalkoztatási kritériumot és más feltételeket, vissza nem térítendő támogatássá válik. Azért is jó ez a konstrukció, mert így előre oda tudják adni a vállalkozásoknak a pénzt – tette hozzá. Például, egy 249 fős vállalkozás 153,5 millió forint támogatáshoz juthat ebben a konstrukcióban. Az államtitkár szerint az első támogatási szerződéseket két héten belül meg tudják kötni.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A szükséges engedélyek megszerzése után lezárult a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. 76,35 százalékos tulajdonrészének megvásárlására vonatkozó részvényadásvételi folyamat, amelynek értelmében az MBH Bank vált a társaság többségi tulajdonosává – közölte a pénzintézet szerdán.

2024. március 28.

Optimistábbak a magyar vállalkozások, mint tavaly

A Niveus Consulting Group immár sorozatban harmadik évben elkészített közel 600 fős mintán végzett felmérése a vállalkozások gazdasági várakozásait vizsgálta. A kérdések kiterjedtek egy esetleges válság idején szükségesnek tartott kormányzati beavatkozásokra, az elmúlt években igénybe vett adókedvezményekre, illetőleg arra, hogy az infláció, munkabér adóterhek, gazdasági környezet milyen hatással van a cég működésére. A megkérdezettek 57%-a 50 fő alatti, 32 százaléka 50-250 közötti-, 6%- 250-1000 közötti, a maradék 5% pedig 1000 főnél több alkalmazottal rendelkező vállalkozás volt.