Jó hírek a bankkártyatulajdonosoknak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A korábbi 45 ezer forint helyett 15 ezer forintra csökken az a kárösszeg, amelyet az ügyfélnek kell állnia abban az esetben, ha ellopták a bankkártyáját. 


Szombattól új pénzforgalmi szabályok léptek életbe Magyarországon is, amelyek a PSD2, azaz a pénzforgalmi szolgáltatásokról szóló módosított uniós irányelv alapján számos kedvező változást hoznak a pénzügyi szolgáltatások terén. Az új szabályok több esetben kedveznek a bankkártya-tulajdonosoknak.

A módosítások egyik legkedvezőbb eleme az, hogy a korábbi 45 ezer forint helyett 15 ezer forintra csökken az a kárösszeg, amelyet az ügyfélnek kell állnia abban az esetben, ha ellopták a bankkártyáját. Sőt, még ezt az összeget sem kell befizetnie, ha a plasztikkártya ellopását, illetve jogosulatlan használatát a visszaélés előtt nem vehette észre,  vagy a kár bekövetkezéséért a bank, vagy a pénzügyi  szolgáltató tehető felelőssé, illetve ha az adott szolgáltató nem írt elő erős, egyértelmű ügyfél-hitelesítést a kártyás fizetésekre.

[htmlbox Változásfigyeltetés]

Továbbra is érvényben marad az a szabály, mely szerint a bank mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a jóvá nem hagyott fizetési művelettel összefüggésben a kárt a fizető ügyfél csalárd módon eljárva, vagy a kárt a kártyahasználati szabályok szándékos vagy súlyosan gondatlan megszegésével okozta,  például a PIN-kódot felírta a bankkártyára, így az másvalaki tudomására is juthatott.

Az enpenzem.hu portál a napokban részletesen írt arról, hogy szombattól, azaz január 13-ától a kártya ellopását, eltűnését bármikor díj-, költség- vagy egyéb fizetési kötelezettségtől mentesen lehet bejelenteni a kibocsátó banknál. A letiltás feloldására is ugyanezt írják elő a jogszabályban. A költségmentesség csak magára a bejelentésre vonatkozik, a letiltási díj marad, sőt még nőhet is.

A kártyapótlás díja várhatóan alacsonyabb lesz, mert a bankok legfeljebb a pótlással összefüggésben ténylegesen és közvetlenül felmerülő költséget számíthatják csak fel. 

Kedvező változás az is, hogy kártya, illetve az ahhoz tartozó PIN-kód ügyfél részére megküldésével összefüggő kockázat ezentúl a bankot terheli.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. július 5.

A BYD és az Ayvens együttműködik az európai elektromos átállás folyamatában

Szándéknyilatkozatot írt alá a BYD kínai elektromosjármű-gyártó és az Ayvens nemzetközi flottakezelő szolgáltató arról, hogy együttműködnek az új energiákkal hajtott személyautók és könnyű haszonjárművek terjesztésének érdekében az európai piacon – tájékoztatta a BYD PR Hungary szerdán közleményben.

2024. július 5.

KSH: 5,2 százalékkal csökkent az ipari termelés

Májusban az ipari termelés volumene 5,2, munkanaphatástól megtisztítva 4,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. 2024. májusban az export euróban számított értéke 8,8, míg az importé 9,0 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakitól.