Kicsit lassult az infláció júliusban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A fogyasztói árak átlagosan 4,6 százalékkal voltak magasabbak voltak az egy évvel korábbinál; júniusban még 5,3 százalékos volt az átlagos, éves drágulás.

A szezonálisan kiigazítatlan, eredeti maginfláció 3,5 százalékos volt júliusban az előző év azonos hónapjához viszonyítva, ez áprilistól a KSH új módszertana szerint nem tartalmazza a szeszesitalok és dohánytermékek árváltozását. A maginfláció is lassult a júniusi 3,8 százalékról.

18,1 százalékkal drágult a dohány

Január-júliusban a fogyasztói árak az összes háztartást figyelembe véve átlagosan 4,2 százalékkal, a nyugdíjas háztartások körében 3,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Tavaly júliushoz viszonyítva az élelmiszerek ára 3,1 százalékkal, ezen belül az étolajé 27,5, a munkahelyi étkezésé 8,4, a margariné 8,0, a baromfihúsé 7,7, a büféáruké 7,3, a liszté 7,2, az éttermi étkezésé 6,2 százalékkal emelkedett.

infláció

A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 11,1, ezen belül a dohányáruk 18,1 százalékkal drágultak.

A tartós fogyasztási cikkekért 3,8 százalékkal kellett többet fizetni, ezen belül a szobabútorok 10,7, a konyha és egyéb bútorok 8,4, az új személygépkocsik 7,5 százalékkal kerültek többe.

A járműüzemanyagok ára 19,8, a lakásjavító és -karbantartó cikkeké 11,9 százalékkal nőtt. A szolgáltatások 2,9 százalékkal, ezen belül a lakásjavítás és -karbantartás 11,3, az üdülési szolgáltatások 7,6 százalékkal drágultak.

Egy hónap alatt 4,2 százalékkal nőtt az üzemanyagok ára

Egy hónap alatt, júniushoz viszonyítva az élelmiszerek ára 0,1 százalékkal emelkedett, az idényáras élelmiszerek – burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs – nélkül számítva áruk átlagosan 0,4 százalékkal nőtt. Az élelmiszereken belül az étolaj 3,8, a baromfihús 2,1, a vaj és vajkrém 1,5, a száraztészta, illetve a munkahelyi étkezés egyaránt 1,1 százalékkal drágult. Az idényáras élelmiszerek 2,4, a sertéshús, valamint a szalámi, szárazkolbász, sonka egyaránt 0,8, a tojás 0,7 százalékkal kevesebbe került.

A járműüzemanyagok ára 4,2, a lakásjavító és -karbantartó cikkeké 4,1 százalékkal nőtt.

A szolgáltatások 0,4, ezen belül az üdülési szolgáltatások átlagosan 7,8 százalékkal drágultak.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. július 8.

Az egészségügyi szektor növekedésére számít a DLA Piper

Az egészségügyi szektor döntéshozóinak 95 százaléka a bevételek növekedésére számít 2024-re vonatkozóan, ugyanakkor olyan, más ágazatokban domináns trendek, mint az ESG és az AI egyelőre nem szerepelnek a prioritási listák élén – derül ki a DLA Piper által publikált globális riportból. A DLA Piper Hungary szakértői jogi és pénzügyi szempontból azonosították az egészségipar fejlődésének mozgatórugóit, valamint aktuális kihívásait a Life Sciences Index 2024 felmérés alapján.

2024. július 8.

Sokkal nagyobb inflációt érzékelnek a fiatalok, mint amit a KSH mér

Továbbra is a ténylegesnél jóval magasabb inflációt érzékelnek a fiatalok a K&H ifjúsági index szerint. A második negyedévben átlagosan 18 százalékos drágulásról számoltak be, ami nem mutat jelentős változást az első negyedéves felmérésben szereplő 19 százalékos átlaghoz képest, ugyanakkor jóval meghaladja a hivatalos statisztikákban szereplő májusi 4 százalékos áremelkedést.