Kíméli a tőkét és kitermeli saját magát


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kíméli a működő tőkét és kitermeli saját árát – ezen kívül a hitelnél rugalmasabb elbírálás, és a kedvező elszámolás miatt a hazai kis- és középvállalkozások többsége úgy gondolja, hogy a lízing igénybételével könnyebben átvészelhető a jelenlegi forrásszűkös időszak – derül ki a Lízingszövetség friss kutatásából.

A kis- és középvállalkozások csaknem felénél csökkentek a bevételek a válság hatására, 40 százalékuk pedig úgy nyilatkozott, hogy nehezebben jut hitelhez az utóbbi fél évben. Különösen az 500 millió és 2 milliárd Ft közötti árbevétellel rendelkezők körében kimagasló a hitelfelvétellel küzdők aránya. A kkv szektor tapasztalatai szerint a hitelintézetek reakciója a válságra elsősorban a szigorúbb hitelbírálatban (89,8%), illetve a többletfedezet megkövetelésében (85,6%) jelenik meg. Ugyanakkor a kis- és középvállalkozások 67%-a még a jelenlegi helyzetben is venne fel hitelt, míg 25%-uk semmiképp se fordulna ehhez a forráshoz.

„Lezárult az a korszak, amikor könnyen lehet hozzáférni olcsó banki hitelekhez. A kis- és középvállalkozások egyáltalán nem, vagy csak jóval szigorúbb feltételek mellett tudnak külső forráshoz jutni. Éppen ezért jelenthet számukra megoldást a hitel finanszírozás kiváltása lízinggel, ami a finanszírozó pénzintézet számára nagyobb biztonságot, ezért az ügyfeleknek elérhető forrásokat jelent.” – hangsúlyozta Lévai Gábor a Lízingszövetség főtitkára.

Leállt a piac

„Az eszközfinanszírozási piacon drámai visszaesést tapasztaltunk a válság következtében: 70 százalékkal csökkent a beruházások száma az elmúlt év hasonló időszakához képest.” – tette hozzá Hordós Zoltán, a Lízingszövetség Eszköz Bizottságának vezetője. „Mivel az ingatlanpiac reakció ideje lassúbb, mint a tőkepiacoké, ezért az ingatlanlízingben a visszaesés csak fáziskéséssel érezteti a hatását, de a beruházási kedv visszaesése miatt mostanra már ez a piac is gyakorlatilag leállt.” – fejtette ki Gazsi Júlia, a Lízingszövetség Ingatlan Bizottságának elnöke.

A Magyar Lízingszövetség által 500 kis- és középvállalkozás körében készített felmérés szerint a szektor jelentős része (63,3%) úgy gondolja, hogy a válság ellenére a bevételei növekedtek 2008-ban 2007-hez képest. Ugyanakkor 2009-ben már jóval kisebb arányban (43,3%) számolnak árbevétel növekedéssel, sőt a többség a forgalom, illetve a megrendelések visszaesésére, és ezáltal a bevételeinek csökkenésére számít az idei évben. A válság negatív hatásait a cégek több mint 80 százaléka a költségek visszafogásával igyekszik ellensúlyozni, és ezáltal valamekkora nyereségre szert tenni.

A felmérésből az is kiderült, hogy a kis- és középvállalatok többsége jól informált, napi szinten tájékozódik az aktuális pénzügyi helyzetről és háromnegyedük külső forrást is igénybe vesz működéséhez. A pénzügyi szolgáltatók közül a bankokkal a megkérdezettek 95%-nak van kapcsolata, míg a lízingcégekkel csupán 47%-uknak. A megkérdezett cégek közül banki forgóeszköz hitellel (56,6%) illetve banki beruházási hitellel (52,7%) rendelkeznek a legtöbben, valamint 45,7%-uk pályázik EU-s pénzekre.

Ezek az arányok kisebbek a lízingpiacot vizsgálva; a kisvállalatok alig több mint harmada lízingel eszközöket, mindössze 7%-uk él az ingatlanlízinggel és mintegy 16%-uk rendelkezik gépjármű flotta lízinggel. A lízinget igénybe vevők döntő többsége gépjárművet lízingel, majdnem felük, 49,7% pedig termelőeszközökre veszi igénybe ezt a szolgáltatást. Ezen belül 8,3% mezőgazdasági gépeket, 7,4% építőipari gépeket, 34%-uk pedig egyéb termelőeszközt vesz lízingbe.

Forrás: Piac&Profit


Kapcsolódó cikkek

2023. május 31.

Jóval az infláció alatt emelkedett a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások díja

Az idei első negyedévben 9 százalékkal emelkedett a normál használatú személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) éves állománydíja az egy évvel korábbival összevetve, a biztosítói kárráfordítások eközben 12 százalékkal nőttek 2022 tavaszához képest, ami változatlanul elmarad az inflációtól, illetve a szervíz- és alkatrészköltségek drágulásától – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán friss kgfb-indexe alapján.

2023. május 31.

Cégsikerek: Újra nyereséggel zárt a Budapest Airport, rekordév a Garantiqa mögött

Két év rekordveszteség után tavaly a Budapest Airport 277,7 millió euró nettó árbevétel mellett 76,6 millió euró nyereséggel zárta az évet, így a COVID időszaka alatt felgyűlt 198 millió eurós veszteség 121 millió euróra csökkent. A részvényesek számára osztalék-kifizetés nem történik – jelentette be szerdán közleményében a repülőtér üzemeltető társaság. Harminc éves történetének legsikeresebb évét zárta a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. 2022-ben, 570 milliárd forint értékben vállalt új garanciát döntő részben mikro-, kis-, és középvállalati hitelek mögé; a kezességvállalási portfólió 28 százalékkal 2473 milliárd forintra emelkedett, ezzel a társaság már 3065 milliárd forint hitel felvételéhez segítette hozzá a magyar kkv szektort – közölte a társaság szerdán.