Költségvetési csalással vádolják a volt T-Systems vezért


Több mint 100 millió forintos vagyonelkobzás és öt év börtön várhat Kaszás Zoltánra.

Jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntettével, hamis magánokirat felhasználásának vétségével és vesztegetés elfogadásának bűntettével vádolja a győri ügyészség Kaszás Zoltánt, a T-Systems Magyarország volt vezérigazgatóját a győri ügyészség – számolt be róla a 444. A lap szerint 100 960 356 forint értékű vagyonelkobzás és öt év börtön vár Kaszásra, ha elítélik.

Kaszás 2015-től 2020-ig dolgozott a T-Systemsnél, 2017-től vezérigazgatóként. A vád szerint Fuzik Zsoltnak, a BKV technikai igazgatójának a vezetésével működő számlagyárral működött együtt Kaszás, többszörösen túlárazott szerződéseket kötve a Fuzik köréhez tartozó SYS IT Services Kft.-vel és további alvállalkozókkal.

444 emlékeztet, hogy Fuzik alkut kötött az ügyészséggel, amiért cserébe mindössze 4 év börtönbüntetést kapott. Érdekesség, hogy csak szocialista politikusokra tett terhelő vallomást (Molnár Zsoltra, Horváth Csabára, Tóth Csabára és Baja Ferencre), noha a vádhoz kapcsolódó szerződéseket még 2019 nyarán kötötte a BKV a SYS IT, amikor még Tarlós István és a fideszes közgyűlési többség irányította a fővárost.

A lap szerint az is említésre méltó, hogy az ügyészség a SYS IT-nak csak a T-Systemsszel kötött szerződéseit vizsgálta, miközben a cég másik alvállalkozója a kormányközeli 4iG volt.

Frissítés: Kaszás levélben reagált a 444 cikkére, a portálnak küldött levélben tagadta, hogy elkövette volna a vádban megfogalmazott bűncselekményeket, a NAV által közölt gyanúsítással szemben pedig panasszal élt.

Forrás: https://hvg.hu/kkv/20240308_kaszas-zoltan-fuzik-zsolt-t-systems-sys-it


Kapcsolódó cikkek

2024. május 8.

Mindent felforgat a mesterséges intelligencia, de a hazai vállalkozók még a kanyarban sincsenek

A vezetői képzések aranykorukat élik, mind a fejlett piacokon, mind globálisan rekordnövekedést mutatva, a következő évtizedben duplázva a szektor bevételét. A BetterManager kutatása alapján minden vezetői képzésre költött dollár hétszeresen térül meg a cégnek, míg egy másik kutatás egy éven belüli 4,1-szeres megtérülést mutatott ki, tehát jelentős megtérülésű versenyképességi faktor a cégvezetők folyamatos tanulása.

2024. május 8.

Jelentősen nőtt az Erste Bank nyeresége az első negyedévben

A növekvő működési bevételeknek és a kontrollált költségeknek köszönhetően az egy évvel korábbinál jobb eredménnyel zárta az Erste Bank az első negyedévet: a működési eredmény 40 százalékkal 62,8 milliárd forintra, az adózott eredmény pedig közel 29 milliárd forintra nőtt az előző évi 6,3 milliárd forint profit után – jelentette be Jelasity Radován, az Erste elnök-vezérigazgatója sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.