Magyarországon nőttek a legjobban az ingatlanárak az EU-ban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Magyarországon a lakásárak 208 százalékkal nőttek 2015-höz viszonyítva, ami a legmagasabb érték az Európai Unióban az adatot közlő országok között.

A volt szocialista országokban – Románia kivételével – mindenhol a 138,8 százalékos uniós átlag feletti volt a lakások drágulása az elmúlt 6 évben – közölte a Duna House az Eurostat adataira hivatkozva

Benedikt Károly, a cég PR és elemzési vezetője szerint az albérletekért átlagosan 160 ezer forintot kell fizetni havonta, egy belvárosi lakást pedig már 1 millió forint feletti négyzetméteráron lehet megvásárolni Budapesten.

Horvátországban, Észtországban és Szerbiában a magyarországihoz hasonló áron lehet lakást venni, ennél olcsóbbak pedig az olyan államok fővárosai, mint Románia vagy Görögország.

Az ingatlanközvetítő szakembere szerint a közeljövőben folytatódhat az áremelkedés. A nemzetközi ingatlanpiac lakhatási célú keresletére a legnagyobb bizonytalanságot az energiaárak tartós emelkedése jelenti; a növekvő kamatkörnyezet miatt dráguló hitelek és a szigorodó hitelezési folyamatok pedig a finanszírozási oldalon okozhatnak majd nehézséget – hangoztatta.

Az Eurostat adatai alapján a bérleti díjak és lakásárak az Európai Unió országaiban átlagosan 1,2, illetve 9,2 százalékkal emelkedtek tavaly a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva – idézték fel a közleményben.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A szükséges engedélyek megszerzése után lezárult a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. 76,35 százalékos tulajdonrészének megvásárlására vonatkozó részvényadásvételi folyamat, amelynek értelmében az MBH Bank vált a társaság többségi tulajdonosává – közölte a pénzintézet szerdán.

2024. március 28.

Optimistábbak a magyar vállalkozások, mint tavaly

A Niveus Consulting Group immár sorozatban harmadik évben elkészített közel 600 fős mintán végzett felmérése a vállalkozások gazdasági várakozásait vizsgálta. A kérdések kiterjedtek egy esetleges válság idején szükségesnek tartott kormányzati beavatkozásokra, az elmúlt években igénybe vett adókedvezményekre, illetőleg arra, hogy az infláció, munkabér adóterhek, gazdasági környezet milyen hatással van a cég működésére. A megkérdezettek 57%-a 50 fő alatti, 32 százaléka 50-250 közötti-, 6%- 250-1000 közötti, a maradék 5% pedig 1000 főnél több alkalmazottal rendelkező vállalkozás volt.

2024. március 28.

A felülvizsgálati eljárás lehetősége kényszertörlési eljárásban

A kényszertörlési eljárásban, mint vagyonjogi tárgyú nemperes eljárásban, ha az elsőfokú bíróság végzését a másodfokú bíróság azonos jogszabályi rendelkezésre és jogi indokolásra utalással hagyta helyben, csak abban az esetben kerülhet sor a felülvizsgálati kérelem érdemi elbírálására, ha a Kúria a felülvizsgálati kérelemmel együtt előterjesztett kérelem alapján a felülvizsgálatot engedélyezi – a Kúria eseti döntése.