Jó hír érkezett: májusban csökkentek a globális élelmiszerárak
Csökkent az élelmiszerek világpiaci ára májusban áprilishoz képest az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapján pénteken közzétett adatok szerint.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
Már meghaladja az 500 milliárd forintot a megkötött hitelszerződések értéke a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogramban – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) csütörtökön.
Felidézték, hogy a háború és szankciók okozta negatív gazdasági hatások ellensúlyozása, a recesszió kivédése és az egészséges hitelezés megőrzése érdekében a kormány a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram megindításáról döntött.
Kiemelték, a hitelprogram a jelenlegi magas kamatkörnyezetben rendkívül kedvező, a futamidő végéig fix kamat mellett érhető el. Forint hitel esetén jellemzően legfeljebb 6 százalékos, euró hitel esetében pedig legfeljebb 3,5 százalékos szinten.A hitelprogramot bejelentése óta hatalmas érdeklődés övezi, az eredetileg meghatározott, 700 milliárdos keret gyakorlatilag egy hónap alatt kimerült. A kormány látva a vállalkozások beruházási igényét és hiteléhségét, szem előtt tartva a családok és a gazdaság védelmét, további 300 milliárd forint biztosításával 1000 milliárd forintra emelte a rendelkezésre bocsátható források összegét. Így forgóeszközhitelből végül 600 milliárd forint, beruházási hitelből 400 milliárd forint kerülhet ki a hazai gazdaságba – írták a közleményben.
Az EXIM Magyarország forgóeszköz és beruházási, valamint lízing konstrukciónak értékesítésében 21 hitelintézet és pénzügyi vállalkozás vesz részt. A hitelprogramra eddig összesen 2124 hitelkérelem érkezett az EXIM Magyarországhoz közvetlenül és partnerein keresztül. A már szerződött hitelállomány alapján megállapítható, hogy 722 vállalat együttesen közel 504 milliárd forint kedvezményes kamatozású hitelre szerződött le, amiből eddig 108 milliárd forint kifizetésére került sor – írták.
A legnagyobb érdeklődés a forgóeszközhitelt övezi, 480,4 milliárd forintnyi hitelre már a szerződéskötés is megvalósult, míg a beruházási hitelcél esetén (beleértve a lízing refinanszírozást is) összesen 23,4 milliárd forintnyi szerződéskötésre került sor.
A szerződött ügyfelek arányát vizsgálva az tapasztalható, hogy 75 százalékukat a mikro, kis- és középvállalkozások adják. Az átlagos hitelösszegek a szerződött ügyletek esetében a forgóeszközhitelnél 684,7 millió forintot, a beruházási hitelnél 491,3 millió forintot érnek el. A lízing ügyletek esetében a hitelösszeg átlagosan 35,6 millió forint volt.
A Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram keretében leszerződött vállalatok több mint 82 százaléka a gazdaság három jól körülhatárolható szektorából érkezett: az ügyfelek 40,9 százaléka a feldolgozóiparban, 34,2 százalék a kereskedelem és a gépjárműjavítás területén, 7,1 százaléka pedig a mezőgazdaság, erdőgazdaság, halászat szektorban tevékenykedik – közölte a szaktárca.
A szerződött hitelállomány 32,1 százaléka Közép-Magyarországi régióhoz, 17,7 százaléka az észak-alföldi régióhoz, 13,4 százaléka a dél-alföldi régióhoz köthető. A Közép-Dunántúlhoz a szerződött hitelállomány 13,3 százaléka, Nyugat-Dunántúlhoz 9,9 százaléka, Dél-Dunántúlhoz 7,9 százaléka, míg Észak-Magyarországhoz 5,7 százaléka köthető – tájékoztatott a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.
(MTI)
Csökkent az élelmiszerek világpiaci ára májusban áprilishoz képest az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapján pénteken közzétett adatok szerint.
Dr. Borbás Máté, az SBGK Ügyvédi Iroda ügyvédje és Keményvári Bálint, az SBGK szabadalmi ügyvivője beszéltek a szellemi tulajdonnal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról és a saját tapasztalatukról a Wolters Kluwer Hungary által szervezett webináriumon május 11-én., amelyről a jelen cikkünkben számolunk be Önöknek.
2023 áprilisában a turisztikai szálláshelyeken (kereskedelmi, magán- és egyéb szálláshelyeken) 1,2 millió vendég 2,9 millió vendégéjszakát töltött el. Kétmillió megkeresés érkezett tavaly a Tourinform irodákhoz, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) szakmai koordinálásával működő turisztikai információs irodák 30 féle szolgáltatást nyújtanak országszerte 244 munkatárssal, 94 irodában – közölte az ügynökség.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!