Megduplázta profitját, csúcsévet zárt az OPUS


Egy év alatt megduplázta profitját az OPUS GLOBAL Nyrt., így történelmi csúcsot jelentő, 45 milliárd forintos nettó eredményt ért el a szintén rekord, 686 milliárd forintos árbevétel mellett. A cégcsoport az éves jelentéssel egy időben közzétette első hosszútávú stratégiáját – jelentette a társaság kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

Az OPUS GLOBAL Nyrt. összes működési bevétele 686 milliárd forint lett 2023-ban, 28,5 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. A konszolidált, összes működési költség növekedése hasonló mértékű volt, csaknem 644 milliárd forintot tett ki – áll a társaság éves jelentésében.

Az üzemi eredmény (EBIT) jelentősen megugrott, a tavalyi évben 42,7 milliárd forintot tett ki. A konszolidált EBITDA pedig 74 milliárd forintról 88 milliárd forintra nőtt 2023-ban. A pénzügyi műveletekből pedig 9,7 milliárd forint pluszt ért el a cégcsoport tavaly.

Az adózott eredmény történelmi csúcsot döntött 2023-ban, 45 milliárd forint lett a profit, duplája az egy évvel korábbinak. Lélfai Koppány, az OPUS GLOBAL Nyrt. vezérigazgatója az éves beszámolót értékelve kiemelte: „minden téren büszkék lehetünk a tavaly elért eredményeinkre, hiszen a rendkívül nehéz külső körülmények ellenére értünk el rekord árbevételt és nyereséget. A menedzsment részéről így jó döntésnek bizonyult, hogy az elmúlt évek jelentősebb akvizíciói után, a szinergiák kiaknázását helyeztük a fókuszba. Az erőfeszítéseink máris látszanak a számokban, és a következő években további lépéseket teszünk az organikus növekedés érdekében” – tette hozzá.

A cégcsoport az éves jelentéssel egy időben tette közzé első hosszútávú üzleti stratégiáját. A 2024-2029-es időszakra szóló dokumentum szerint 2026-ig még a konszolidáció marad a fókuszban, és a javuló eredményesség mellett a cég azt ígéri, hogy a konszolidált adózott eredményének minimum a 15 százalékát kifizeti osztalékként. Emellett tervezi saját részvények visszavásárlását is 2024-2026 között 10 milliárd forint értékben. A 2026 utáni időszakban viszont újra az akvizíció lehet a fókuszban, ami a meglévő négy ágazat mellé egy ötödik kiépítését célozza.

Az OPUS-csoport négy divíziója (ipar, energetika, élelmiszeripar, turizmus) együttesen kiváló évet zárt. A diverzifikált portfolió előnyét jól mutatja, hogy a három eredményes ágazat bőven kompenzálta az energetikai divíziót, amelyen belül az OPUS TIGÁZ Zrt. jól teljesített. Az egyes üzletágakat vizsgálva az építőipar nagyon sikeres, és eredményes évet zárt 2023-ban. A teljes ipari termelés szegmens 30,7 százalékkal növelte a bevételét, míg a költségeket sikerült kordában tartani, így azok csak 26,8 százalékkal változtak. A szegmens EBIT értéke 82,9 százalékkal emelkedett, és 27 milliárd forintot tett ki.

Az energetikai ágazat bevételei jelentősen, több mint 56 százalékkal emelkedtek. A költségek ennél is nagyobb mértékben nőttek aminek hátterében olyan egyedi tételek álltak, amelyek 2024-ben már várhatóan pozitívan hatnak a divízióra. Tavaly viszont az ágazati EBITDA mutatóban korrekció volt – közölte a társaság.

A mezőgazdasági és élelmiszeripar szegmens is nyereséges évet zárt. A profit elérésében nagy szerepet játszott, hogy a költségeket 9,4 százalékkal 12,6 milliárd forintra sikerült leszorítani. Az üzemi eredmény tavaly 6 milliárd forintról 13,2 milliárd forintra nőtt, míg az EBITDA közel 8 milliárd forinttal 19,5 milliárd forintra emelkedett.

A turizmus területén a Hunguest szállodáiban a vendégéjszakák száma 16,7 százalékkal nőtt 2023-ban, ami jóval meghaladta az egész piac átlagos 3,2 százalékos növekedését. Ez jól jelzi a Hunguest töretlen belföldi piaci népszerűségét. Ennek betudhatóan 4,73 milliárd forinttal magasabb lett az adózott eredmény 2023-ban, ami pluszba fordította a szegmens eredményét.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Veszélyben a kulcsfontosságú nyersanyagok

A nulla nettó kibocsátású energiára való átálláshoz nélkülözhetetlen kritikus ásványok több mint 70%-át veszélyezteti az éghajlatváltozás – áll a PwC kilenc fontos nyersanyagot vizsgáló, éghajlati kockázatokról szóló jelentésében.

2024. május 9.

Kizárólag megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató üzem Dabason a Prohuman cégcsoportnál

Jelentős tartalékot jelenthet a magyar munkaerőpiacon a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása. Ezért is nyitott a Prohuman cégcsoport Dabason kizárólag fogyatékosággal élőket foglalkoztató csomagolóüzemet, ahol már 55 kolléga végez értékteremtő munkát. Magyarország piacvezető HR szolgáltatója így immár irodái mellett öt telephelyen és egy call centerben dolgozik megváltozott képességű dolgozókkal országszerte.

2024. május 8.

Mindent felforgat a mesterséges intelligencia, de a hazai vállalkozók még a kanyarban sincsenek

A vezetői képzések aranykorukat élik, mind a fejlett piacokon, mind globálisan rekordnövekedést mutatva, a következő évtizedben duplázva a szektor bevételét. A BetterManager kutatása alapján minden vezetői képzésre költött dollár hétszeresen térül meg a cégnek, míg egy másik kutatás egy éven belüli 4,1-szeres megtérülést mutatott ki, tehát jelentős megtérülésű versenyképességi faktor a cégvezetők folyamatos tanulása.