Minden fejlesztési pályázatot befogad a kormány


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az eddigi 100 milliárd forintos keretre ráemelnek még 100 milliárdot, amely a második és a harmadik szakaszra állt volna rendelkezésre.

Soha nem látott mennyiségű beruházás-támogatási igény érkezett a vállalkozásoktól, ezért a kormány úgy döntött, hogy minden pályázatot befogad – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

György László a Facebookon megosztott videóban azt mondta, az újraindítás a valaha volt legnagyobb beruházási kedvet élesztette fel a vállalkozásokban.

Ezért a kormány úgy döntött, hogy három intézkedést tesz: az egyik, hogy minden beruházás-támogatási pályázatot befogadnak, amely a pályázati határidő kezdetéig elkészült, és lezárt formában benyújtásra várt; a második, hogy a 100 milliárdos keretre „ráemelik” azt az újabb 100 milliárd forintot, ami a pályázati konstrukció második és harmadik szakaszában állt volna rendelkezésre.

„Tehát a teljes 200 milliárd forintos keretet már most a beruházni kívánó vállalkozások rendelkezésére bocsátjuk” – emelte ki az államtitkár.

A harmadik intézkedésről György László azt mondta, az összes vállalkozást, vagyis az összes pályázatot sorba rendezik pontszám szerint, így a legversenyképesebbeket fogják tudni támogatni.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 14.

Még mindig sokan mondanak le a nyaralásról

Nagyon vegyes a kép az utazási tervek terén. Összességében javult a középkorúak utazási helyzete, és akik terveznek nyaralást, azok többet szánnak erre a K&H biztos jövő index szerint, de a koronavírus járvány utáni időszakhoz képest még mindig visszafogottnak mondható az utazási kedv. Ráadásul még mindig sokan vannak, akik a pénzhiány miatt nem tudnak hosszabb vakációt beiktatni: a válaszadók 71 százalékánál ez az indok. Ez az arány nem sokkal alacsonyabb a tavalyi 77 százaléknál, viszont még mindig jóval meghaladja a tavalyelőtti 58 százalékos arányt.

2024. június 14.

Májusban minden termékcsoportban nőtt az építőanyag-értékesítés volumene

Az építőanyag-piacon minden termékcsoportban nőtt az értékesítés volumene májusban, az árak azonban csökkentek, ami kedvező jel az otthonfelújítási program júniusi indulása előtt és a lakásépítési szegmens lassú, de biztos felpörgésére utal – erről Juhász Attila, az Újház Zrt. és az ÉVOSZ Építőanyag-kereskedelmi elnöke tájékoztatott pénteken.