A Mercedes-Benz negyedéves profitja 16 százalékkal csökkent
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Kevésbé nőtt a vártnál az ipar, főként az autógyárak teljesítményével függhet össze a gyenge adat.
Októberben 1,7 százalékkal nőtt az ipari termelés éves összehasonlításban a szeptemberi 7,6 százalékos bővülés után – közölte a KSH pénteken az előzetes adatokat.
Szeptemberhez képest 2,6 százalékkal esett vissza az ipari termelés, Schindele Miklós, a KSH főosztályvezető-helyettese az adatok ismertetésekor elmondta, hogy augusztustól lényegesen mérséklődött a járműgyártás dinamikája, de az egyéb feldolgozóipari ágazatok – elsősorban az élelmiszer-, és vegyi termék-gyártás, valamint a fémfeldolgozás – növekedése is lassulhatott.
Török Zoltán, a Raiffeisen vezető elemzője szerint a lassulás a német ipar gyengélkedésével van összhangban. A szakértő szerint idén év végére 7-7,5 százalékra lassulhat éves összevetésben az ipari termelés növekedése.
Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető elemzője kiemelte: az augusztusit követően az októberi adatok újabb váratlan megbicsaklást mutatnak az iparban. Megjegyezte, hogy egyelőre csak az előzetes adatokat hozta nyilvánosságra a KSH, tehát a részletekre még várnunk kell, azonban nagy valószínűséggel – az augusztusi hónaphoz hasonlóan – az autógyárak alacsonyabb termelése okozhatta a megingást. Ő is az ipari termelés lassulására számít novemberben és decemberben, mivel az év végéhez közeledve egyre több gyár fogja vissza a termelését, amelyet majd csak januárban indítanak újra.
(MTI)
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
A benzin 6, a dízel 1 forinttal olcsóbb, mint a szomszédos országokban – közölte a KSH.
A várt 2 helyett 2,8 százalékkal nőtt a GDP a második negyedévben.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!