Négy százalékra csökkent az alapkamat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A jegybank Monetáris Tanácsa 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot. A kamatvágások hosszú sora folytatódik.


A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 25 bázisponttal, 4 százalékkal csökkentette a jegybank irányadó kamatát – derül ki az MNB honlapján megjelent közleményből. A döntés összhangban van a piac vrakozásaival és a jegybanki vezetők korábbi nyilatkozataival. Tavaly augusztus óta megszakítás nélkül tizedik alkalommal döntött ekkora kamatvágás mellett a Monetáris Tanács, így az alapkamat 300 bázisponttal csökkent.

A monetáris tanács alapvető, stratégiai döntéseket hozott, így azt, hogy folytatódik a kamatcsökkentési ciklus, de várható, hogy kisebb lépésekben, esetleg 10 bázispontos csökkentésekben – mondta Matolcsy György jegybankelnök a Monetáris Tanács döntése után. A kamatcsökkentés végén valószínűleg 3-3,5 százalékra mehet le az alapkamat – közölte a jegybankelnök.


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 28.

A forrásbevonásban segíti a vállalkozásokat egy új alkalmazás

Elkészült a Vállalkozói Információs Portállal (VALI) integráltan működő Forrástérkép elnevezésű alkalmazás, amely a finanszírozási lehetőségek bemutatásával segíti a vállalkozásokat, azon belül főként a mikro- és kisvállalkozásokat – közölte az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft.

2023. szeptember 28.

Felkai: növelni az ökológiai művelésű területek mennyiségét

A fenntarthatóság része a mindennapoknak, a témában megfogalmazott keretek és konkrét intézkedések a teljes élelmiszerláncra hatással vannak. Szükséges a kapcsolódó folyamatok nyomonkövetése és minden érintett szereplő bevonása a döntések előkészítésébe és adaptálásába – mondta az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint Felkai Beáta Olga szerdán Tapolcán.

2023. szeptember 28.

Royal Flush az IT-szektorban, avagy ami mindent visz: ransomware

Ransom malware vagy ransomware egy olyan típusú rosszindulatú program, amely megakadályozza a felhasználókat, hogy hozzáférjenek a rendszerükhöz, avagy a személyes fájljaikhoz. Rendszerint váltságdíjat követelnek a hozzáférés visszaadásáért cserébe.