Nullás igazolás helyett köztartozásmentes adatbázis


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A köztartozásmentes adózói adatbázisban szereplő cégeknek nem kell nullás igazolást csatolni a közbeszerzéseknél az alvállalkozói kifizetésekhez, de hasznos lehet pályázatoknál. Az adatbázisba kérelemre lehet bekerülni, ha a cég teljesíti a törvényi feltételeket. Az adatbázist a NAV havonta frissíti.

A közbeszerzéseknél az alvállalkozói láncolat alacsonyabb fokán álló cégnek havi nettó 200 ezer forintot meghaladó kifizetést csak akkor teljesíthet a sorban előtte álló fővállalkozó, ha az alvállalkozó a tényleges fizetés időpontjához képest 30 napnál nem régebbi nemleges együttes adóigazolással igazolja, hogy köztartozása nincs. Az igazolás bemutatásától el lehet tekinteni akkor, ha az érintett a kifizetés időpontjában szerepel a Nemzeti Adó- és Vámhatóság (NAV) köztartozásmentes adózói adatbázisában, amely az adóhatóság honlapjáról bárki számára ingyenesen elérhető. A listát folyamatosan archiválják, azaz egy adott időpontra nézve is visszakereshető.

A köztartozásmentes adózói adatbázis használata az utóbbi időben jelentősen kibővült. Nem szükséges adóigazolás bemutatása például:a személyszállító szolgáltatás engedélyezéséhez, vagy a Társadalmi Megújulás Operatív Programból (TÁMOP) nyújtott támogatásokhoz.

A köztartozásmentes adózói adatbázis azokat az adózókat tartalmazza, amelyeknek az alábbi feltételek együttesen teljesülnek:

  • a közzétételt megelőző hónap utolsó napján nincs az állami adóhatóságnál és a vámhatóságnál nyilvántartott nettó adótartozása, valamint köztartozása,
  • nincs behajthatatlanság címén nyilvántartott, de el nem évült adótartozása,
  • úgy nyilatkozik, hogy a közzétételt megelőző hónap utolsó napjáig esedékes bevallási és befizetési kötelezettségének maradéktalanul eleget tesz/tett,
  • az adószámát nem függesztették fel,
  • nem áll csődeljárás, végelszámolás illetve felszámolási eljárás alatt,
  • csoportos adóalanyiság esetén a csoportos adóalanynak nincs általános forgalmi adó tartozása,
  • nem minősül adó megfizetésére kötelezettnek.

Az adatbázisba történő felvétel kizárólag elektronikus úton, a 11UK21-es nyomtatvány ügyfélkapus beküldésével kérelmezhető, illetékmentesen. A felvételekhez szükséges adatokat, igazolásokat a NAV a saját adatbázisából ellenőrzi. Ha azonban fény derül arra, hogy a kérelmező valótlan nyilatkozatot tett arról, hogy a bevallási és a befizetési kötelezettségeit illetően elmaradása nincs, akkor a magánszemély 200 ezer forintig, más adózó 500 ezer forintig terjedő mulasztási bírsággal sújtható.

Az adatbázist minden hónap 10. napjáig frissítik, visszamenőlegesen azonban nem lehet oda felkerülni, illetőleg onnan kikerülni. Ha a vállalkozás a felvételét követően az előírt törvényi feltételek bármelyikének már nem felel meg, akkor törlik a rendszerből. Erről az adóhatóság elektronikus úton és írásban is értesíti az érintettet. A törlést követően viszont nincs akadálya az ismételt felvételnek, ha a vállalkozás újra teljesíti a törvényi feltételeket. Sem az adatbázisból való kikerülés, sem a felvétel elutasítása nem von maga után szankciót.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Magyarországnak bőven van teendője a régiós “hosszútávfutásban”

A tíz- és húszéves időtávon kirajzolódó trendek – ezen belül az egyik fontos mutató, a vásárlóerő-paritáson mért egy főre jutó GDP – alapján a magyar gazdaság gyengébben áll a többi régiós országhoz képest. Az uniós átlag háromnegyedénél jár most Magyarország, míg Csehország 91, Lengyelország 80, Románia 78 százalékos arányt tud felmutatni, miközben Szlovákia viszont csak 73 százalékot. Ahhoz, hogy a magyar felzárkózás ütemesebb legyen, a képzett, minőségi munkaerő irányába kell elmozdulni.

2024. április 19.

Az MNB 28 millió forintra bírságolta az UniCredit Bankot

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) több mint 28 millió forint bírságot szabott ki az UniCredit Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzési tevékenysége kapcsán feltárt hiányosságok miatt; a hiányosságok nem veszélyeztetik a hitelintézet biztonságos működését – közölte a jegybank pénteken.

2024. április 19.

Rosszul meghatározott árral sokat lehet bukni az ingatlaneladáson

Minél hosszabb ideig van a piacon egy ingatlan, annál nagyobb az esély, hogy csak komoly árengedménnyel lehet értékesíteni, mutatott rá az Otthon Centrum elemzése, amely az értékesítési idő és az alku mértékének összefüggését vizsgálta.