Októberben lesz az idei Közbeszerzési Expó


A Közbeszerzési Hatóság október 19-én ismét megrendezi Közbeszerzési Expó nevű átfogó szakmai rendezvényét a közbeszerzési piac legfontosabb szereplői számára; a fórumon célzott kerekasztal-beszélgetések során vitatják meg a résztvevők a közbeszerzésekkel kapcsolatos legfontosabb aktualitásokat és szakmai kérdéseket, emellett számos szervezet kiállítói standdal is kitelepül – tájékoztatta a Közbeszerzési Hatóság szerdán.

A rendezvényen közel 20 szakmai szervezet standját kereshetik fel a látogatók, ahol lehetőség nyílik a kiállító szervezetek tevékenységének közérthető, újszerű bemutatására. A valamennyi érdeklődő számára szabadon látogatható kiállítói szekció mellett azok, akik előzetesen regisztráltak, kerekasztal-beszélgetéseken vehetnek részt, ez utóbbi egyben a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók (FAKSZ) kötelező képzésének is részét képezi. A szakmai programra október 2-tól lehet regisztrálni – tudatta a hatóság.

A kerekasztal-beszélgetések olyan aktuális kérdésekkel foglalkoznak, mint az új uniós hirdetményminták és annak technikai aspektusai, az összeférhetetlenség, valamint a fenntarthatósági szempontok előtérbe helyezése a közbeszerzések során.

Kovács László, a Közbeszerzési Hatóság elnöke a közleményben azt emelte ki, hogy a gazdasági környezet a közbeszerzési piac résztvevőire kiemelt hatással van. A mai, kihívásokkal teli helyzetben még a korábbiaknál is fontosabbnak tartják, hogy a közbeszerzések szereplői között valós, intenzív párbeszéd és tudásmegosztás valósuljon meg, ami elősegíti a közbeszerzések szabályos és átlátható megvalósítását. „Ezt a folyamatot szeretnénk támogatni hiánypótló interaktív szakmai rendezvényünkkel, melyen reményeink szerint minden érdeklődő választ kaphat a kérdéseire, jó gyakorlatokat ismerhet meg, illetve közös álláspontot, megoldási javaslatokat is megfogalmazhatnak az aktuális kihívásokra” – hívta fel a figyelmet az elnök

A szakkiállításon önálló standdal vesz részt a Közbeszerzési Hatóság és a Közbeszerzési Döntőbizottság mellett többek között az Állami Számvevőszék, az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság, a Gazdasági Versenyhivatal, az Integritás Hatóság, a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság és az Egészségügyi Szolgáltató Zrt., a Magyar Mérnöki Kamara, a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt., az Országos Kórházi Főigazgatóság, valamint a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága – ismertették a közleményben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 17.

Július elsején indul az otthonfelújítási program

Július elsején indul az otthonfelújítási program, hosszabb futamidővel és többféle tevékenységre igényelhető támogatás – közölte az Energiaügyi Minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium.

2024. június 17.

Vegyes képet mutat a középkorúak keresetének alakulása

Vegyes képet mutat a bevételek alakulása a 30-59 éves korosztályban: a válaszadók 52 százaléka növekedésről számolt be, közel 35 százalékuknál nem történt változás, 13 százalékuknak pedig kevesebb jutott az elmúlt egy év során – áll a K&H biztos jövő felmérésében.

2024. június 14.

Még mindig sokan mondanak le a nyaralásról

Nagyon vegyes a kép az utazási tervek terén. Összességében javult a középkorúak utazási helyzete, és akik terveznek nyaralást, azok többet szánnak erre a K&H biztos jövő index szerint, de a koronavírus járvány utáni időszakhoz képest még mindig visszafogottnak mondható az utazási kedv. Ráadásul még mindig sokan vannak, akik a pénzhiány miatt nem tudnak hosszabb vakációt beiktatni: a válaszadók 71 százalékánál ez az indok. Ez az arány nem sokkal alacsonyabb a tavalyi 77 százaléknál, viszont még mindig jóval meghaladja a tavalyelőtti 58 százalékos arányt.