Opten: szeptemberre több felszámolás lesz, mint tavaly


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szeptemberre a felszámolások száma elérheti a tavalyi egész évit, akkor 11.500 céggel szemben indult ilyen eljárás, ami az eddigi rekord is egyben – közölte az Opten az első hét hónap adatai alapján.

Az első hét hónapban a felszámolások és a végelszámolások száma egyaránt 35 százalékkal emelkedett, az idén július végéig 9.000 céggel szemben indult felszámolási eljárás Magyarországon. Tavaly 7 hónap alatt 6.657 cég jutott erre a sorsra, így a növekedés az előző évhez képest 35,2 százalékos. Júliusban a megelőző évi 978 céggel szemben 1.292 cég ellen indítottak fizetésképtelenségi eljárást a hitelezők, ami 32 százalékos növekedés. Az első 7 hónapban csaknem 8.000 cég bezárásáról döntöttek a tulajdonosok, miközben tavaly ilyenkor még csak 5.940 cég végelszámolása indult meg. Ez ugyancsak 35 százalékos növekedés, ám a végelszámolások számának növekedése nem állt meg: júliusban 44 százalékkal több cég jutott erre a sorsra, mint a tavalyi nyár derekán.

Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója úgy látja: továbbra sem látható, meddig erősödik még a felszámolási és végelszámolási hullám, hiszen júliusban is több olyan nagy cég ment tönkre, amelyik fizetésképtelenné válásával tömegesen hagy maga után kifizetetlen számlákat, bajba jutott alvállalkozókat. Az igazgató szerint az alvállalkozói láncok szereplői egyre sebezhetőbbek, mert megfelelő tőkeerő nélkül kell megküzdeniük az olyan hónapok óta halmozódó problémákkal, mint a piacszűkülés, illetve a közüzemi díjak vagy az üzemanyagárak emelkedése.

Február óta először az új cégbejegyzések száma is emelkedett. A júliusban alapított 4.352 új cég 3 százalékkal haladja meg a tavalyi év azonos hónapjában alapított cégek számát. A stratégiai igazgató ugyanakkor nem feltételezi, hogy tartós jelenségről lenne szó, véleménye szerint ebben az mutatkozik meg, hogy a munkájukat elvesztő alkalmazottak egy része vállalkozással próbálkozik.

Forrás: gondola.hu


Kapcsolódó cikkek

2023. június 6.

Emlékérmét bocsátott ki az MNB Neumann János tiszteletére

Neumann János születésének 120. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 3 ezer forint névértékű színesfém emlékérmét bocsátott ki kedden, tisztelegve a világhírű magyar matematikus előtt – tájékoztatott az MNB kedden

2023. június 6.

Értékké válik a személyes adat a vásárlók számára

Az online megoldások térnyerése tudatosabbá tette a vásárlókat, akik ma már legszívesebben csak akkor adnák meg a személyes adataikat, ha valódi kedvezményeket kapnak cserébe – derül ki az EY 21.000 fogyasztó körében végzett nemzetközi felméréséből.