Osztalék nélkül is jár a fizetés


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium szerint tévhit, hogy az új Ptk. alapján a gazdasági társaságokkal tagsági viszonyban is álló munkavállalók nem kaphatnak bért – írja az Origo.


Korábban egy ügyvédi iroda vetette fel, hogy az új Ptk. értelmében az osztalékot nem fizető társaság tagjai a munkabért sem vehetik fel. A szaktárca szerint a Ptk. ugyan feltételekhez köti a gazdasági társaságok kifizetéseit a tagok számára, de tévedés azt hinni, hogy a tagok ezért nem kaphatnak fizetést.

A KIM indoklása szerint ugyanis a gazdasági társaságok nem a saját tőkéjük terhére gazdálkodnak, hanem a munkabéreket a működési bevételek terhére fizetik, a hatályban lévő számviteli szabályok szerint.

Új Ptk – társasági- és cégjogi változások

Az új Ptk. alapjaiban változtatta meg a társasági jog és a cégjog szabályait. A 2014. május 20-i szakmai előadáson és konzultáción szó lesz a gazdasági társaságok szervezetének és működésének változásairól, valamint arról is, hogyan érinti az új törvény a 2014. március 15. előtt alapított cégek működését. Előadóink kitérnek a Ptk.-ból kimaradó szabályok miatti új szabályozás kérdéskörére is.

Értesüljön az új szabályokról, tegye fel kérdéseit szakértő előadóinknak, dr. Kenesei Juditnak, a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága kollégium-vezető helyettesének és dr. Noctha Tibornak, a PTE egyetemi docensének. Jöjjön el 2014. május 20-án szakmai konferenciánkra!

Helyszín: Best Western Hotel Hungária, 1074 Budapest Rákóczi út 90.

Bővebb információk és jelentkezés itt

A működési bevételek és költségek a saját tőkétől számvitelileg elkülönülnek a társaság elszámolásaiban. Ezért a saját tőkéből való kifizetés szabályai és a tag munkavállalónak munkabérhez való joga között semmilyen közvetlen kapcsolat nem áll fenn.

A Ptk. érintett rendelkezése ugyanis egy speciális társasági kifizetésre ad szabályt: amikor a társaság a tagnak a saját tőkéje terhére teljesít kifizetést. Ezek a kifizetések a társaság normál működésétől elkülönülő, valóban speciális kifizetések; ilyen tipikusan az osztalék – írja az Origo.


Kapcsolódó cikkek

2024. július 8.

Az egészségügyi szektor növekedésére számít a DLA Piper

Az egészségügyi szektor döntéshozóinak 95 százaléka a bevételek növekedésére számít 2024-re vonatkozóan, ugyanakkor olyan, más ágazatokban domináns trendek, mint az ESG és az AI egyelőre nem szerepelnek a prioritási listák élén – derül ki a DLA Piper által publikált globális riportból. A DLA Piper Hungary szakértői jogi és pénzügyi szempontból azonosították az egészségipar fejlődésének mozgatórugóit, valamint aktuális kihívásait a Life Sciences Index 2024 felmérés alapján.

2024. július 8.

Sokkal nagyobb inflációt érzékelnek a fiatalok, mint amit a KSH mér

Továbbra is a ténylegesnél jóval magasabb inflációt érzékelnek a fiatalok a K&H ifjúsági index szerint. A második negyedévben átlagosan 18 százalékos drágulásról számoltak be, ami nem mutat jelentős változást az első negyedéves felmérésben szereplő 19 százalékos átlaghoz képest, ugyanakkor jóval meghaladja a hivatalos statisztikákban szereplő májusi 4 százalékos áremelkedést.