Óvatosan bizakodhatnak a devizahitelesek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Erősödött pénteken délutánra a forint, egy euróért 289,50 forintot kértek a devizapiacon; az elemző szerint óvatosan bizakodhatunk.

Az euró/forint kurzus nap közben 288,60-ig is elment, elsősorban a tengerentúlon közzétett munkanélküliségi adat mozgatta a piacot. A vártnál rosszabb amerikai munkanélküliségi mutató a dollár gyengülésével a feltörekvő devizák erősödését okozta, ami a forint árfolyamában is jelentkezett – mondta el Kolba Miklós, az ING Bank devizaüzletágának vezetője a Napi kérdésére. a pénteki nap ezt leszámítva meglehetősen eseménytelenül telt.

A forint erősödésére azonban még korai lenne pezsgőt bontani a kereskedő szerint, aki kissé gyorsnak tartja a 304-es euró/forintról való 16-egységes korrekciót. Kolba Miklós szerint továbbra is elképzelhető, hogy a kurzusban benne van a 296-297-es szintekre való felszúrás. Jó jelnek nevezte ugyanakkor, hogy az elmúlt hónapok gyengülése után bekövetkező korrekció után nem gyengült vissza a magyar deviza jelentősen.

Miután az árfolyam tesztelte a csúcsot, várhatóan innentől inkább a forint szinten maradására, illetve erősödésére lehet számítani a szakember szerint, aki az MNB hathónapos euró/forint swaptenderét is megemlítette a pozitív tényezők között.

Pénteken délután egy dollárért 225,10 forintot, egy svájci frankért pedig 192,30 forintot kértek a piacon.

Forrás: Napi Online


Kapcsolódó cikkek

2024. május 31.

Ismét olajat talált a Mol Vecsésen

Ismét olajat talált a Mol a közép-magyarországi Vecsésen – tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.