Palkovics: a kormány segítené a családi vállalatok utódlását


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kormány segítséget kíván nyújtani azoknak a nyugdíjkorhatárhoz közeledő vállalkozóknak, akik nem tudják cégeiket családi körben tartani, ezért lehetővé tenné, hogy a cég magyar menedzsmentje vagy egy magyar tulajdonú alapítvány gyakorolja a tulajdonosi jogokat – nyilatkozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Mediaworks megyei napilapjainak adott interjúban.

Megjegyezte: a kormány négyezer olyan vállalatról tud, amelyek alapító tulajdonosa már közel került a nyugdíjkorhatárhoz.

Az alapítványi háttér megteremtése egy nemzetközi példa átültetése a magyarországi gyakorlatba – mondta Palkovics László, utalva arra, hogy például a Bosch cég mára 92 százalékban egy alapítvány, a Robert Bosch Alapítvány tulajdonában van, s csak a maradék rész a családé.

Elmondta: már tavasszal a parlament elé kerülne a törvénymódosítás, amely lehetővé tenné az alapítványi tulajdonlás új formáját. Ahhoz, hogy szükség esetén a cég magyar menedzsmentje kerüljön tulajdonosi pozícióba, a kormány pénzügyi fedezetet nyújtana.

Az innovációs és technológiai miniszter arról is beszélt, hogy ősztől egy vállalkozói portál indítását tervezik, amelyen keresztül a magyar vállalatok kommunikálni tudnak majd egymással és más partnerekkel, például az adóhatósággal, minisztériumokkal, szakmai szervezetekkel.

Palkovics László az interjúban nehezményezte, hogy Magyarországon a cégek mindössze 16 százaléka alkalmaz digitális vállalatirányítási rendszert.

A Magyar Multi Programmal kapcsolatos kérdésre elmondta, hogy azokat a feltörekvő cégeket szeretnék támogatni jogi, pénzügyi és technológiai módon, amelyek képesek lennének megállni a helyüket külföldön. A kormány már azonosította azt az ötven vállalatot, amely számításba jöhet a program szempontjából – tette hozzá.

Kitért arra is, hogy a Magyarországon képződő hozzáadott érték jelenleg fele-fele arányban oszlik meg a külföldi és a magyar tulajdonú vállalatok között, miközben a magyar vállalatok ugyanezt a hozzáadott értéket háromszor annyi munkavállalóval állítják elő. Ennek az az oka, hogy a magyar kis- és közepes vállalatok kevésbé technologizáltak, kevésbé használnak a termelékenységet növelő, robotizált gyártási folyamatot. A modern tudást mielőbb meg kell velük osztani – szögezte le Palkovics László.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 28.

Nemcsak IT-feladat a közelgő, nagy SAP-átállás

A következő időszakban azoknak az SAP-rendszert használó nagyvállalatoknak is át kell állniuk a megoldás új, S/4HANA változatára, akik maguktól ezt egyébként nem feltétlenül tennék meg, mert a gyártó 2027-től nem támogatja tovább a korábbi kiadásokat. Az új változat sok esetben azonban egy teljesen más architektúra, az átállás sok tekintetben csaknem olyan, mintha egy teljesen új ERP-rendszert kellene bevezetni. Ez komoly kihívásokat támaszthat a felhasználók felé, egy nem megfelelően vezényelt átállás pedig akár jelentősen visszavetheti a cég eredményességét ‒ figyelmeztet a Helix Consulting vezetője.