Pénz jár munkanélküliek foglalkoztatásáért
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Foglalkoztatási támogatást igényelhetnek január elseje óta azok a munkáltatók, akik rendelkezésre állási támogatásban (RÁT) részesülő, munkanélküli személyt alkalmaznak. A szubvenció megváltozott munkaképességű, RÁT-ra jogosult munkavállalók felvételekor is igényelhető, így – a támogatással párhuzamosan – akár a rehabilitációs hozzájárulás fizetése alól is mentesülhetnek a cégek.
Adó helyett támogatás?
Január elsejével drasztikusan emelkedett a rehabilitációs hozzájárulás mértéke. Ezt az adót azoknak a legalább húsz főt foglalkoztató cégeknek kell leróniuk, ahol a megváltozott munkaképességű dolgozók aránya nem éri el a létszám öt százalékát. Ilyen esetekben fejenként évi 964500 forint hozzájárulás fizetendő.
Sokat spórolhatnak azonban azok a munkaadók, akik RÁT-ban részesülő, megváltozott munkaképességű személy alkalmazásával tesznek eleget rehabilitációs foglalkoztatási kötelezettségüknek. Így mentesülnek a hozzájárulás megfizetése alól, ráadásul a foglalkoztatáshoz kapcsolódó szubvenciót is megszerezhetik. Ez esetben azonban lényeges, hogy az új alkalmazott a „megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásához nyújtható költségvetési támogatásról” szóló 177/2005. (IX. 2.) Kormányrendelet alapján (tehát a foglalkoztatási kötelezettség szempontjából) megváltozott munkaképességű személynek minősüljön. Ennek részletes feltételeiről korábbi cikkünkben olvashat.
Leépítés tiltólistán
A havonta folyósított, legfeljebb egy éves időtartamra igényelhető támogatásra csak azok a vállalkozások jogosultak, akik a RÁT-ban részesülő munkanélkülit teljes munkaidőben, munkaviszony keretében hajlandók alkalmazni.
Kizárólag annak a cégnek adható szubvenció, amely a támogatás iránti kérelem benyújtását megelőző egy évben meglévő munkavállalóinak munkaviszonyát „működési körében felmerülő okból” (tehát a vállalkozás gazdasági helyzetével összefüggésben) rendes felmondással nem szüntette meg. A RÁT-ra jogosult munkavállaló felvételének tehát – az előző tizenkét hónap átlagához képest – a munkavállalói létszám növekedését kell eredményeznie. Ez alól kizárólag azok az esetek képeznek kivételt, amikor a munkaviszony megszüntetését a munkavállaló kezdeményezte, illetve arra a dolgozó munkaképtelenné válása, öregségi nyugdíjazása, vagy a munkáltató rendkívüli (az alkalmazott kötelezettségszegéséből, alkalmatlanságából fakadó) felmondása miatt került sor.
Ezek mellett azt is vállalnia kell a foglalkoztatónak, hogy létszámleépítésre a támogatás folyósításának ideje alatt sem kerül sor. Ellenkező esetben – a kötelezettségszegés arányában – a kifizetett összeg egy részét vagy teljes összegét vissza kell fizetnie. Ez alól csak akkor mentesül a munkáltató, ha a munkaviszony a próbaidő alatt, vagy a munkaadó rendkívüli felmondása, jogutód nélküli megszűnése, illetve az alkalmazott rendes felmondása miatt szűnik meg. További szabály, hogy ugyanannak az alkalmazottnak a foglalkoztatásához más támogatások nem vehetőek igénybe. Ez alól csupán a helyközi utazás és a csoportos személyszállítás támogatása, valamint a Start Extra kártyához kapcsolódó járulékkedvezmények képeznek kivételt.
Mennyi pénz jár?
A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal tájékoztatása szerint RÁT-ra jogosultak alkalmazása esetén a havonta folyósított támogatás mértéke nem haladhatja meg a szubvenció megítélésekor hatályos rendelkezésre állási támogatás összegét (ez 2010. január elseje óta 28500 forint).
A támogatás mértékéről a munkaügyi központ kirendeltsége dönt. A mérlegelés során figyelembe veszik a munkaerő-kereslet és kínálat helyi jellemzőit, a térség foglalkoztatási helyzetét és munkanélküliségi mutatóit, a munkaügyi központ és a munkaadó közötti együttműködéssel kapcsolatos tapasztalatokat, a foglalkoztatás vállalt időtartamát, az álláskeresők munkához jutási esélyeit, valamint – megváltozott munkaképességű személyeket érintő támogatások esetén – a foglalkoztatás körülményeit, és a foglalkoztatás minőségét is.
Így igényelj szubvenciót!
A támogatási kérelmet a RÁT-ra jogosult személy foglalkoztatását megelőzően, a munkaadó székhelye illetve telephelye szerint illetékes regionális munkaügyi központ kirendeltségéhez kell benyújtani. Az FHSZ tájékoztatása szerint a szubvenciót egy konkrét, már kiválasztott személy felvételéhez, vagy a munkaügyi központ által közvetített – a feltételeknek megfelelő – munkavállalók foglalkoztatásához is kérhetik a munkáltatók.
Forrás: origo vállalkozói negyed