Senki sem ússza meg a kamarai díjat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szigorúan behajtja az adóhatóság az 5 ezer forintos kamarai hozzájárulást azoktól a cégektől, amelyek elmulasztották befizetni. Az intézkedés körülbelül 150 ezer vállalkozást érint – írja a Magyar Nemzet.


A lapnak Dunai Péter, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára elmondta, hogy  tavaly 600 ezer vállalkozás fizette meg a díjat, míg idén március 31-ig csupán 440 ezer teljesítette a kötelességét.

Azoknál a cégeknél, akik idén fizettek, de tavaly nem, az elszámolás sajátossága miatt ezt az összeget 2013-ra számolják el.

Adózás a gyakorlatban 2014 – Két időpontban

Fő adónemek szabályaiban bekövetkezett változások

        Általános forgalmi adó
        Személyi jövedelemadó
        Társasági adó
        Az adózás rendje

A KATA, KIVA, EVA, helyi adók, gépjárműadó változásai és a reklámadó

Egyéb, az adóalanyokat érintő évközi változások

Előadó: Szilágyi Miklósné igazságügyi adó- és járulékszakértő, Faktum 97. Gazdasági Tanácsadó Kft.

Részletek és jelentkezés:

2014. szeptember 25. és 2014. november 12.

 


Kapcsolódó cikkek

2024. július 5.

A BYD és az Ayvens együttműködik az európai elektromos átállás folyamatában

Szándéknyilatkozatot írt alá a BYD kínai elektromosjármű-gyártó és az Ayvens nemzetközi flottakezelő szolgáltató arról, hogy együttműködnek az új energiákkal hajtott személyautók és könnyű haszonjárművek terjesztésének érdekében az európai piacon – tájékoztatta a BYD PR Hungary szerdán közleményben.

2024. július 5.

KSH: 5,2 százalékkal csökkent az ipari termelés

Májusban az ipari termelés volumene 5,2, munkanaphatástól megtisztítva 4,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. 2024. májusban az export euróban számított értéke 8,8, míg az importé 9,0 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakitól.