Siralmas helyzetben a kkv-k


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kis- és középvállalkozások kétharmada úgy érzi, romlott a cége kintlévőségi helyzete az elmúlt fél évben, derül ki az Üzlet & Siker magazin legfrissebb felméréséből. A válaszadók majdnem egyharmada szerint a helyzet tovább fog romlani a következő félévben. A felmérés szerint csak a kkv-k 4 százalékának nincs kintlévősége, akiknek van, azok nem tudják, hogyan hajtsák be.

Siralmas helyzetképet fest az Üzlet & Siker idei harmadik negyedévi kkv-kintlevőségi indexe: az 1500 fős mintán végzett felmérés szerint a kis- és középvállalkozásoknak mindössze négy százalék az, amely nem vár határidőn túli, eddig be nem érkezett bevételekre. A helyzet azért különösen siralmas, mert nem csupán a kintlevőségek mértékét, hanem tendenciáját tekintve is borúlátóak a kis- és középvállalkozások.

A helyzet a megkérdezett vállalkozók 66 százaléka szerint romlott a mögöttünk hagyott fél év során. Ugyanakkor csupán 30 százalékuk véli úgy, hogy a következő 6 hónapban tovább romlik majd a helyzet. A megkérdezettek többsége (71 százalék) a kellemetlen változások okaként külső körülményeket jelölt meg.

Figyelemre méltó, hogy a felmérésben résztvevők mindössze 6 százaléka gondolja azt: kintlévőségeinek az aránya a megfelelő módszer hiánya, vagyis saját hiányosságuk miatt van. A válaszadóknak tehát csupán elenyésző része szerint keresendő az ok házon belül, és ők sem találták még meg. A kintlévőségekkel rendelkező cégek egyöntetűen a rossz gazdasági helyzetre és az etikátlan hozzáállásra hivatkoznak a kintlévőségeik miértjeként.

„Ez azért is szomorú tendencia, mert egy cég a legnehezebben a külső körülményeken tud változtatni.” – kommentálta az eredményeket Vörös Szilvia, az Üzlet & Siker megbízásából a felmérést elkészítő Best Capital Kft. ügyvezetője. Szerinte egy fontos logikai buktatóra lelünk a számok mögött: „Ha ugyanis a külső körülmények felelősek a cégünkben lévő állapotokért, akkor az ellen nem nagyon tudunk tenni. Emiatt kezeletlenül marad a kintlévőségi állomány a cégekben, ami likviditási gondokat okoz, még nehezebbé téve a cégek fejlődését, terjeszkedését.”

A szakértő szerint önbeteljesítő jóslathoz vezethet, ha a cégek elkerülhetetlen adottságként kezelik a kintlevőségek felhalmozódását. „Amíg a cégvezető azt gondolja, hogy nem lehet mit tenni, addig nem is fog hathatós megoldás után nézni, mivel eleve nem hiszi, hogy van a problémájára megoldás.”

Márpedig az adatok szerint a cégvezetők felének nincs koncepciója a kintlevőségek kezelésére, vélekedésünk inkább a kilátástalanságot tükrözi. A vezetők fele az eddig használt módszereket nem tartja hatékonynak. Azoknál a cégeknél, ahol csökkent a kintlévőség az elmúlt hat hónapban, a változást jellemzően belső tényezőkkel magyarázták.

Forrás: index.hu


Kapcsolódó cikkek

2024. június 18.

PwC: a CSRD feladja a leckét a vállalatoknak

Bár a cégek többsége (63%-a) bizakodó azzal kapcsolatban, hogy felkészült lesz az EU kötelező vállalati fenntarthatósági jelentéstételről szóló irányelve, a CSRD-követelmények teljesítésére, de sokan még nem igazán tudják, hogyan – derül ki a PwC első alkalommal elkészített Global CSRD Survey kutatásából. 

2024. június 17.

Július elsején indul az otthonfelújítási program

Július elsején indul az otthonfelújítási program, hosszabb futamidővel és többféle tevékenységre igényelhető támogatás – közölte az Energiaügyi Minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium.

2024. június 17.

Vegyes képet mutat a középkorúak keresetének alakulása

Vegyes képet mutat a bevételek alakulása a 30-59 éves korosztályban: a válaszadók 52 százaléka növekedésről számolt be, közel 35 százalékuknál nem történt változás, 13 százalékuknak pedig kevesebb jutott az elmúlt egy év során – áll a K&H biztos jövő felmérésében.