Többet vallottak be a vasi cégek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A vasi gazdasági társaságok nettó bevétele 15,6 százalékkal meghaladta az előző évit.


Az országos átlagot meghaladó mértékben növekedtek a gazdasági társaságok bevételei Vas megyében, de nőttek a magánszemélyek jövedelmei és tovább bővült a foglalkoztatottság is, egyértelműen pozitív változásokat jeleznek az adóbevallások – jelentette ki kedden sajtótájékoztatóján Király Miklós, a NAV Vas Megyei Adóigazgatóságának igazgatója.

A vasi gazdasági társaságok nettó árbevétele összesen 1367,8 milliárd forint volt 2014-ben, ami 15,6 százalékkal meghaladta az előző évit. Az árbevétel több mint felét, 51,1 százalékát a nagyvállalatok érték el és az export 79,5 százalékát is ők termelték. A kis- és középvállalkozások együttesen az árbevétel 33,4 százalékát adták, de az export-értékesítésben csupán 17,9 százalékos volt a részesedésük. A mikrovállalkozások, amelyek a megye vállalkozásainak 87,1 százalékát teszik ki, együttesen is csak a nettó árbevétel 14,6 százalékán osztoznak, míg az export-értékesítésben mindössze 2,5 százalék a részesedésük.

Király Miklós szólt arról is, hogy a társas vállalkozások 2014-ben Vas megyében összesen 99 milliárd forint adózás előtti eredményt mutattak ki a bevallásaikban, 31,8 százalékkal többet mint a megelőző évben, így az eredményüket növelő és csökkentő tételek elszámolása és az adókedvezmények érvényesítése után 8,3 milliárd forintnyi adófizetési kötelezettségük keletkezett, amely 0,5 milliárd forinttal haladta meg az előző évit.

A legmagasabb adózás előtti nyereséget, 16 milliárd forintot egy elektronikai alkatrészeket gyártó cég érte el, a legtöbb társasági adót, 2,6 milliárd forintot pedig egy közúti járművek alkatrészeinek gyártásával foglalkoztató cég fizette be. A legtöbb alkalmazottat, 2291 embert szintén egy közúti jármű alkatrészeket gyártó gazdasági társaság foglalkoztatta. A legtöbb embernek – a foglalkoztatottak több mint 40 százalékának – azonban Vas megyében továbbra a kis- és középvállalkozások adtak munkát – fűzte hozzá.

Vasban tavaly 125 ezer 195 adózó nyújtott be személyi jövedelemadó bevallást, akik együttesen 243,1 milliárd forint összevont jövedelemről adtak számot, ami 8,4 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest, így az egy főre eső átlagos havi összevont jövedelem a megyében bruttó 177 ezer 300 forintot tett ki, ami 7,2 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbihoz képest. A növekedést tekintve ez az adat országosan a legnagyobb, a vasi munkabérek átlaga azonban még így is alatta marad az országosnak.

Az összevont jövedelmek után az összes vasi adózónak együttesen 36,8 milliárd forintnyi adókötelezettsége keletkezett, egy magánszemély a jövedelmei után Vas megyében átlagosan 329 ezer forinttal járult hozzá az adóbevételekhez – tette hozzá az igazgató.

Szólt arról is, hogy a külön adózó jövedelemről – ezek főként az osztalék jellegű tőkejövedelmek – tavaly az adózók 7,4 százaléka vallott Vas megyében, ők együttesen 16,4 milliárd forintnyi jövedelemről adtak számot, ami 35,5 százalékkal haladja meg az előző évit. Vas megye, de valószínűleg a régió legnagyobb különadózó jövedelmét 3 milliárd 801 millió forintot egy 77 éves vasi férfi tudhatja magáénak, ami után 610,2 millió forint adót fizetett meg.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. július 8.

Sokkal nagyobb inflációt érzékelnek a fiatalok, mint amit a KSH mér

Továbbra is a ténylegesnél jóval magasabb inflációt érzékelnek a fiatalok a K&H ifjúsági index szerint. A második negyedévben átlagosan 18 százalékos drágulásról számoltak be, ami nem mutat jelentős változást az első negyedéves felmérésben szereplő 19 százalékos átlaghoz képest, ugyanakkor jóval meghaladja a hivatalos statisztikákban szereplő májusi 4 százalékos áremelkedést.

2024. július 5.

A BYD és az Ayvens együttműködik az európai elektromos átállás folyamatában

Szándéknyilatkozatot írt alá a BYD kínai elektromosjármű-gyártó és az Ayvens nemzetközi flottakezelő szolgáltató arról, hogy együttműködnek az új energiákkal hajtott személyautók és könnyű haszonjárművek terjesztésének érdekében az európai piacon – tájékoztatta a BYD PR Hungary szerdán közleményben.