További árstopos termékek jöhetnek


Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kijelentette, a magas árak mögött jelentős részben a szankciók állnak.

Hangsúlyozta: a kormány “nem nézi ölbe tett kézzel” a magas árakat, célkitűzése, hogy 2023 év végére Magyarországon az infláció egyszámjegyű legyen. Hozzátette: ezért döntenek majd a következő hetekben folyamatosan arról, hogy a központilag árszabályozott termékek listáját újabbakkal bővítik.

Beszámolt arról is, hogy a cégek számára rendelkezésre álló hitelek kamatát megállítják 7,7-8 százalék körül. Ennek költségeit a bankoknak kell majd kifizetniük – tette hozzá.
Nem jó dolog, amikor be kell avatkozni a gazdaság bonyolult rendszerébe, de bizonyos krízishelyzetek ezt indokolják – jegyezte meg.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2022. március 1.

Az étolajnál szegik meg leginkább az árstopot

Mindössze 85 esetben akadtak kifogásolnivalóra az élelmiszerárstop betartását február elseje óta, tehát már egy teljes hónapja vizsgáló fogyasztóvédelmi szakemberek – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
2022. március 3.

Benzinárstop: 20 forint állami támogatást kapnak literenként a kis benzinkutak

Megszületett a megállapodás; a kormány kitart a benzinárstop mellett, hogy megvédje a családokat a külföldről begyűrűző inflációval szemben, de támogatást nyújt a kis benzinkutaknak az ellátásbiztonság érdekében – mondta Facebook-oldalán az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.