Újra megnyílhatnak az autókereskedések Németországban Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Április 20-án megkezdik a koronavírus-járvány lassítására bevezetett korlátozások fokozatos lazítását Németországban a szövetségi kormány és a tartományi kormányok szerdán kötött megállapodása szerint.

Április 20-án megnyithatnak a 800 négyzetméternél kisebb értékesítési területű kiskereskedelmi üzletek, ha üzemeltetőik biztosítják, hogy nem alakul ki torlódás a boltban, és sor a bejáratoknál.

Mérettől függetlenül megnyithatnak az autókereskedések, kerékpár-szaküzletek és könyvesboltok.

Azonban továbbra is érvényben marad a társadalmi távolságtartás alapszabálya, miszerint mindenki legfeljebb egy további emberrel tartózkodhat együtt a lakásán kívül, vagy azokkal, akikkel közös háztartásban él, és a többiektől legalább másfél méter távolságot kell tartani.

Az iskolák legkorábban május 4-től működhetnek ismét, ha addig is kitart a járványügyi helyzet javulása, de egyelőre csak a végzős évfolyamokban folytathatják a tanítást. A tartományi oktatási miniszterek konferenciája április 29-re készít részletes tervet a tanítás újraindításáról.

A szoros testi kapcsolatot igénylő szolgáltatások közül egyelőre a fodrászatok számíthatnak arra, hogy május 4-től megnyithatnak, ha addig felkészülnek a járványügyi biztonsági követelmények betartására.

A kulturális, szabadidős és sportintézmények továbbra is zárva tartanak. A vendéglők továbbra is csak elvitelre vagy rendelésre készíthetnek ételt.

Tömegrendezvényt legalább augusztus 31-ig nem lehet tartani Németországban.

Maszkviselési kötelezettséget nem vezetnek be, de – a megállapodás szövege szerint – „nyomatékosan javasolják” az arcot és az orrot takaró, házilagos vagy kisipari készítésű, nem orvosi, hanem úgynevezett közösségi (community) maszk viselését minden helyzetben, amelyben nem lehet állandóan betartani a társadalmi távolságtartás szabályát, így például a tömegközlekedésben.

A lazítások hatását folyamatosan nyomon követik, és ezentúl kéthetente ülnek össze – videókonferenciára – a szövetségi kormány vezetői a tartományi kormányfőkkel. A következő megbeszélést április 30-án tartják.
A korlátozásokat rendkívüli óvatossággal kell lazítani, mert igen törékeny a járványügyi helyzet, és a veszély nem enyhül a védőoltás és a vírus által okozott betegség gyógymódjainak kifejlesztéséig – mondta Angela Merkel kancellár a szerdai tanácskozás után Berlinben tartott tájékoztatón.

Rámutatott, hogy a Robert Koch országos járványügyi intézet (RKI) legutóbbi számításai szerint a március közepe óta bevezetett korlátozásokkal sikerült az 1 körüli szintre szorítani az úgynevezett reprodukciós rátát (R0 érték), ami azt jelenti, hogy egy fertőzött átlagosan már csak egy további embernek adja tovább a vírust. (Az RKI számításai szerint ez a ráta a február 25-én kezdődött járvány első szakaszában az 5-öt, néha a 7-et is elérte.)

Ez komoly siker, de csak „apró lépésekkel” lehet haladni tovább, mert ha az R0 1,3-ra emelkedik, akkor már júniusra túlterheli az egészségügyi ellátórendszert a betegek tömege. Ha az R0 1,2-re emelkedik, akkor júliusra terhelődik túl a rendszer, ha pedig 1,1-re, akkor októberre nem lesz elég kapacitás a betegek ellátására – fejtette ki a kancellár.

Markus Söder bajor miniszterelnök, a tartományi kormányfők konferenciájának – állandó egyeztető testületének – soros elnöke kiemelte, hogy a lazítás mellett az ellátórendszer és a járványügyi védekezés rendszerének további erősítése is a stratégia fontos része.

Így a többi között megállapodtak arról, hogy a járási egészségügyi hatóságoknál 20 ezer lakosonként fel kell állítani egy-egy csoportot – öt szakemberből álló egységet -, amely csak a fertőzési láncolatok feltárásával, azaz kapcsolatkutatással és a tesztelés megszervezésével foglalkozik, szükség esetén a hadsereg (Bundeswehr) támogatásával. Tovább folytatják láncolatok feltárására és megszakítására szolgáló úgynevezett kapcsolatkövető okostelefon-alkalmazások (contact tracking app) alapjának szánt páneurópai rendszer (Pan-European Privacy-Preserving Proximity Tracing – PEPP-PT) fejlesztését is.

Markus Söder hangsúlyozta, hogy az egyeztetésen csak általános érvényű irányelveket fogadtak el, és a tartományok szigorúbb szabályokat is bevezethetnek. Bajorországban ez várható – mondta.

Peter Tschentscher, a tartományi rangú Hamburg polgármestere kiemelte, hogy alig néhány hét alatt nagy eredményeket értek el, de még „vékony a jég”.

A politikus, aki korábban a hamburgi egyetemi klinika diagnosztikai központjának főorvosa volt, hozzátette, hogy az új típusú koronavírus még hónapokig terjed Németországban, és ezek „nehéz hónapok lesznek”.
Olaf Scholz alkancellár, szövetségi pénzügyminiszter aláhúzta, hogy a fokozatos lazításokkal nem a járvány előtti mindennapok térnek vissza, hanem „egy új normalitás” alakul ki, tele súlyos társadalmi és gazdasági megpróbáltatásokkal. Németország közössége azonban minden bizonnyal megbirkózik a kihívással, mert „okos és megfontolt polgárok” alkotják – mondta.

A RKI kimutatása alapján az új típusú koronavírust (SARS-CoV-2) szerdáig 127 584 embernél mutatták ki, ami 2486 esettel, 1,98 százalékkal több az egy nappal korábbinál.

A gyógyultak száma jóval nagyobb számban és mértékben, 4400 esettel, 6,45 százalékkal 72 600-re emelkedett.

Az igazolt fertőzöttek közülük 3254 ember halt meg a vírus okozta betegségben (Covid-19), ez 285 esettel több az egy nappal korábbinál.

A szövetségi egészségügyi minisztérium szerdai adatai szerint 10 ezer szabad ágy van az intenzív osztályokon, és további 10 ezer olyan ágy, amelynek felszereléséhez lélegeztetőgép is tartozik.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. március 13.

A Koronavírus-járvány munkajoga

Egyre komolyabb készültségi helyzet van idehaza is a járvány miatt. De vajon milyen jogai vannak egy munkavállalónak, és milyen egy munkáltatónak karantén idején? Egyáltalán, mikor lehet karantént kihirdetni és ki viseli a költségeket? E kérdésekre igyekszik választ adni összefoglalónkban dr. Kricskovics-Béli Boglárka ügyvéd a KPMG Legal Tóásó Ügyvédi Iroda munkatársa.
2020. március 18.

A koronavírus a vállalatirányításra is jelentős hatással van

A COVID-19 világkörüli terjedése és az ahhoz kapcsolódó biztonsági lépések, mint az utazási korlátozások és a szociális távolságtartási szabályok és tilalmak jelentős hatással vannak a vállalati döntéshozó szervek – a közgyűlések és igazgatótanácsok – eljárásaira és ezáltal a cégek működésére és irányítására is. Az ehhez kapcsolódó döntések szabálytalan meghozatalának komoly működési, jogi és pénzügyi következményei lehetnek a társaságra nézve – hangsúlyozta Orosz Dániel, a Baker McKenzie társasági jog és vállalatfelvásárlási csoport ügyvédje és Simkovicz Benjámin, társasági jog és vállalatfelvásárlási csoport ügyvédjelöltje.