Válságállóság – a faktoring felértékelődése


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nincsenek könnyű helyzetben a vállalkozások, a szokásosnál jóval nagyobb tudatosság kell jellemezze azokat a cégeket, amelyek a válságállóságra teszik le a voksukat. Kiemelten fontos megteremteni a pénzügyi stabilitást, ezt szem előtt tartva domborodott ki idén a faktoring lehetősége a vállalkozási körökben. Egyre többen használják, de sok részlete még mindig homályos, pedig többet lehet vele nyerni, mint amennyit elsőre gondolnánk.

A tervezhetőség a vállalkozások legütősebb fegyvere a jelenlegi, több mint 25%-os inflációval küzdő Magyarországon. “Ahogy korábbi kérdőívünk rámutatott, a cégek jó része próbál spórolni az eszközein, más beszállítók után néznek, kevesebbet költenek marketingre, és persze áremelést is sokan kalkuláltak 2023-ra. A digitalizálásban is sokan látnak lehetőséget, az pedig a szakemberek egyöntetű véleménye, hogy ez az irány lesz a kifizetődő” – magyarázza Besztró szabolcs, a Billingo Operatív és Stratégiai igazgatója.A számlák kifizetési idején kevesen faragnának, mert kevéssé él a köztudatban, hogy a vállalkozás fluiditása, közvetetten tehát az anyagi helyzet optimalizálása sok ponton javítható.A Magyar Faktoring Szövetség* adatai szerint 2021-ben összesen 3 milliárd 935 millió forint faktorált forgalmat könyveltek el a vállalkozások. Főként az ipari (51%), a kereskedelmi (26%) és a szolgáltatási (12%) szektor használta ki a faktoringot. 2020-hoz képest ez 22% növekedést jelent az akkori 3 milliárd 226 millió forintos forgalomhoz képest. A 2022-es adatok teljes egészében még nem elérhetők, de az már látszik, hogy a harmadik negyedévben többen látták a lehetőséget a faktorálásban, az adatok 4749 ügyfélszámot mutatnak.“Az ismert és közkedvelt követeléskezelés mint olyan, a lejárt számlák esetén régebb óta ismert, használt, de a folyamat nagy testvére, a faktorálás egy hatékonyabb módszer, inkább megelőzés, mint a probléma utólagos kezelése. A még ki nem fizetett számlák esetén vehető igénybe, tehát azonnal használható pénzösszeget mozgat meg” – tette hozzá Besztró. Azért is fontos ez, mert a Péntech faktoring cég 2022-es kutatása szerint a megkérdezett vállalkozások 50%-a azt tapasztalja, hogy szinte lehetetlen a hosszú lejáratú számlák kifizettetése.De mi az a faktoring?A faktorálás során a még ki nem fizetett, alapvetően hosszú lejáratú számlákat fizettetheti ki a vállalkozó. Ehhez az ügyfele és közé ékelődik egy faktoráló cég, akinek a vállalkozó – leegyszerűsítve – eladja a faktorálandó számláit. Ennek ellenértékét a cégtől kapja meg többnyire két részletben, az ügyfele pedig a faktoring cégnek fizet.A vállalkozó így gyorsabban jut a folyamataiba visszaforgatható pénzhez, az ügyfélre sem nehezedik nyomás, aki ráadásul profi kommunikációval találkozik. A faktoring cég jellemzően 2-3%-ért dolgozik, ami nem nagy áldozat a vállalkozó részéről tekintve, hogy több pénzt tud generálni a számla ellenértékének azonnali használhatóságával.“A faktoringot vállalatfinanszírozási rendszernek tartják, amely segíti a beszerzések szponzorálását, hiszen a hosszú lejáratú számlák nehézkes kifizettetése szabotálja az optimális likviditás fenntartását, főleg nagy összegű beszerzések esetén” – mondja Besztró, aki korábban a WizzAir beszerzési igazgatója volt. A faktorálásnak is van alapesetben átfutási ideje (akár 30 nap), ezért a legjobb megoldás a digitális faktoring lehet.Mitől jobb a digitális?A digitális faktoring, ahogy a neve is utal rá, az elejétől a végéig digitalizált formában zajlik, még akár az aláírás is a szerződésre tehető digitálisan. Míg a hagyományos faktoring táncrendje szerint több számlát össze kell várni, addig a digitális megoldásnál sokszor kis darabszámú számlára is érvényesíthető a folyamat. Ez lehetővé teszi, hogy ne csak gigacégek, hanem feltörekvő vállalkozások is faktorálhassanak különböző ügyfelektől érkező számlákat.Külön faktorálásra készített algoritmus áll a háttérben, amely lehetővé teszi ezt a gyorsaságot – ami 2023-ban azért is kiemelkedően fontos, mert minél hamarabb lép a piacon a vállalkozó, annál nagyobb versenyelőnyre tehet szert.

Forrás: Billingo sajtóanyaga*http://www.faktoringszovetseg.hu/html/statisztika.html


Kapcsolódó cikkek

2024. május 10.

Növekszik a kínai vállalkozások jelenléte Magyarországon.

Magyarországon nőtt a kínai vállalkozások száma 2023-ban: az OPTEN legfrissebb adatai szerint közel 600 kínai tulajdonnal rendelkező cég működik hazánkban. Az árbevétel több mint háromszorosára nőtt a legutolsó elérhető pénzügyi adatok alapján, míg a feldolgozóipar és az építőipar egyre meghatározóbb szerepet játszik a kínai cégek tevékenységében.

2024. május 10.

Az üzemanyagok és az élelmiszerek gyorsították az inflációt áprilisban

Az éves fogyasztóiár-index áprilisban 0,1 százalékponttal emelkedett az előző hónaphoz képest. Az üzemanyagok 0,3 százalékponttal, az élelmiszerek 0,2 százalékponttal járultak hozzá az infláció emelkedéséhez, amelyet részben ellensúlyozott az iparcikkek 0,3 százalékpont erejű inflációt csökkentő hatása – állapította meg a legfrissebb statisztikai adatokhoz fűzött pénteki elemzésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).