Varga Mihály: arra kell berendezkedni, hogy együtt kell élni a vírussal Koronavírus

Szerző: Adó Online
Dátum: 2020. szeptember 25.
Címkék: , ,
Rovat:
 Ősszel is folytatni kell a gazdaságvédelmi intézkedéseket, a kiemelt ágazatok védelmét, azt a költségvetés továbbra is jelentős forrásokkal támogatja majd – jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter az 58. Közgazdász vándorgyűlésen pénteken, Budapesten.

Varga Mihály az online konferencián rámutatott: azért van szükség a Gazdaságvédelmi akcióterv folytatására, mert a felmérések szerint a járvány jelenlegi, második hullámában megjelent a cégek körében a csődtől való félelem, a lakosság pedig a munkahelye elvesztésétől tart.

A programok kialakításakor a pénzügyminiszter szerint arra kell berendezkedni, hogy “együtt kell élni a vírussal” és azzal a helyzettel, amelyet okoz.

Kulcsidőszak lesz 2021 második negyedéve, mivel a vírushelyzet akkor javul, ha megvan a vakcina. A gazdaság visszarendeződésének pedig ez az alapja, addigra az import felívelése és a beszerzésimenedzser-index jelezheti a visszaépülést  – mondta a tárcavezető.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek:


13,6 százalékkal zuhant a gazdaság
2020. szeptember 1.

A második negyedévben 13,6 százalékkal csökkent a magyar GDP éves összevetésben; az első félévben 6,1 százalékos volt a recesszió.