Varga Mihály erős visszajelzésnek értékelte a Moody’s felminősítését


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Erős és világos visszajelzés a magyar gazdaságpolitikának, hogy felminősítette Magyarországot a Moody’s Investors Service nemzetközi hitelminősítő – mondta a pénzügyminiszter.

A Moody’s Investors Service nemzetközi hitelminősítő péntek éjjel Londonban bejelentette, hogy az eddigi „Baa3”-ról egy fokozattal „Baa2”-re javította a magyar államadós-osztályzatot. Erre reagálva a Facebookon Varga Mihály úgy fogalmazott, „ennél jobb hír nem is érkezhetett volna a hétvégére”.

A Moody’s szakértői szerint a magyar gazdaság ellenállóképességét bizonyítja az első félévi kimagasló növekedés, amely hatékony gazdaságvédelmi és gazdaság-újraindítási intézkedéseknek köszönhető – emelte ki a pénzügyminiszter.

Hozzátette: válságidőszakban, vagy azt követően nem felminősíteni hanem gyakran leminősíteni szokták az országokat.

A magas beruházási ráta miatt kedvezőnek ítélik a középtávú kilátásokat is: azzal számolnak, hogy a magyar gazdaság növekedése a következő öt évben elérheti az évi 4 százalékot is – mondta.

Aláhúzta, hogy Magyarország jelenleg mindhárom nagy hitelminősítőnél befektetésre ajánlott. A Standard and Poor’s és a Fitch Ratings már elvégezte idei felülvizsgálatát, nyáron mindketten stabil kilátással megerősítették a befektetésre ajánlott osztályzatokat.

A mostani felminősítés, csakúgy, mint a múlt heti devizakötvény-kibocsátás, a piaci szereplők töretlen bizalmát jelzi a magyar gazdaság iránt – mondta a pénzügyminiszter.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.