Varga Mihály komoly növekedést lát


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Megalapozottnak tűnik a kétszámjegyű, 12-14 százalék körülire tehető gazdasági növekedés a második negyedévben a minisztérium által heti rendszerességgel követett adatok szerint – mondta a pénzügyminiszter.

A magyar válságkezelés európai uniós összevetésben biztató eredményeket hozott. Miközben az első negyedévben a gazdaság Magyarországon 1,9 százalékkal növekedett, az uniós átlag 0,4 százalékos visszaesést mutat, az eurózóna országai pedig 0,6 százalékkal zsugorodtak – jegyezte meg Varga Mihály a Joint Venture Szövetség éves tisztújító közgyűlésén.

Az online kasszák erős lendületet mutatnak

A következő hónapokban a gazdaságok teljesítményét nagymértékben befolyásolni fogja az átoltottság szintje. „Ebben uniós mezőnyben Magyarország szintén nem áll rosszul, helyes volt a kormány azon döntése, hogy nem csak az uniós vakcinabeszerzésre támaszkodott” – jegyezte meg.

A pénzügyminiszter a 2020-as intézkedésekről beszélve megjegyezte: helyesnek bizonyult az a stratégia, hogy a versenyképesség javítására helyezték a hangsúlyt. Magyarország 27 százalékos beruházási rátája uniós szinten dobogósnak számít.

varga mihály

A tárcavezető előadásában többször utalt arra, hogy a korábbi innovatív fejlesztéseknek – gazdaságfehérítő intézkedések, például online kasszák – köszönhetően a minisztérium napi szinten rálát a gazdaságra, egy indexen keresztül hetente elemzik a folyamatokat. Ebből az látszik, hogy a kiskereskedelem forgalma április-májusban „erős lendületet produkált”, továbbá a vendéglátás forgalma is kezd a 2019-es állapothoz visszazárkózni.

Nem célszerű gyorsan visszazárni

Varga Mihály felhívta a figyelmet arra, hogy a jövő évi költségvetés-tervezetben 2300 milliárd forintot, a GDP 13 százalékát kitevő összeget csoportosít a kormány a gazdaság újraindítására. Továbbá rámutatott arra: a gazdasági támogatások terén el kell mozdulni a célzott segítség irányába, főleg azon ágazatok támogatására van szükség, amelyek lassabban tudnak visszatérni a növekedéshez.

Szerinte a magyar hiány- és adósságmutató európai viszonylatban nem lóg ki a sorból. A 2008-as válság tanulsága az volt, hogy túl gyorsan nem célszerű visszazárni a költségvetési ösztönzőket, ez ugyanis a növekedést visszafogja és munkahelyek megszűnését eredményezi.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 10.

Növekszik a kínai vállalkozások jelenléte Magyarországon.

Magyarországon nőtt a kínai vállalkozások száma 2023-ban: az OPTEN legfrissebb adatai szerint közel 600 kínai tulajdonnal rendelkező cég működik hazánkban. Az árbevétel több mint háromszorosára nőtt a legutolsó elérhető pénzügyi adatok alapján, míg a feldolgozóipar és az építőipar egyre meghatározóbb szerepet játszik a kínai cégek tevékenységében.

2024. május 10.

Az üzemanyagok és az élelmiszerek gyorsították az inflációt áprilisban

Az éves fogyasztóiár-index áprilisban 0,1 százalékponttal emelkedett az előző hónaphoz képest. Az üzemanyagok 0,3 százalékponttal, az élelmiszerek 0,2 százalékponttal járultak hozzá az infláció emelkedéséhez, amelyet részben ellensúlyozott az iparcikkek 0,3 százalékpont erejű inflációt csökkentő hatása – állapította meg a legfrissebb statisztikai adatokhoz fűzött pénteki elemzésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

2024. május 10.

Meghaladta a várakozásokat az OTP adózás utáni nyeresége az első negyedévben

Az OTP Bank idén az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 239,962 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 126 százalékkal magasabbat az előző év azonos időszakinál – olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján péntek hajnalban közzétett tájékoztatóban. Az előző negyedévhez képest ez az eredmény 13 százalékos növekedés.