Varga: nem lesz mostanában eurónk


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Varga Mihály szerint nem szabad sürgetni az eurócsatlakozást. Korábban nem zárta ki, hogy az évtized végére eurónk lehet.


Magyarország egyelőre nem kívánja sürgetni az euró bevezetését, mert amíg a magyar gazdasági fejlettség nem éri el a megfelelő szintet, a csatlakozás vesztese lehet. „Lehet eurónk, de mostanában azért nem lesz” – mondta a nemzetgazdasági miniszter Tusnádfürdőn a KarcFM-nek. 

Varga Mihály kifejtette: az euróövezet elmúlt években előkerült nehézségei, problémái most nem teszik túlságosan vonzóvá a csatlakozást. 

Magyarország egy kivétellel teljesíti a feltételeket, az pedig, hogy még nem kíván belépni a kötött árfolyamrendszerbe, saját elhatározása – mondta a miniszter. Hozzátette, ez óriási előrelépés, mert hat évvel ezelőtt Magyarország még egyetlen feltételnek sem felelt meg.

Közbeszerzési szemle

Közbeszerzési aktualitások és jogalkalmazás, tanulmányok, szakcikkek ajánlatkérők, ajánlattevők, hivatalos közbeszerzési tanácsadók, továbbképzés-szervezők, ellenőrző szervek számára

Megrendelés >>

Magyarország egyelőre nem kívánja sürgetni az euró bevezetését, mert ha a gazdasági fejlettség nem közelít az euróövezet országainak az átlagához, az ország a csatlakozás vesztese lehet. Könnyen úgy járhat, mint egyes mediterrán országok, amelyek a gyengébb versenyképesség miatt nem voltak képesek kihasználni az euróövezet lehetőségeit – fejtette ki. 

Varga Mihály korábban a Magyar Hírlapnak azt mondta: nem tartja alaptalannak, hogy Magyarország az évtized végére csatlakozzon az euróövezethez.

Ekkor is hangsúlyozta, ehhez közelebb kell kerülni az uniós átlaghoz, valamint tovább kell javítani a termelékenységet, ugyanakkor stabilabb euró is kell, biztosabb lábakon álló, közös, fiskális politikával.

Gyenge versenyképességgel, rossz árfolyamon csatlakozni életveszélyes, többet árt, mint használ – mondta a korábbi interjúban.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. július 5.

A BYD és az Ayvens együttműködik az európai elektromos átállás folyamatában

Szándéknyilatkozatot írt alá a BYD kínai elektromosjármű-gyártó és az Ayvens nemzetközi flottakezelő szolgáltató arról, hogy együttműködnek az új energiákkal hajtott személyautók és könnyű haszonjárművek terjesztésének érdekében az európai piacon – tájékoztatta a BYD PR Hungary szerdán közleményben.

2024. július 5.

KSH: 5,2 százalékkal csökkent az ipari termelés

Májusban az ipari termelés volumene 5,2, munkanaphatástól megtisztítva 4,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. 2024. májusban az export euróban számított értéke 8,8, míg az importé 9,0 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakitól.