Világgazdaság: túl van a mélypontján a taxis szektor Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kilábalóban a taxis szektor a koronavírus-járvány okozta sokkból, de messze még a járvány előtti szint – írja csütörtöki számában a Világgazdaság az Opten elemzése alapján.

A gazdasági lap emlékeztet arra, hogy 2020-ban 40 százalékkal, a tíz évvel ezelőtti szintre esett a taxitársaságok összesített árbevétele, az adózás előtti eredményük pedig gyakorlatilag lenullázódott. Abban az évben csaknem 1500 taxis egyéni vállalkozó adta vissza az engedélyét, ezzel 20 százalékkal esett a számuk, az alkalmazottaké pedig több mint 30 százalékkal.

2021-ben már biztató jelek látszottak, újra növekedni kezdett az egyéni taxis vállalkozók száma, és bár ez még messze nem kompenzálta a korábbi zuhanást, megállt az alkalmazottak számának esése, sőt valamennyire nő is. A kereslet ugyan felfutóban van, de még nem állt vissza a korábbi szintre, és az egyéni vállalkozók közül egy sem tért még vissza.

Az Opten összesítése szerint a társaságok árbevétele 2020-ban 6 milliárd forint körül alakult a 2019-es 10,3 milliárd után. Adózás előtti eredményük a járvány előtti évben még 800 millió forint volt, 2020-ban már csak 52,4 millió.

(Világgazdaság, MTI)


Kapcsolódó cikkek

2021. március 3.

A BKIK adóvégrehajtási moratóriumot kér a legkiszolgáltatottabbaknak

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) azt javasolja, hogy az önhibájukon kívül nehéz helyzetben lévő vállalkozások körében központilag függesszék fel a Főpolgármesteri Hivatal és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által indított hatósági beszedési megbízások kiadását.
2020. április 2.

Adófizetési kedvezmények koronavírus idején

A koronavírus sok egyéni és társas vállalkozást hozott nehéz helyzetbe, hiszen igen komoly bevételkiesésekkel és költségtöbbletekkel kell szembenézniük. Néhány ágazat a 47/2020. (III. 18.) kormányrendelettel, illetve a 61/2020. (III. 23.) kormányrendelettel ugyan adó és járulékmérséklést kapott, azonban a likviditási gondok nem csupán a kiemelt ágazatokat érintik. Érdemes tehát összefoglalni azokat a legfontosabb tudnivalókat, amelyek adó/adóelőleg fizetési kötelezettség esetén segítséget jelenthetnek.