Bejegyzések HR címkével

2023. augusztus 2. Munkaügyek

Ötletek a szabadságolások kezeléséhez

A cégek életében az augusztus az egyik legnagyobb kihívást jelentő hónap minden évben, mert a nyáron belül is ilyenkor megy a legtöbb munkavállaló szabadságra. Dienes Martin, a DMA ponthu Kft. cégfejlesztési mentora, elmondta, az átmeneti munkaerőhiány jelentős terhet róhat a vállalatok működésére, de megfelelő stratégiával és tervezéssel elérhető, hogy ne legyen túlzott nyomás az éppen dolgozó alkalmazottakon sem, olvasható az Adó Online-hoz eljuttatott közleményben.

2023. július 17. Adó

Miért hasznos a cégeknek a visszaélés-bejelentési rendszer?

Világszintű statisztikákat nézve a cégeknél előforduló visszaélések fele bejelentések alapján derül ki. Ezen bejelentések fele továbbá rendszerint munkavállalóktól, azaz cégen belüli emberektől érkezik. A felmérésekből az is kiderül, hogy a céges visszaélések az éves árbevétel 5%-át is elérhetik, azaz a cégeknek komoly anyagi érdekük is fűződik ahhoz, hogy az esetleges visszaélések mielőbb kiderüljenek. A Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda munkatársai arra adnak választ, hogy milyen visszaélések fordulhatnak elő a cégeknél, és hogy milyen egy jól működő visszaélés-bejelentési rendszer, ahol eseményeket akár név nélkül is be lehet jelenteni.

2023. július 11. Munkaügyek

Álláspiaci buktatók – Ezekre a hibákra érdemes odafigyelni

A munkaerő toborzása és kiválasztása mind a munkáltatók, mind a munkavállalók számára komplex és időigényes. Ahogy a munkaerőpiac folyamatosan változik, és a versenyhelyzet fokozódik, kiemelt fontosságú, hogy hatékonyan és minél kevesebb hibával futhasson végig a folyamat.

2023. április 21. Munkaügyek

Milyen területeken segítheti a mesterséges intelligencia a HR szakembereket?

Az AI, vagyis a mesterséges intelligencia forradalmasíthatja a HR és toborzási folyamatokat, hatékonyabbá, gyorsabbá és eredményesebbé téve azt. Bár néhányan aggódnak amiatt, hogy az AI használatával elveszik az emberi tudás és érték a munkaerő-kiválasztás folyamatából, a valóság az, hogy a mesterséges intelligencia hasznos támogatója lehet a kiváló szakembereknek az üzleti élet minden területén, anélkül, hogy munkahelyeket szüntetne meg.

2023. április 18. Munkaügyek

Csak a pénzért dolgozunk? A fizetés csak az ötödik helyen áll az álláskeresők fontossági listáján

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2022. december és 2023. február közötti három hónapos időszakban a foglalkoztatottak létszáma az egy évvel korábbinál 15 ezerrel több, azaz 4 millió 690 ezer fő volt. Noha ez az arány kecsegtető, az üres álláshelyek aránya még mindig meghaladja a két százalékot, azaz sok cég hiába keres, nem talál megfelelő alkalmazottat. De vajon mi szükséges ahhoz, hogy a vállalatok és a munkakeresők egymásra találjanak?

2023. április 6. Munkaügyek

Aranykeresésre hasonlít a megfelelő magas beosztású munkavállalók megtalálása

Hosszú, fáradságos, időt és energiát nem kímélő folyamat a magas beosztású vagy speciális készségeket igénylő pozíciónak megfelelő jelölt megtalálása, emiatt a tavalyi évben jelentősen meg is nőtt a toborzási folyamatok ideje, derül ki az Enloyd friss kutatásából. A Recruitment Trends névre hallgató felmérés szerint az alkalmasnak talált jelöltek leggyakrabban az alacsony bér miatt utasítottak vissza ajánlatot, de egyre többször tapasztalnak a piacon ellenajánlatot is. A kiszervezett toborzási szolgáltatás kevésbé elterjedt hazánkban, pedig ez az időmegtakarítás hatalmas előnyt jelenthet a munkáltató és a belső HR csapat számára egyaránt.

A nők továbbra is 16 százalékkal kevesebbet keresnek
2021. március 8. Munkaügyek

A nők továbbra is 16 százalékkal kevesebbet keresnek

Tavaly 2 millió 103 ezer aktív korú nő állt alkalmazásban, ami közel 13 százalékkal haladta meg a tíz évvel korábbi létszámot, miközben a teljes munkaidőben foglalkoztatott nők átlagos bruttó bére 370 ezer forint volt, ami 16 százalékkal marad el a férfiakétól – derül ki a Trenkwalder felméréséből.

2021. március 3. Munkaügyek Koronavírus

Milyen HR-stratégiával terveznek a vállalatok idén?

A döntően közép- és nagyvállalatok hazai szakemberei optimisták cégük idei üzleti teljesítményével kapcsolatban, közel 40 százalékuk szerint a forgalmuk még 2021-ben eléri a járvány előtti szintet, és a vállalatok 38 százaléka tervezi a jelenlegi dolgozói létszám bővítését – derül ki a Randstad kutatásából.

2020. december 9. Munkaügyek Koronavírus

EY: a digitalizáció a járvány visszaszorításában is segíthet

Az évnek ennek az időszakában, néhány hét leforgása alatt, több mint 160 órát fordítanak adminisztratív feladatokra a hazai vállalatok HR-esei – derült ki az EY online rendezvényén. A folyamatok digitalizációja csökkenti a terület költségeit és hatékony eszköz a koronavírus-járvány elleni védekezésben, hiszen minimalizálja a szükséges fizikai kontaktusok számát. Az év legsűrűbb időszaka következik a magyarországi vállalatok HR-osztályain. Ilyenkor esedékes ugyanis a munkavállalói adókedvezményekről szóló nyilatkozatok, a munkáltatói jövedelemigazolások és a cafeteriával kapcsolatos dokumentációk kiállítása. A cégek átlagosan 169 órát töltenek csak ezekkel az adminisztrációs feladatokkal az EY webináriumán megkérdezett vezetők szerint. „Ezek a folyamatok ma már jelentős mértékben digitalizálhatóak. Az EY segítséget kínál ebben a vállalkozásoknak digitális fejlesztéseivel és megoldásaival” – emelte ki Bedő Krisztina, az EY személyügyi tanácsadással foglalkozó üzletágának partnere. „Elég egy internetes felületre megfelelően feltölteni az egyéni dokumentációt, ami elektronikus aláírással hitelesíthető is. Ezáltal elkerülhető a nyomtatás, a borítékolás és a személyes átadás. A cégek így nem csak időt és költséget takaríthatnak meg, de a szükséges fizikai kontaktusok mellőzésével az egészségügyi kockázatok is minimalizálhatók” – tette hozzá. A digitális fejlesztések legnagyobb előnyének a költséghatékonyságot, illetve az adatok…

2020. november 11. Munkaügyek Koronavírus

Jöhet az online céges karácsonyi parti

A koronavírus-járvány az élet minden területén újfajta gondolkodásmódot igényel, mert a váratlan helyzet kibillentette a cégek, szervezetek működését a megszokott mederből – hívja fel a figyelmet az INT-Solution Üzleti Tanácsadó Kft. Adó Onlinehoz eljuttatott közleménye.