Bejegyzések járványügyi intézkedések címkével

Lezárások: a bölcsődéket nyitva hagyják
2021. március 5. Adó Koronavírus

Lezárások: a bölcsődéket nyitva hagyják

A miniszterelnök bejelentette: a bölcsődéket egyelőre megpróbálják nyitva tartani, a virágosok pedig a nőnapra tekintettel március 8-án még nyitva lehetnek. az egész márciusi hónapra elengedik az önkormányzati és állami tulajdonban lévő üzlethelyiséget bérlők bérleti díját, illetve az érintett szektorok a teljes hónapra megkapják majd a bértámogatást és az adókedvezményeket is, a katásoknak sem kell fizetniük márciusban.

A kormány májusban lassan újraindítaná a gazdaságot
2020. április 23. Munkaügyek Koronavírus

A kormány májusban lassan újraindítaná a gazdaságot

Május 3-áig hatályban maradnak a koronavírus-járvány miatt elrendelt, jelenlegi korlátozó szabályok – közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki online sajtótájékoztatóján. Május 3. után a védekezés új szakasza kezdődik el, és olyan új szabályrendszert kell megalkotni, amellyel a leginkább veszélyeztetett idősek és leginkább fertőzött nagyvárosok védelmét továbbra is megfelelő körülmények között tudják biztosítani, de „az élet és a gazdaság egyre inkább újraindulhat” – mondta.