Bejegyzések Saldo Zrt. címkével

2023. március 29. Adó

Fontos határidő közeleg a cégeknek: május 31-ig el kell készíteni a transzferár dokumentációt

Magyarországon nagyságrendileg 15-20 ezer céget érint a transzferár dokumentációs kötelezettség, vagyis a kapcsolt vállalkozások közötti ügyletek nyilvántartására vonatkozó szabályok. A transzferár dokumentációk szakszerű elkészítése, valamint a NAV ellenőrzések réme eddig is nagy kihívások elé állította még a legtapasztaltabb adótanácsadókat is, a tavaly nyári adócsomag azonban számos újdonságot hozott. 2023 januárjától új elemként jelent meg, hogy az érintett adózók már az éves társasági adóbevallás benyújtása előtt kötelesek megállapítani a szokásos piaci árat ugyanis a kapcsolt tranzakciókra vonatkozó piaci árat befolyásoló információkat a bevallásban kell rögzíteni. Ezzel a transzferár dokumentáció a „fiókba tesszük, ha kell, elővesszük” kategóriából a sürgető adótanácsadási feladatok közé került, miközben a mulasztásokra vonatkozó büntetési tételek többszörösükre emelkedtek – hívja fel a figyelmet a legfontosabb törvényi változásokra Kiss Tamás, a Saldo Zrt. tanácsadó üzletágának igazgatója.