10,1 százalékkal nőttek a bérek novemberben


A múlt év novemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 482 400, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 320 800 forint volt – április óta először volt ismét kétszámjegyű a keresetek éves emelkedésének üteme.

A tizennégy éves csúcsra ugró 7,4 százalékos inflációval számolva a reálkeresetek 2,5 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel ezelőtt – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az infokommunikációs szektor a pénzüógy előtt

A munkáltatók teljes körére, azaz az öt főnél kisebb vállalkozásokra is kiterjedő felmérés szerint 421 100 forint volt a bruttó átlagkereset, ami 8,8 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.

A bruttó kereset mediánértéke – aminél ugyanannyian kerestek kevesebbet, mint ahányan többet – 375 600 forint volt, 8,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

A közfoglalkoztatottakat nem számítva 494 100 forint volt a bruttó átlagkereset, 9,7 százalékkal több az előző év novemberében.

A vállalkozások körében a bruttó keresetek 8,8, a költségvetésben – az egyes előmeneteli rendszerek ütemezett béremeléseinek köszönhetően – 11,1 százalékkal nőttek, minthogy az egészségügyben 32,7 százalékkal nőttek a keresetek.

A feldolgozóiparban 8,3, az építőiparban 10,8 százalékkal nőttek a keresetek és 447 700, illetve 339 400 forintot értek el. A kereskedelemben 399 800, a szálláshely szolgáltatás és vendéglátás területén 261 200 forint volt a novemberi bruttó átlagkereset 9,3, illetve 10,3 százalékos növekedéssel. Az infokummunikációs szektorban elért 749 300 forintos bruttó átlagkereset, meghaladta a pénzügyi, biztosítási szektor 738 600 forintos átlagát, ami a 12,4 százalékos növekedésnek köszönhető a 7,3 százalékkal szemben. Az egészségügyben 584 100 forint volt az átlagkereset, az oktatásban 437 400 forint, ami 9,9 százalékkal nagyobb az előző novemberinél. A közigazgatás és védelem területén 9,4 százalékos emelkedéssel 609 300 forintot ért el az átlagkereset.

Az első 11 hónapban 8,6 százalékos volt a növekedés

A prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélkül számolt rendszeres bruttó átlagkereset 409 600 forintra becsülhető, 8,7 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban.

A legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál alkalmazásban állók száma 91 ezerrel, 3,4 százalékkal nőtt egy év alatt tavaly novemberig a közfoglalkoztatottakat nem számolva.

A múlt év január-novemberében a bruttó átlagkereset 433 800, a nettó átlagkereset 288 500 forintot ért el, mindkettő 8,6 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest.

(MTI)



Kapcsolódó cikkek