A fizetésemelések tovább pörgethetik az inflációt


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Takarékbank, a Századvég Gazdaságkutató és a K&H Bank elemzői értékelték a tavaly novemberi keresetie adatokat.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden kiadott jelentése szerint a múlt év novemberében a bruttó átlagkereset és a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 10,1 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, és ezzel április óta először volt ismét kétszámjegyű a keresetek éves emelkedésének üteme. A tizennégyéves csúcsra ugró, 7,4 százalékos inflációval számolva a reálkeresetek 2,5 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel azelőtt.

A béremelés tovább húzhatja az árakat

Horváth András, a Takarékbank vezető elemzője kommentárjában megállapította: tavaly év végén láthatóan még tovább erősödött a bérdinamika, novemberben a várakozásokat felülmúlva nőttek a keresetek. A januártól további 21 százalékkal emelkedő egészségügyi szakdolgozói bérek, illetve az évenként kiugró mértékben növekvő orvosi bérek, illetve más szektorok ütemezett, jelentős mértékű béremelései továbbra is érdemben támogatják majd a dinamikát a költségvetési szektorban.

infláció

A bérdinamika további gyorsulása várható az idén, a minimálbéremelések, valamint a munkaerő megtartása és odavonzása érdekében, illetve az inflációs környezet figyelembevétele miatt aktív béremelésre kényszerülnek a munkaadók. A januártól emelkedő minimálbér és szakmai bérminimum miatt, illetve a csökkenő szociális hozzájárulási adó segítségével a teljes bérskála érdemben feljebb tolódhat, és a tavalyi 9 százalékkörüli növekedés után 13 százalékot elérő lehet az átlagbér emelkedése idén – prognosztizálta a Takarékbank vezető elemzője.

A bérek emelkedése pedig tovább erősítheti a vállalatok áremelési szándékát is, amit könnyen meg is tehetnek a kiugróan erős fogyasztói kereslet mellett. Ez viszont elvezethet egy klasszikus ár-bér spirálhoz is, mikor az erőteljes inflációhoz erőteljes kereslet párosul, a vállalatok pedig a kereslet következtében rekord számban keresnek új munkaerőt, ami szintén felfelé hajtja a béreket és erősíti a felfelé mutató inflációs kockázatokat – figyelmeztetett Horváth András.

Az orvosi béremelkedés kiemelkedik

Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője szerint részben a magasabb infláció, részben a fokozódó munkaerőhiány magyarázhatja a keresetek növekedési ütemének novemberi gyorsulását az előző hónapokban mért ütemhez képest. Az átlagbérek ebben a hónapban is a közszférában növekedtek gyorsabb ütemben, de a versenyszférában is meghaladta a bérek emelkedése az inflációt. Azaz a reálbérek átlagosan kismértékben nőttek. Az egyes ágazatok közül az orvosi béremelések eredményeként kiemelkedik az egészségügyben dolgozók átlagbérének emelkedése.

A decemberi kereseti adat az év végi bónuszkifizetések, míg a januári az év eleji béremelések miatt lehet érdekes. A minimálbér és a garantált bérminimum 20 százalékos emelése, a járulékok csökkentése és a fokozódó munkaerőhiány nyomán az idei átlagbéremelkedés 10 százalék feletti, szerencsés esetben a 15 százalékot is megközelítő lehet, azaz a reálbérek tovább emelkedhetnek a viszonylag magas infláció ellenére is. Regős Gábor fontosnak tartotta ugyanakkor hangsúlyozni, hogy a bérek további felzárkóztatására van szükség, különösen azokban az ágazatokban, amelyekben az elmúlt években kevésbé voltak jellemzőek a bérfejlesztések.

Gyengülhet a gazdaság egyik motorja

Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője számított a fizetések emelkedésére, amelyben több tényező is szerepet játszott. Egyrészt az egyre feszesebb munkaerőpiaci helyzet béremelési kényszert okozott, azaz a munkaerőhiányt ezzel igyekeznek a cégek kompenzálni. Másrészt az egészségügyi dolgozók jelentős fizetésemelése is felfelé húzta a béreket. Ugyanakkor a múlt év utolsó hónapjaiban az infláció hatását is figyelembe vevő reálbérindex az ütemes bérnövekedés ellenére visszafogott növekedést mutatott – állapította meg a K&H vezető elemzője.

Hozzátette: az idén a minimálbér és a garantált bérminimum jelentős növelése a tavalyinál komolyabb mértékű átlagbéremelkedést okoz. Ugyanakkor ez a cégeknél többletköltséget okoz. Azaz a magasabb bérek miatt drágábban adhatják a termékeiket, szolgáltatásaikat a vállalkozások, ami felfelé mutató kockázatot jelent az inflációra. Németh Dávid szerint a növekvő árak hosszú távon visszavethetik a lakossági fogyasztást, ami jelenleg az egyik motorja a gazdasági növekedésnek.

A szakember azt is elmondta, a mostani kilátások szerint az átlagbérek akár 12 százalékkal emelkedhetnek. Az infláció miatt azonban a reálbéreknél 6 százalék körüli növekedés várható – jegyezte meg.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 26.

Búcsúpénzek a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésekor

A munkaviszony többféle módon megszüntethető. Ezek közül a közös megegyezés által nyílik leginkább lehetőség arra, hogy a felek figyelembe vegyék a másik érdekeit, és közben a saját igényeiket is érvényesíteni tudják. Ehhez persze szükség van arra, hogy a felek egymás között megállapodásra jussanak. Az alábbiakban az anyagi szempontokra fókuszálva ismertetjük a közös megegyezést érintő legfontosabb tudnivalókat.