14 pontos követeléscsomagot állítottak össze a vasutasok


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Új típusú hároméves bérmegállapodást, munkaidő-csökkentést, 3 millió forintos hűségpénzt, a kedvezményes nyugdíjba vonulás új rendszerét, valamint értékesebb cafetériát is követel a Vasutasok Szakszervezete abban a 14 pontos csomagban, amelyet rendhagyó módon a MÁV-csoport vezetésének felkérésére tett a döntéshozók asztalára.

Változatlanul mélyponton a vasút, továbbra is kritikus a létszámhiány, a MÁV munkaerő-toborzó erőfeszítései egyelőre nem sok eredménnyel jártak, miközben a szakszervezetek egyre sürgetik a megoldást. Éppen ezért kapóra jött és nagyon időszerű is volt a MÁV-csoport vezetőinek felkérése: a munkavállalók képviselői tegyenek javaslatot a kritikus helyzet megoldására. A Vasutasok Szakszervezete leporolta, frissítette régi követelésrendszerét, amelyet ezúttal 14 pontba foglalt össze. A VSZ-nél úgy vélik, javaslatukkal ki lehet rántani a vasutat a mélypontról, sőt színvonalasabbá is tehetnék a szolgáltatást – ismertette a követeléscsomag lényegét Meleg János.

A követeléscsomagban a VSZ minden eddiginél határozottabban szorgalmazza a MÁV-csoporthoz tartozó vállalatok integrációját, s kritizálja egyebek mellett a cég külső és belső – a munkavállalóknak és utasoknak szánt – kommunikációját, valamint a fejlesztések színvonalát és lassú tempóját is.

A szakszervezet a regionális gondok enyhítésére bevezetné a hazánkban még kevéssé általános áttelepülési programot, amelyhez jó minőségű vállalati lakások, színvonalas munkásszállók vagy minőségi bérelt lakások kellenek. A 14 pontos csomagban az érdekvédők a menetkedvezményi problémák rendezését is sürgetik.

A napi munkaidő csökkentése fontos pontja az összeállításnak – hívja fel a figyelmet az elnök. Ehhez a Munka törvénykönyvét is módosítani kell, ezért a VSZ-nél elvárják, hogy a változtatás érdekében a munkáltató is járjon közbe a tulajdonosnál – szögezi le Meleg János. Szerinte azonban elengedhetetlen a munkakörülmények javítása is, hiszen az tarthatatlan, hogy számtalan helyen nincs kulturált tisztálkodási lehetőség, s még „pottyantós” WC-ből is van jócskán a vasút területén.

A követeléscsomag része a megszüntetett korkedvezmény és korengedmény rendszerének újragondolása is, hiszen ezzel régóta tartozik a kormány a munkavállalóknak. Szerepel a követelések között a képzési reform is csakúgy, mint az átlátható tarifarendszer, a vasútszakmai minimálbér, tisztességes bérpótlék, valamint a 3 millió forintos hűségpénz-rendszer bevezetése is.

A VSZ a szakszervezetek közül talán elsőként követel értékesebb cafeteriát, s nem utolsó sorban az eddigitől eltérő felépítésű hároméves bérmegállapodást, valamint az egészségmegőrző program bővítését.

Meleg János szerint a tulajdonos és a munkáltató akkor tenné a legjobban, ha elfogadná, s megvalósítaná a szakszervezeti követeléseket és jobbító javaslatokat, mert csak így lehet a magyar vasutat színvonalassá, versenyképessé tenni, s biztonságban működtetni.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 8.

Mindent felforgat a mesterséges intelligencia, de a hazai vállalkozók még a kanyarban sincsenek

A vezetői képzések aranykorukat élik, mind a fejlett piacokon, mind globálisan rekordnövekedést mutatva, a következő évtizedben duplázva a szektor bevételét. A BetterManager kutatása alapján minden vezetői képzésre költött dollár hétszeresen térül meg a cégnek, míg egy másik kutatás egy éven belüli 4,1-szeres megtérülést mutatott ki, tehát jelentős megtérülésű versenyképességi faktor a cégvezetők folyamatos tanulása.

2024. május 8.

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 7.

Munkajogi kisokos a túlóra szabályairól

Alighanem mindenki számára ismerősen cseng az a kifejezés, hogy túlóra. Ez nem meglepő, hiszen a legtöbb munkahelyen előfordul, hogy tovább bent kell maradni, vagy végül akkor is be kell menni dolgozni, amikor eredetileg pihenőidő telt volna. Gyakorisága ellenére a túlmunka, vagyis a rendkívüli munkavégzés elrendelésének, díjazásának szabályaival sokszor mégis kevésbé vannak tisztában – nemcsak a munkáltatók, sokszor maguk a munkavállalók is. Az alábbiakban ezért összeszedjük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.