2015-ben nem nő a reálkereset


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

2015-ben a közszférában a pedagógusok kivételével alig lesz béremelés, az újra elinduló áremelkedés pedig a versenyszektorban is fékezi a reálkeresetek emelkedését – prognosztizálja a GKI.


2014-ben – főleg a mesterségesen leszorított infláció hatására – a reálkeresetek több mint 3%-kal (a közfoglalkoztatottak nélkül több mint 4%-kal) emelkednek – írja a GKi lapunkhoz is eljutatott közleményében.

A reáljövedelmek 3,5%-kal, a fogyasztás nyolc éve nem látott ütemben, mintegy 2%-kal bővül, míg a nettó megtakarítási ráta a GDP 5-6%-a körül alakul. A fogyasztás azonban még 2014-ben is 2%-kal marad el a tíz évvel korábbitól, s csak 0,5%-kal haladja meg a 2010. évit. 2015-ben a közszférában a pedagógusok kivételével alig lesz béremelés, az újra elinduló áremelkedés pedig a versenyszektorban is fékezi a reálkeresetek emelkedését.

HR & Munkajog

Havonta megjelenő jogi szaklap, amely munkajoggal foglalkozók, munkaügyi és HR szakemberek számára nyújt segítséget.
A lap nem csak nyomon követi a gyakran változó munkajogi, foglalkoztatáspolitikai, adójogi, valamint társadalombiztosítási jogszabályok változásait, de értelmezi is azokat.

Lapozzon bele májusi számunkba>>

Bővebb információk és megrendelés

Így 2015-ben összességében a reálkereset és -jövedelem szinte stagnál, a fogyasztás lassuló ütemben, 1-1,5% között bővül. A devizahitelek utáni visszatérítés a lakosság adósságát és törlesztő-részletét fogja csökkenteni; a GKI ezt figyelembe vette a fogyasztás előrejelzésénél.

A foglalkoztattak száma 2014-ben várhatóan 3 százalékkal bővül. A létszám növekedését elsősorban a közfoglalkoztatás megugrása okozza, de jelentős a külföldi munkavállalás hatása, s az ipari export is kedvezően alakul. 2015-ben csak 1% körüli foglalkoztatás-bővülés várható.

A munkanélküliségi ráta 2014-ben éves átlagban várhatóan 8% körülire csökken, s 2015-ben is hasonló szinten marad. Idén júliusban a magyar munkanélküliségi ráta lényegesen alacsonyabb volt az EU átlagánál (10,2%), de ez főleg a közmunka kiterjesztésének következménye, s így is csak a középmezőnyhöz volt elegendő – értékel a GKI.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 8.

Mindent felforgat a mesterséges intelligencia, de a hazai vállalkozók még a kanyarban sincsenek

A vezetői képzések aranykorukat élik, mind a fejlett piacokon, mind globálisan rekordnövekedést mutatva, a következő évtizedben duplázva a szektor bevételét. A BetterManager kutatása alapján minden vezetői képzésre költött dollár hétszeresen térül meg a cégnek, míg egy másik kutatás egy éven belüli 4,1-szeres megtérülést mutatott ki, tehát jelentős megtérülésű versenyképességi faktor a cégvezetők folyamatos tanulása.

2024. május 8.

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 7.

Munkajogi kisokos a túlóra szabályairól

Alighanem mindenki számára ismerősen cseng az a kifejezés, hogy túlóra. Ez nem meglepő, hiszen a legtöbb munkahelyen előfordul, hogy tovább bent kell maradni, vagy végül akkor is be kell menni dolgozni, amikor eredetileg pihenőidő telt volna. Gyakorisága ellenére a túlmunka, vagyis a rendkívüli munkavégzés elrendelésének, díjazásának szabályaival sokszor mégis kevésbé vannak tisztában – nemcsak a munkáltatók, sokszor maguk a munkavállalók is. Az alábbiakban ezért összeszedjük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.