4 millió 550 ezer volt a foglalkoztatottak száma februárban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Jórészt a koronavírus-járvány gazdasági következményeként – 104 ezerrel kevesebb lett a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma az egy évvel korábbinál, de 14 ezerrel több mint az előző hónapban.

A 2020. december-2021. februári háromhónapos időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 574 ezer volt, 50 ezerrel, 1,1 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 71,8 százalékos volt, 0,3 százalékponttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál.

Változott a módszertan

Az elsődleges munkaerőpiacon foglalkoztatottak száma gyakorlatilag nem változott. A magyarországi háztartások külföldön dolgozó tagjai körében csökkent a legjobban a foglalkoztatottság, 39 ezerrel. A közfoglalkoztatottak száma 12 ezerrel esett vissza.

Egy januártól alkalmazott módszertani változás következtében a nők foglalkoztatási mutatói jelentős mértékben módosultak, mivel a gyed, gyes mellett dolgozókon túl azok a korábban inaktívak vagy munkanélküliek közé soroltak is foglalkoztatottnak minősülnek, akik a gyermekgondozási ellátás igénybevétele miatt vannak tartósan távol a munkájuktól. Azok számítanak ide, akik a gyermekgondozási ellátás igénybevétele előtt dolgoztak utoljára, a távollét idején pénzbeli juttatásban részesülnek, és az ellátás igénybevételét követően visszatérhetnek a korábbi munkahelyükre. Ezek számát a 2020. december-2021. februári időszakban 138 ezerre tette a KSH 4 ezerrel, 2,8 százalékkal többre az egy évvel korábbinál.

foglalkoztatottak

A 15-24 éves fiatal foglalkoztatottak száma 25 ezerrel, a foglalkoztatási rátájuk 2,1 százalékponttal, 26,8 százalékra csökkent. A legjobb munkavállalási korú 25-54 évesek foglalkoztatási rátája 1,1 százalékponttal, 85,8 százalékra mérséklődött, míg az 55-64 éves idősebb korosztályban a foglalkoztatottak száma 9 ezerrel, a foglalkoztatási ráta 2,9 százalékponttal, 60,8 százalékra emelkedett.

47 ezerrel kevesebb nő a foglalkoztatottak közt

A 15-64 éves férfi foglalkoztatottak létszáma 10 ezerrel, 2 millió 408 ezer főre mérséklődött, míg a foglalkoztatási rátájuk – demográfiai okból – 0,2 százalékponttal, 77,1 százalékosra emelkedett. A nők körében a foglalkoztatottak száma 47 ezerrel, 2 millió 78 ezerre, a foglalkoztatási ráta 0,8 százalékponttal, 66,5 százalékosra csökkent.

A 15-64 éves népesség lélekszáma 55 ezerrel csökkent egy év alatt, a munkaerőpiactól távol maradó gazdaságilag inaktívak száma esett vissza 49 ezerrel és 6 ezerrel kevesebb lett az aktív népesség létszáma. Így a foglalkoztatásból kiszorult 57 ezer emberből 51 ezren jelentek meg a munkanélküliek között – közölte kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH)

A szezonális hatásoknak köszönhető, hogy februárban havi összevetésben emelkedett a foglalkoztatottak száma – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára, Bodó Sándor a legfrissebb statisztikai adatokra reagálva kedden az M1 aktuális csatornán.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 15.

Az MBH Bank tanösvényeket fogadott örökbe

Megújulnak a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság tanösvényei az Agrárminisztérium és az MBH Bank Nyrt. együttműködésével, a hazai nemzeti parkok támogatása céljából indított MBH Biodiverzitás Program keretében.

2024. október 15.

KSH-ingatlan.com lakbérindex: szeptemberben vegyesen alakultak az átlagos lakbérek

A KSH-ingatlan.com lakbérindexe szerint vegyesen alakultak az átlagos lakbérek szeptemberben, országos szinten 0,1 százalékkal csökkentek augusztushoz képest, miközben Budapesten 0,4 százalékkal nőttek, éves összevetésben az országos átlagos bérleti díjak 9,6, a fővárosiak 9,9 százalékkal emelkedtek – közölte az ingatlan.com hétfőn.

2024. október 15.

Kimagasló a cascobiztosítások aránya a villanyautóknál

A kötelező felelősségbiztosítások esetében 2 százalékos az elektromos autók aránya a K&H-nál, szemben a villanyautók teljes, hazai állományhoz mért 1 százalékos részesedésével. A K&H-s cascobiztosításoknál kiugró, 12 százalékos az elektromosok részesedése, ami azzal is magyarázható, hogy a villanyautók ára egyelőre a hagyományos autók átlagértékénél magasabb, ezért a tulajdonosok nagyobb arányban védik cascóval az autójukat.