A hét kérdése: munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Adott egy vidéki munkahelyen dolgozó munkavállaló, akit napi 4 órában, általános munkarendben foglalkoztat a munkáltató. A munkáltató döntése alapján a munkavállalót budapesti székhelyére rendelte fel. Az Mt. 53.§. (2.) alapján amennyiben a munkaviszony részmunkaidőre jött létre úgy a 44 beosztás szerinti munkanapot vagy a 352 órát arányosítani kell. Azonban nem egyértelmű, hogy mi minősül arányosításnak? Jelen esetben a munkavállaló csak évi 22 napot foglalkoztatható így vagy 176 órát. Illetve melyik (nap vagy az óra) az irányadó jelen esetben. Az óraszám csak egyenlőtlen munkaidő beosztás alkalmazásakor vehető figyelembe?
 


A szóban forgó szabály szerint a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás tartama naptári évenként összesen a negyvennégy beosztás szerinti munkanapot vagy háromszázötvenkét órát nem haladhatja meg. Ezt arányosan kell alkalmazni, ha a munkaviszony évközben kezdődött, határozott időre vagy az általánostól eltérő teljes napi vagy részmunkaidőre jött létre [a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 53. § (2) bekezdés]. Ha a munkavállaló napi négy órás részmunkaidőben dolgozik, akkor a törvény szerinti – az általános teljes munkaidőt (napi nyolc órát) alapul vevő – időkorlát fele lesz irányadó. A beosztás szerinti munkanapban és az órában meghatározott időkorlát egyenértékű. A munkanapban történő elszámolás azt jelenti, hogy ha a munkavállalót az adott munkanapon a munkáltató a munkaszerződésétől eltérően foglalkoztatja, akkor ez egy nappal csökkenti az adott évben felhasználható 44 munkanapos, illetve azzal arányos időkeretet, függetlenül attól, hogy az adott munkanapon mennyi volt a beosztott munkaidő. Az órás elszámolásnál viszont a beosztás szerinti időtartamot kell figyelembe venni, és annak megfelelően csökkenteni az éves keretet. Az óraszámon alapuló elszámolásnak értelemszerűen csak egyenlőtlen munkaidő-beosztásnál van jelentősége. Egyenlő munkaidő-beosztás mellett ugyanis minden munkanapra azonos óraszámot oszt be a munkáltató, így nincs különbség az órákban és a munkanapokban történő elszámolás között.

Válaszadó: dr. Kártyás Gábor


Kapcsolódó cikkek

2024. július 5.

Álláskeresés nyáron? – Itt az idő a nézelődésre!

Bár nem ebben az időszakban a legszélesebb a kínálat a munkáltatói oldalon és lassul a kiválasztás folyamata is, de jellemzően nem húzzák le a rolót a vállalkozások. Igenis van esély álláskeresőként, bár szükség van egy kicsit több türelemre.

2024. július 3.

Profession.hu: beindult az alkalmi munkák szezonja

Beindult az alkalmi munkák szezonja, május második felétől látványosan nőttek az ilyen típusú megbízásokra toborzó álláshirdetések, amelyekben leggyakrabban egyebek mellett felszolgálót, pincért, sofőrt és futárt keresnek – közölte a Profession.hu kedden.

2024. július 3.

Képzési lehetőségekkel lehet megtartani a kifáradt munkavállalókat

A munkavállalók majdnem fele (45%) úgy érzi, hogy az elmúlt évben jelentősen megnőtt a munkaterhelése, kétharmaduk (62%) pedig bizonytalannak érzi helyzetét a munkahelyi változások felgyorsulása miatt. Mindez a készségeik hosszú távú fejlesztésére ösztönzi őket, és 28% akár váltana is munkahelyet egy éven belül – derül ki a PwC Global Workforce Hopes & Fears felméréséből.