A jutalom és bónusz munkajogi szabályai

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ugyan az Mt. nem nevesíti konkrétan a díjazás jogcímei között sem a jutalmat, sem a bónuszt, de azok szabályait a gyakorlat mégis kimunkálta. Természetesen a munkáltató – mivel törvénybe nem foglalt bérelemekről van szó – szabadon dönthet arról, hogy a címben említett bérelemeket beépíti-e bérstruktúrájába vagy sem, de azok alkalmazása esetén az alábbi szabályokra figyelemmel kell lennie.

A gyakorlatban a bónusz, vagy jutalom, olyan a munkavállaló teljesítményét utólag elismerő díjazás, amelyet a munkáltató mérlegelési jogkörében hozott döntése alapján fizet. Ezzel a munkáltató értékelhet, akár kiemelkedő teljesítményt, akár magatartást, de akár önmagában a folyamatos munkavégzést is („jelenléti bónusz”).

A bírói gyakorlat szerint a jutalmazás feltételei jogszerűek, ha az adott időszakban ténylegesen munkát végzők között a munkateher és a munkateljesítmény alapján tesznek lehetővé különbségtételt.

Mivel e jogcímekre részletes törvényi szabályozás nincs, kiemelt jelentőséget kap, hogy a felek megállapodása (vagy a munkáltató egyoldalú kötelezettségvállalása) pontosan, minden részletre kiterjedően rendezze a juttatás feltételeit. Így például, a kialakult belső gyakorlat alapján minden évben, valamennyi munkavállalónak fizetett tizenharmadik havi fizetésre (jutalom) a munkavállalók jogosultságot szerezhetnek és az csak a munkavállalók beleegyezésével vonható meg (illetve akkor, ha annak fenntartása a munkáltató számára indokolatlan terhet jelentene). Ugyanakkor a munkáltató által eseti jelleggel teljesített kifizetés esetén, amennyiben azt a munkavállaló munkaszerződése nem tartalmazza, nem keletkezik alanyi jog a jutalom vagy bónusz követelésére, annak feltételeit pedig a munkáltató határozhatja meg. Ezt támasztja alá az a bírósági ítélet, amelyben a legfelsőbb bíróság kimondta, hogy a munkavállaló nem követelheti az év végi bónusz kifizetését, ha a kifizetés feltételeinek nem felel meg. (A konkrét esetben a munkáltató a juttatásból kizárta azokat a munkavállalókat, akik a kifizetés napján felmondási idejüket töltik.)

A feltételekkel adott juttatások esetén a munkáltatónak azonban figyelmet kell fordítania arra, hogy a jogosultsági feltételek megállapítása során az egyenlő bánásmód követelményét is meg kell tartania, azaz a feltételek sem közvetlenül, sem közvetetten nem különböztethetnek meg egyes munkavállalókat, vagy munkavállalói csoportokat. Így például, nyilvánvalóan nem zárhatóak ki a juttatásból a munkavállalók nemük, vallásuk, politikai nézeteik stb. alapján. Olyan feltételrendszer sem alkotható, amely ugyan nem zár ki egyes munkavállalókat vagy csoportokat a juttatásból, de annak feltételeit olyan módon állapítja meg, hogy az mégis bizonyos csoportokat mégis hátrányosan érint másokhoz képest (közvetett hátrányos megkülönböztetés). Ilyen lehet például az, ha a munkáltató a bónusz fizetését a teljesített munkaidőhöz köti, és annak során jogszerző időként nem veszi figyelembe például a szabadságot (ezzel megkülönböztetve a több szabadságra jogosult nagycsaládosokat és/vagy idősebb munkavállalókat).

A jutalmat, bónuszt meg kell különböztetnünk jutaléktól és a prémiumtól. Előbbi a munkáltató eredményéből (bevételből vagy nyereségből) való részesedés, és általában százalékos formában határozzák meg. Például, az értékesítő jutalékot kap a munkája eredményeként teljesített megrendelésekből származó bevételből. Utóbbi pedig egy előre meghatározott feladat, cél elérésekor járó, előre megadott összegű díjazás. Például az értékesítő akkor jogosult a prémiumra, ha az előző évit legalább tíz százalékkal meghaladó árbevételt ér el a tárgyévben.

[htmlbox Opus_Simplex]

 

 

A gyakorlatban a bónusz, vagy jutalom, olyan a munkavállaló teljesítményét utólag elismerő díjazás, amelyet a munkáltató mérlegelési jogkörében hozott döntése alapján fizet. Ezzel a munkáltató értékelhet, akár kiemelkedő teljesítményt, akár magatartást, de akár önmagában a folyamatos munkavégzést is („jelenléti bónusz”).

A bírói gyakorlat szerint a jutalmazás feltételei jogszerűek, ha az adott időszakban ténylegesen munkát végzők között a munkateher és a munkateljesítmény alapján tesznek lehetővé különbségtételt.

Mivel e jogcímekre részletes törvényi szabályozás nincs, kiemelt jelentőséget kap, hogy a felek megállapodása (vagy a munkáltató egyoldalú kötelezettségvállalása) pontosan, minden részletre kiterjedően rendezze a juttatás feltételeit. Így például, a kialakult belső gyakorlat alapján minden évben, valamennyi munkavállalónak fizetett tizenharmadik havi fizetésre (jutalom) a munkavállalók jogosultságot szerezhetnek és az csak a munkavállalók beleegyezésével vonható meg (illetve akkor, ha annak fenntartása a munkáltató számára indokolatlan terhet jelentene). Ugyanakkor a munkáltató által eseti jelleggel teljesített kifizetés esetén, amennyiben azt a munkavállaló munkaszerződése nem tartalmazza, nem keletkezik alanyi jog a jutalom vagy bónusz követelésére, annak feltételeit pedig a munkáltató határozhatja meg. Ezt támasztja alá az a bírósági ítélet, amelyben a legfelsőbb bíróság kimondta, hogy a munkavállaló nem követelheti az év végi bónusz kifizetését, ha a kifizetés feltételeinek nem felel meg. (A konkrét esetben a munkáltató a juttatásból kizárta azokat a munkavállalókat, akik a kifizetés napján felmondási idejüket töltik.)

A feltételekkel adott juttatások esetén a munkáltatónak azonban figyelmet kell fordítania arra, hogy a jogosultsági feltételek megállapítása során az egyenlő bánásmód követelményét is meg kell tartania, azaz a feltételek sem közvetlenül, sem közvetetten nem különböztethetnek meg egyes munkavállalókat, vagy munkavállalói csoportokat. Így például, nyilvánvalóan nem zárhatóak ki a juttatásból a munkavállalók nemük, vallásuk, politikai nézeteik stb. alapján. Olyan feltételrendszer sem alkotható, amely ugyan nem zár ki egyes munkavállalókat vagy csoportokat a juttatásból, de annak feltételeit olyan módon állapítja meg, hogy az mégis bizonyos csoportokat mégis hátrányosan érint másokhoz képest (közvetett hátrányos megkülönböztetés). Ilyen lehet például az, ha a munkáltató a bónusz fizetését a teljesített munkaidőhöz köti, és annak során jogszerző időként nem veszi figyelembe például a szabadságot (ezzel megkülönböztetve a több szabadságra jogosult nagycsaládosokat és/vagy idősebb munkavállalókat).

A jutalmat, bónuszt meg kell különböztetnünk jutaléktól és a prémiumtól. Előbbi a munkáltató eredményéből (bevételből vagy nyereségből) való részesedés, és általában százalékos formában határozzák meg. Például, az értékesítő jutalékot kap a munkája eredményeként teljesített megrendelésekből származó bevételből. Utóbbi pedig egy előre meghatározott feladat, cél elérésekor járó, előre megadott összegű díjazás. Például az értékesítő akkor jogosult a prémiumra, ha az előző évit legalább tíz százalékkal meghaladó árbevételt ér el a tárgyévben.

[htmlbox Opus_Simplex]

 

 

---