A kereset és módosítása a jogellenes munkaviszony-megszüntetéssel kapcsolatos perben


Mai cikkünkben szerző a munkaviszony munkáltató részéről történő, jogellenes megszüntetése és a jogellenesség jogkövetkezményeinek alkalmazása iránt indított peres eljárások egypár gyakorlati kérdését járja körül.

Releváns jogszabályhelyek: 2012. évi I. törvény a munka törvénykönyvéről 82-84. §

2016. évi CXXX. törvény a polgári perrendtartásról 7. § (1) bekezdés 12.- pont, 172. § (3) bekezdés, 185. §, 215. §, Pp. 240. § (1) bekezdés a) pont, 521. §

Elsősorban a perjogi kérdéseket, és nem azt vizsgálom, hogy milyen okok, körülmények vezethetnek a munkáltatói felmondás, azonnali hatályú felmondás jogellenességéhez, így „adottságként” kezelem a munkáltatói intézkedés jogellenességét.

A munkavállaló a munkáltatói munkaviszonyt megszüntető intézkedést (felmondást, azonnali hatályú felmondást) keresetindítással támadhatja, a munkavállalói kereset folytán dönt az illetékes törvényszék a munkaviszony jogellenes megszüntetése és annak keresettel igényelt követelései felől. A munkavállaló a jogellenesség jogkövetkezményeként kötött rendszer szerint élhet igényekkel, a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 82–83. §-ának szabályai szerint.

1. A munkaviszonyt megszüntető intézkedések jogszerűségét támadó keresetek döntő többségében a felperesek a „felmondás (azonnali hatályú felmondás) jogellenességének a megállapítását” és az Mt. 82. vagy 83. §-a szerinti jogkövetkezmények alkalmazását kérik.

A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 172. § (3) bekezdése szerint megállapítási kereset egyrészt valamely jog vagy jogviszony fennállásának vagy fenn nem állásának megállapítása iránt terjeszthető elő, másrészt csak akkor, ha a kért megállapítás a felperes jogainak az alperessel szemben való megóvása érdekében szükséges, és a jogviszony természeténél fogva vagy a kötelezettség lejártának hiányában vagy valamely más okból marasztalás nem kérhető.

A Pp. rendelkezése alapján nyilvánvaló, hogy a munkaviszony jogszerű megszüntetését vitató kereseti kérelem tekintetében nem áll fenn a megállapítási kereset előterjesztésének egyetlen feltétele sem.

Az kétségtelen, hogy lehetnek olyan esetek, amikor a felperesi munkavállaló a keresetlevél benyújtásakor az Mt. 82. § (1)–(2) bekezdése alapján kártérítési igényt nem tud előterjeszteni és a (3) bekezdése alapján végkielégítést sem követelhet, vagyis marasztalási kereset legalábbis ezeken a címeken nem terjeszthető elő. Azonban arra figyelemmel kell lenni, hogy a felperesi munkavállalónak a (4) bekezdés szerinti igénye mindenképp fennáll, hiszen a munkáltatói felmondás esetére irányadó felmondási időre számított távolléti díj („kompenzációs átalány”) megfizetése iránti kérelem előterjesztésére minden esetben van lehetőség. Amennyiben tehát a kereseti kérelem benyújtásakor nem is jelentkezik a munkavállalónál kárigény és nem követelhet a munkavállaló végkielégítést sem, a felmondási időre járó távolléti díj megfizetését mindenképp követelheti. Marasztalásra irányuló kereseti kérelem előterjesztésének a lehetősége pedig önmagában kizárja a megállapítási kereset előterjesztését.

A Kúria Közigazgatási és Munkaügyi Kollégiuma 3/2014. (III. 31.) KMK véleményében2 is kiemeli, hogy „ha a volt munkavállalónak a munkaviszony jogellenes megszüntetése miatt kára még nem keletkezett, illetve azt nem tudja vagy nem kívánja bizonyítani, a tételes kártérítési igények helyett az Mt. 82. § (4) bekezdésében meghatározott kompenzációs átalányt is követelheti. Ez az igény független attól, hogy van-e kára, így ilyen igény érvényesítése esetén a tényleges kár megléte a perben nem vizsgálható. A kompenzációs átalányra jogosultságot önmagában a munkaviszony munkáltató általi jogellenes megszüntetése megalapozza.” Az Mt. 82. §-ának szabályozási logikája, a munkavállaló kompenzációs kárátalányra való, a jogellenes munkaviszony-megszüntetéséből egyenesen következő igényének az érvényesíthetősége szintén egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a megállapítási kereset a szóban forgó perekben kizárt.

Az Mt. 83. §-a szerint, a munkaviszony helyreállítása iránt előterjesztett kereseti kérelmek esetén szükségszerű, hogy a munkavállaló marasztalást kell kérjen (tudniillik a munkáltató kötelezését a munkaviszony helyreállítására), ilyen esetben tehát végképp nincs helye a munkaviszony jogellenes megszüntetése megállapítása iránti kereset előterjesztésének még akkor sem, ha a munkavállalónak a kereset benyújtásakor nincs, és esetleg később sem lesz elmaradt munkabér (vagy más egyéb járandóság, kár) megfizetése iránti igénye.

Egyébiránt valamelyest érthető a kereseti kérelmek szóban forgó előterjesztése. A Munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény 100. §-a azon az alapon állt, hogy a bíróságnak az ítéletében szükségképpen rendelkeznie kellett a munkaviszony jogellenes megállapításáról, ehhez kapcsolódtak ugyanis a jogkövetkezmények (eredeti munkakörbe való visszahelyezés vagy ennek mellőzése), és amennyiben a helyreállítást a munkavállaló nem kérte, vagy azt a bíróság mellőzte, a munkaviszony a jogellenességet megállapító határozat jogerőre emelkedése napjával szűnt meg. Ilyen szabályozási előzmény után, bármennyire nincs annak semmilyen perjogi alapja, a kereseti kérelmek döntő része ma is a jogellenes megszüntetés megállapítása iránt kerül előterjesztésre.

A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: 1952-es Pp.) hatálya alatt kiadott, de a Pp. ma hatályos rendelkezései alapján is alkalmazható 4/2013. (IX. 23.) KMK vélemény3 is kiemeli, hogy az 1952-es Pp. megállapítási kereset előterjesztésének feltételeire vonatkozó rendelkezései a munkajogi igényekre, a munkaviszony megszüntetésének jogellenessége miatt keletkezett igényre is irányadóak. Mivel pedig az Mt. 82–84. §-a a munkáltatóra és a munkavállalóra vonatkozóan is meghatározza a munkaviszony jogellenes megszüntetésének jogkövetkezményeit (vagyis azt, hogy a fél milyen anyagi követelést támaszthat a jogellenesség következményeként), így megállapítási kereset előterjesztésének a munkaviszony megszüntetését vitató kereseti kérelmek esetén nem lehet helye.

2. Az Mt. 82. § (1)–(2) bekezdése szerinti igényt a felperesi munkavállaló kártérítésként terjesztheti elő, elmaradt jövedelem címén a munkavállaló legfeljebb tizenkét havi távolléti díja összegéig terjesztheti elő az igényét.

A kártérítés nem más, mint a károsult vagyonában bekövetkező vagyoncsökkenés ellenében fizetett összeg: ebből egyértelműen következik, hogy a károsult csak a már bekövetkezett vagyoncsökkenése megtérítését követelheti.

A felperesi munkavállalók keresetleveleinek szinte állandósult „tünete”, hogy a munkavállalók a kereset előterjesztésekor elmaradt jövedelem címén tizenkét havi távolléti díjnak megfelelő összeg megfizetésére kérik kötelezni az alperesi munkáltatót, miközben nyilvánvaló, hogy a keresetlevél benyújtásáig a munkavállalónál nem állhatott elő ilyen jövedelemveszteség.

A munkaviszony megszüntetésének jogellenességével kapcsolatos igény érvényesítése iránti keresetlevelet a munkáltatói jognyilatkozat közlésétől számított harminc napon belül kell előterjeszteni. A keresetlevél beadására megállapított határidő elmulasztása esetén igazolási kérelem terjeszthető elő, legfeljebb hat hónapon belül. Ha mindezt figyelembe vesszük, a keresetlevél benyújtása akkor sem lehetséges a felmondás, azonnali hatályú felmondás közlését követő hét hónap elteltével: ebből viszont következik, hogy ha a munkavállaló a lehetséges legkésőbbi időpontban terjeszti elő a kereseti kérelmét, elmaradt jövedelme legfeljebb kivételes esetben érheti el a tizenkét havi távolléti díj összegét, de általában ilyen összegű vagyoncsökkenés nem áll be. Ennek ellenére a keresetlevél ezen alaptalanságát az eljáró bíróságok legfeljebb alkalmanként észlelik és hívják fel a felperest a valósan bekövetkezetteknek megfelelő kárigény előterjesztésére.

Külön meg kell említeni, hogy az Mt. 82. § (2) bekezdésében megállapított, az elmaradt jövedelem címén érvényesíthető legfeljebb tizenkét havi távolléti díjnak megfelelő összeg nem valamiféle önálló jogcímen érvényesíthető követelés, ahogyan erre a Kúria 3/2014. (III. 31.) KMK véleményében is rámutatott.

3. A felperesi munkavállalók sok esetben a keresetlevelet az Mt. 82. § (4) bekezdése alapján terjesztik elő, tehát a felmondási időre számított távolléti díj mint kompenzációs átalány megfizetését kérik, miközben „jogfenntartó nyilatkozatot” tesznek a későbbiekben esetlegesen bekövetkező, az átalány összegét meghaladó kártérítési igényüket illetően.

3.1. A jogfenntartás intézményét nem ismeri sem az Mt., sem a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, ennélfogva annak jogi jelentősége sem lehet.

3.2. Kérdéses ugyanakkor, hogy a felperesi munkavállaló miként tudja az Mt. 82. § (1)–(2) bekezdése szerinti követelését érvényesíteni, ha a kereset benyújtásakor, vagy azt követően akár hosszú hónapokig nincs ténylegesen jelentkező kárigénye, de a peres eljárás későbbi szakaszában ez előáll.

3.3. A munkajogi igény érvényesítésének egyes kérdéseiről szóló 4/2013. (IX. 23.) KMK vélemény kifejti, hogy az anyagi jogerő a keresettel érvényesített joghoz, azaz adott esetben a munkaviszonyt megszüntető munkáltatói jognyilatkozat jogellenességéhez fűződik. Így, ha a munkavállaló a keresetlevelet a munkaviszonyt megszüntető munkáltató intézkedéssel szemben annak közlésétől számított harminc napon belül előterjeszti (az akkor már esedékessé vált igények tekintetében), és ezen igények tekintetében jogerős döntés születik, ez nem zárja ki, hogy a munkavállaló a jogellenes munkaviszony-megszüntetéséből eredő (további) igényét az említett per jogerős lezárását követően érvényesítse. Ennek akkor van vagy lehet különösen jelentősége, ha a per jogerős befejezéséig nem keletkezik a munkavállalónál olyan vagy olyan nagyságú jövedelemveszteség, amely eléri az Mt. 82. § (2) bekezdése szerinti, a tizenkét havi távolléti díj összegének megfelelő mértéket.

A KMK vélemény alapján azt tehát nem vitathatjuk, hogy ha a munkavállaló a munkáltatói intézkedést határidőben megtámadta, úgy a jogellenes munkaviszony-megszüntetés következményeinek alkalmazását akár több, egymást követően indított perben is érvényesítheti.

Lényeges ugyanakkor arra rámutatni, hogy az idézett 4/2013. (IX. 23.) KMK vélemény még az 1952-es Pp. hatálya alatt került kiadásra.

Az 1952-es Pp. 146. §-a szerint a felperes a keresetét az elsőfokú ítélet hozatalát megelőző tárgyalás berekesztéséig bármikor megváltoztathatta, feltéve, hogy a megváltoztatott keresettel érvényesített jog ugyanabból a jogviszonyból eredt, mint az eredeti kereset, vagy azzal összefüggött. Nem minősült ugyanakkor keresetváltoztatásnak, ha a felperes a keresettel érvényesített jog megváltoztatása nélkül annak megalapozására újabb tényeket hozott fel, vagy a felhozottakat kiigazította, az eredetileg követelt dolog helyett, utóbb beállott változás folytán más dolgot vagy kártérítést követelt, a keresetét leszállította vagy az eredetileg nem követelt járulékokra vagy a követeléseknek, illetőleg járulékoknak a per folyamán esedékessé vált részleteire is kiterjesztette, ha megállapítás helyett teljesítést vagy teljesítés helyett megállapítást követelt.

Az idézett KMK vélemény rámutatott, hogy a keresetváltoztatás tilalmát nem sértette, ha a munkavállaló felperes a keresetét az eredetileg nem igényelt követeléseknek, illetve járulékoknak a per folyamán esedékessé vált részleteire is kiterjesztette. A munkaviszony munkáltató általi jogellenes megszüntetése jogkövetkezményeként követelhető elmaradt jövedelem és elmaradt munkabér a per folyamán hónapról hónapra növekedhetett, ezért az 1952-es Pp. 146. § (5) bekezdés c) pontja alkalmazásával lehetőség volt a kereset e jogcímeken történő felemelésére, amely a huzamos időn keresztül követett bírói gyakorlat szerint nem volt a keresetváltoztatás tilalmát sértő eljárás.

3.4. A ma hatályos Pp. mind a perfelvételi, mind az érdemi tárgyalási szakban a keresetváltoztatás szabályait lényegesen megváltoztatta, ilyen módon arra is szükség van, hogy az idézett KMK véleményben írtak további alkalmazásán, alkalmazhatóságán, vagy mikénti alkalmazhatóságán elgondolkodjunk.

A Pp. 7. § (1) bekezdés 12. pontja értelmében keresetváltoztatás: ha a fél a keresetével – ideértve a viszontkeresetet és beszámítást is – összefüggésben előadott korábbi a) jogállításához képest eltérő vagy további érvényesíteni kívánt jogot állít, vagy b) kérelméhez képest a kérelem, illetve annak valamely része összegszerűségét vagy tartalmát megváltoztatja, vagy további kérelmet terjeszt elő. Meglátásom szerint a jelen dolgozat témáját illetően abból kell kiindulni, hogy amennyiben a munkavállaló akár az Mt. 82. § (1)–(2) bekezdése szerinti kártérítés helyett a (4) bekezdése szerinti kompenzációs átalány összegében kéri marasztalni az alperesi munkáltatót, akár fordítva, akár az Mt. 82. §-a helyett az Mt. 83. §-a szerinti, a munkaviszony helyreállítását kéri vagy fordítva, az keresetváltoztatásnak minősül.

A perfelvételi szakban a keresetváltoztatás a Pp. 185. §-a szerint akkor lehetséges, ha a megváltoztatott kereset ugyanabból, vagy – ténybeli és jogi alapon – összefüggő jogviszonyból ered, mint a korábbi kereset. Az idézett szakasz (2) bekezdése alapján a keresetváltoztatást

tartalmazó nyilatkozatot a keresetlevélre vonatkozó szabályoknak megfelelő tartalommal kell megtenni. A bíróság visszautasítja a keresetváltoztatást, ha a keresetlevél visszautasításának lenne helye, és elutasítja a keresetváltoztatást, ha nem állnak fenn az előterjesztés lehetőségének a feltételei.

Az érdemi tárgyalási szakban a Pp. 215. §-a irányadó. Eszerint a perfelvételt lezáró végzés meghozatalát követően a keresetváltoztatás akkor lehetséges, mégpedig az elsőfokú ítélet meghozatalát megelőző tárgyalás berekesztéséig, ha a) a keresetváltoztatás új tényállítással áll közvetlen okozati összefüggésben, vagy b) azt a bíróságnak a perfelvételt lezáró végzés meghozatalát követő anyagi pervezetése indokolja, és a megváltoztatott kereset ugyanabból a jogviszonyból ered.

Említeni kell, hogy a Pp. munkaügyi perekre vonatkozó rendelkezései között, az 521. § kimondja, hogy ha a felperes az igényét az Mt. 82. § (1) bekezdésére vagy az Mt. 83. § (3) bekezdésére alapította, a perfelvételt lezáró végzés meghozatalát követően keletkezett kár vagy elmaradt munkabér, egyéb járandóság érvényesítése esetén – keresetváltoztatás engedélyezése iránti kérelem előterjesztése nélkül – a kereseti követelésének összegét felemelheti a követelésnek a per folyamán esedékessé váló részleteire a tárgyalás berekesztéséig.

A fenti rendelkezéseket illetően tanulságos és egyúttal elgondolkodtató döntést hozott a munkaügyi perben elsőfokon eljárt törvényszék.

A tényállás szerint a felperesi munkavállaló munkaviszonya felmondással került megszüntetésre, felperes még a felmondási idő lejártát megelőzően, a harmincnapos keresetindítási határidőt megtartva nyújtotta be keresetlevelét, kérve az Mt. 82. § (4) bekezdése szerinti kompenzációs átalány megfizetését. Felperes munkaviszonya a perfelvétel lezárását követően szűnt meg, és ezt követően jelentkezett felperesnél kártérítést megalapozó elmaradt munkabér iránti igény. Felperes ekkor terjesztett elő keresetváltoztatást, elsődleges keresetét az Mt. 82. § (4) bekezdésére, másodlagos keresetét az Mt. 82. § (1)–(2) bekezdésére alapította.

Az eljáró bíróság ellenkérelem-változtatás előterjesztésére hívta fel az alperesi munkáltatót, majd (mintegy másfél évvel később) a tárgyalás berekesztését megelőzően a pert megszüntette a felperes másodlagos kereseti kérelmét illetően. A döntését a következőkkel indokolta. Az Mt. 287. § (1) bekezdés b) pontja alapján a keresetlevelet a munkáltatói jognyilatkozat közlésétől számított harminc napon belül kell előterjeszteni a munkaviszony megszüntetésének jogellenességével kapcsolatos igény érvényesítése iránt. A Pp. 176. § (1) bekezdés i) pontja alapján a bíróság – hiánypótlási felhívás kiadását mellőzve – a keresetlevelet visszautasítja, ha a felperes a perindításra jogszabályban megállapított határidőt elmulasztja. A Pp. 240. § (1) bekezdés a) pontja értemében a bíróság az eljárást – annak bármely szakaszában – hivatalból megszünteti, ha a keresetlevelet már a 176. § (1) bekezdés a)–i) pontja és a 176. § (2) bekezdés a)–c) pontja alapján vissza kellett volna utasítani. A felperes részére a kereset benyújtására nyitva álló harmincnapos határidő a keresetváltoztatás előterjesztésekor már jelentősen eltelt, mindezekre figyelemmel a bíróság az eljárást a Pp. 240. § (1) bekezdés a) pontja alapján a másodlagos kereseti kérelem vonatkozásában megszüntette. A végzése jogerőre emelkedett, a felperes – pergazdaságossági okból – nem támadta fellebbezésével a pert megszüntető végzést.

A törvényszék pert megszüntető végzése kapcsán azt mindösszesen zárójelben jegyezzük meg, hogy felperes a perfelvételi szakban terjesztette elő a keresetváltoztatását, a törvényszék azonban a keresetváltoztatás kizártságát azon okok alapján állapította meg, amelyek a perfelvételi szakban alapozhatják meg a kereset visszautasítását vagy a per megszüntetését. De ezt most mellékesnek tekintjük a döntés érdeméhez képest.

A törvényszék a döntésével valójában azt mondta ki, hogy ha a munkavállaló a munkaviszonyt megszüntető nyilatkozat kézhezvételét követő harmincnapos keresetindítási határidőben nem terjeszt elő keresetet az Mt. 82. § (1)–(2) bekezdése alapján [vagy épp a (4) bekezdés, vagy épp az Mt. 83. §-a alapján], akkor erre utóbb már semmilyen jogszerű lehetősége nem lesz, hiszen a keresetindítási határidő el fog telni, a törvényszék álláspontja szerint ugyanis nemcsak a kereset, de a keresetváltoztatás előterjesztése is a harmincnapos keresetindítási határidőn belül kell megtörténjen.

A törvényszék döntéséből egyúttal az is következik, hogy ha a munkavállalónak a

keresetindításkor nincs elmaradt munkabérben, jövedelemben megmutatkozó kártérítési igénye, akkor is nyújtson be ennek a fenn sem álló kártérítésnek a megtérítése iránti, az Mt. 82. § (1)–(2) bekezdése szerinti kárigényt, különben erre többé lehetősége a perben nem lesz. Szóval amit a dolgozatomban a 2. pont alatt taglaltam, igyekezzen mindenki elfeledni, és olyan kereseti kérelmet előterjeszteni, amelynek ugyan semmi alapja a keresetindításkor, de előbb-utóbb, az idő múlásával majdcsak megfelelő lesz, amikorra már keletkezik a munkavállalónak kártérítési igénye.

3.5. A Pp. munkaügyi perekre vonatkozó, az 521. § (4) bekezdésében írt szabály szerint a munkaviszony munkáltató általi jogellenes megszüntetése iránti perben hozott ítélet anyagi jogerőhatása nem gátolja a jogerős ítélettel elbírált kárigényt meghaladó, utóbb esedékessé vált kártérítési igény újabb munkaügyi perben, elévülési időn belül történő érvényesíthetőségét. A Pp. tételesjogi szabálya rímelni látszik a fentebb már idézett, az 1952-es Pp. hatálya alatt meghozott 4/2013. (IX. 23.) KMK véleményben írtakkal.

Kérdéses ugyanakkor, főként a fentebb taglalt törvényszéki végzés alapján, milyen lehetőséget is ad a Pp. 521. § (4) bekezdése a munkavállalónak. Az (talán) nem vitatható, hogy ha a munkavállaló a peres eljárásban az Mt. 82. § (1)–(2) bekezdése szerinti kártérítési igényt érvényesített, azonban az igény nem merítette ki, akkor akár a per jogerős befejezése után is érvényesítheti a kárigényét. A törvényszéki végzést alapul véve azonban a Pp. idézett szabálya arra már nem adhat lehetőséget, hogy ha a munkavállaló a perben bár a munkáltatói intézkedés jogszerűségét támadta a harmincnapos keresetindítási határidőben előterjesztett keresetében, de kártérítési igényt nem terjesztett elő, akkor erre utóbb, új perben sem lesz jogosult.

Az írás a XIX. Magyar Munkajogi Konferenciához készült tanulmánykötetben jelent meg, a kézirat lezárása: 2022. augusztus 1. A tanulmány szerzője dr. Kozma Anna ügyvéd, Pál és Kozma Ügyvédi Iroda.


Kapcsolódó cikkek

2024. július 19.

Budapesten elindult a fiatalokat a munkaerőpiacon segítő Ifjúsági Garancia Plusz program

Budapesten elindult az Ifjúsági Garancia Plusz program, amelynek célja, hogy a fiatalok minél rövidebb időt töltsenek munkanélküliségben, inaktivitásban vagy tanulás nélkül, illetve, hogy személyre szabott segítséget kapjanak a munkaerőpiaci helyzetük javításához – közölte Budapest Főváros Kormányhivatala csütörtökön.

2024. július 16.

Munkáltatói fizetési felszólítás szabályai

A munkaviszonyból fakadó igények érvényesítésének elsődleges módja a peres eljárás, vagyis a bíróság előtti igényérvényesítés, azonban a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) lehetőséget teremt a munkáltatóknak arra, hogy – bizonyos feltételek fennállása esetén – fizetési felszólítással érvényesítsék igényüket a munkavállalókkal szemben.